Lélek

Miért intrikál a nő?

7344

Mindenki számára ismeretes az a jelenség, hogy női közösségekben szinte törvényszerűen felüti a fejét a pletyka, az intrika és egymás kibeszélése. Van, aki örömmel és élvezettel veti bele magát és kavarja össze a szálakat, mások tudattalanul sodródnak bele és olyanok is vannak, akiket bosszant ez a viselkedés és igyekeznek kimaradni belőle. Ez utóbbiak szinte irigylik a férfiak nyílt és egyenes kommunikációját, még ha olykor fizikai erőszakba is torkollik. Egyszerűbbnek és sokszor célravezetőbbnek tűnik, bár azt is hozzá kell tenni, hogy az intrika egyetemes emberi eszköz, így a férfiak is alkalmazzák, csak kevésbé tartozik a napi rutinjukba.

Erre is, mint oly sok ma már nehezen érthető viselkedésre az evolúció szolgáltat magyarázatot. A két nemnél ugyanis az agresszió különböző formái bizonyultak hatásosnak a túlélés érdekében. Igen, agresszió, ugyanis a pletyka, az intrika és egymás kibeszélése is az erőszak egy formája, amit indirekt agressziónak nevez a tudomány. Ez jellemzően női eszköz, szemben a férfiak direkt agressziójával. De lássuk, miért is szorult rá ilyen eszközökre az ősasszony.

Az utód az első

Közismert tény, hogy az evolúció célja, az egyén és az utódok túlélési esélyeinek maximalizálása, az agresszió különböző formái is erre vezethetők vissza. A nők kevésbé agresszívak, mint a férfiak, aminek az az oka, hogy nagyobb a vesztenivalójuk. Az anya ugyanis sokkal többet invesztál az utód felnevelésébe, ezért az ő halála gyermeke életben maradását is veszélyezteti. Épp ezért a nők kevésbé vesznek részt kockázatos kimenetelű vállalkozásokban és nyílt agresszióban. Ezzel ugyanis veszélyeztetnék saját maguk és utóduk túlélési esélyeit. Felismerhető ez a program több helyzetben is, például amikor veszély esetén ösztönösen a nőket mentik ki először a kockázatos helyzetből. A fizikailag gyengébb felépítésen túl benne van ebben az eljárásban az is, hogy az utódok szempontjából az anya túlélése a döntő.

Keresd a nőt!

Bizonyos helyzetekben azonban mégis elkerülhetetlenné válik az összetűzés. A nők szempontjából hagyományosan akkor van erre szükség, ha kevés magas státuszú férfiért verseng viszonylag sok nő, illetve ha az utódokra fordítandó erőforrások veszélybe kerülnek. Ilyenkor lehet bevetni viszonylag kis kockázatot vállalva a pletykát, gyanúsítgatást, lejáratást, intrikát és az indirekt agresszió egyéb eszközeit.

Empirikus vizsgálatok is alátámasztották ezt a feltételezést, ugyanis minden kultúrában azt mutatták az eredmények, hogy az erőszak ezen formájára leginkább a 15 és 24 év közötti nők hajlamosak, fő céljuk pedig a magasra értékelt férfiak megszerzése, a meglévő kapcsolat megtartása és a szexuális hűségre vonatkozó jó hírnév megőrzése. Ha ezek veszélybe kerülnek, mi sem egyszerűbb, mint elterjeszteni a vetélytársról, hogy egy cemende.  Ezzel ugyanis remekül alá lehet aknázni a megtámadott fél hírnevét és rombolni az esélyeit hosszú távú párkapcsolatokra anélkül, hogy az ember lánya akárcsak egy ujjal is hozzáérne.

Magdi anyus kedvelt erkölcsi kategóriájának idecitálása egyáltalán nem véletlen, ugyanis egyfelől az intrika nagyasszonyáról beszélünk, másfelől pedig ha evolúciós alapokon gondolkodunk a kérdésről, el kell fogadnunk, hogy személye minden nőben jelen van kisebb-nagyobb mértékben.  De persze ha kevésbé kommersz példát akarunk, megemlíthető a történelem szinte összes híres nőalakja Kleopátrától Madame Pompadouron át egészen Mata Hariig. Tulajdonképpen sokkal nehezebb ellenpéldát találni; hirtelenjében csak egy-két női szent jut eszembe, aki nem alkalmazta ezt a stratégiát, de arra sem mernék mérget venni.

Persze a modern társadalmakban az ilyen helyzetek már sokkal változatosabbak, így nem ritka, hogy a munkahelyre tevődik ezeknek az összetűzéseknek a jó része, és nem a párkapcsolat vagy az utódok léte a tét, hanem egy-egy projekt megszerzése vagy a nemkívánatos kolléga kifúrása.

Asszonyt a házhoz!

A nők verbális képességei köztudottan jobbak, aminek szintén evolúciós alapjai vannak és egyáltalán nem függetlenek az indirekt agressziótól, hiszen ez is alapvetően verbális műfaj. Az egyik elmélet egyenest a nők közötti konkurenciaharcokhoz köti a magas szintű verbális képességek kialakulását.

Egy másik, ehhez szorosan kapcsolódó elmélet abból indul ki, hogy a hagyományos társadalmakban a nő volt az, aki férje családjához költözött, ami sokszor komoly földrajzi távolságot jelentett saját családjától vagy akár népétől is. Új családjában idegen, sokszor ellenséges környezetben találta magát, alapvetően kiszolgáltatott helyzetben. Ilyen közegben szinte borítékolható volt a békétlenség, a kiszolgáltatott helyzetben lévő asszony azonban nem sokra jutott volna nyílt agresszióval. A nyelvi eszközök egyrészt a kapcsolatfelvételt és a barátságos kapcsolatok kiépítését szolgálták, másrészt pedig az önvédelem eszközei voltak az ellenséges helyzetben. Egy ilyen szituációban ugyanis a rugalmasan alakítható, árnyalt kommunikáció a beilleszkedés és a túlélés legfontosabb eszközévé vált.

Amazonok és metroszexuálisok

Napjainkban a hagyományos nemi szerepek radikális megváltozásával persze az agresszió formái is változnak. Ahogy közelednek egymáshoz a szerepek és egyre több területen összemosódnak, gyakorta találkozni domináns nőkkel, akik a férfiakra jellemző direkt kommunikációt részesítik előnyben, bár a nyílt agresszió fizikai vonatkozásai nem váltak még mindennapossá körükben. Ugyanígy egyre hétköznapibbá válik, hogy a férfiak felismerik, sok esetben az indirekt agresszió célravezetőbb, és nem érzik úgy, hogy alkalmazása összeegyeztethetetlen a nemi szerepeikkel. Persze, több ezer éves programok nem fognak felülíródni néhány évtized alatt, így nyugodtan számíthatunk rá, hogy női közösségbe csöppenve olyasmit tudunk meg magunkról, ami számunkra is új.

Forrás: Bereczkei Tamás: Evolúciós pszichológia című könyve

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások