Lélek

Ha favágás a munka

7239

Korábbi cikkünkben már alaposan kiveséztük, hogy a munka nem pusztán pénzkereseti lehetőség, hanem sokkal több annál: olyan elfoglaltság, melynek során legjobb képességeinket kell mozgósítani, bevetni a kreativitásunkat, intelligenciánkat és kitartásunkat, és ha eredményesen elvégezzük, semmihez nem fogható sikerélményt élünk át. Sürgősen hozzá kell azonban tenni azt a kitételt, hogy jó esetben. A siralmas munkaerő-piaci helyzetnek köszönhetően ugyanis sokaknak kompromisszumot kell kötniük és megelégedni egy olyan munkával, ami jövedelmet hoz ugyan, de örömet és kihívást nem igazán.

„Egyértelműen a megélhetés miatt vállalom.” – mondja egyik riportalanyom, aki bölcsészként adminisztrátori munkát végez egy kis cégnél. „Előtte hosszú ideig nem találtam munkát, elég reménytelen anyagi helyzetben találtam magam, és már azon a ponton voltam, hogy bármit elvállalok, csak kijöjjek ebből a gödörből. Adódott ez a lehetőség, és nem sokat gondolkodtam, hogy belevágjak-e. Akkor még nem gondoltam, hogy ennyire rányomja a bélyegét az ember kedélyállapotára és mindennapjaira, ha nem megfelelő munkát végez” – folytatja.

Vakvágány?

A legáltalánosabb helyzet, hogy fent idézett alanyomhoz hasonlóan a körülmények kényszerítik a munkavállalókat arra, hogy képességeiknek, elvárásaiknak kevésbé megfelelő munkát vállaljanak. Sokan azonban már a pályaválasztáskor rossz döntést hoznak. „Közgazdasági szakközépbe jártam, és mivel érettségi után az volt a legfontosabb szempont, hogy jó megélhetést biztosító szakmát válasszak, kitanultam a könyvelést. Azóta jól menő cégem van, nincsenek anyagi gondjaim, de semmi örömet nem találok a munkámban, minden reggel meg kell győznöm magam, hogy bemenjek az irodába. Egyszerűen egészen más alkat vagyok. Szabadidőmben festegetek, érdekel a művészet, ebben valódi örömöt lelek. Valószínűleg valamilyen művészettel kapcsolatos szakmát kellett volna választanom, de ott meg a biztos megélhetés lett volna a gond” – osztja meg velem dilemmáját másik alanyom.

Sokszor a munkahely megválasztása okozza a problémát, ahogy projektmenedzserként tevékenykedő alanyommal is történt. „Maga a munka kihívás lenne, hiszen összetett, jó diplomáciai érzéket, problémakezelési és szervezési képességet igényel. Többen vagyunk azonban a csapatban, én kerültem be utoljára, és úgy jött ki az ügyfélkiosztás, hogy nekem egy-két kisebb, ritkábban rendelő ügyfél jutott. Az előző helyről is emiatt jöttem el, bár ott ment tönkre a cég lassan, mert nem volt munka. Két diplomával, két idegen nyelvvel és öt év kvázi vezetői múlttal egyszer csak egy monoton asszisztensi munkává avanzsáltak a napi feladataim.”

„Egyértelműen a megélhetésért”

Az ilyen helyzetben jelentkező állandó frusztráció hosszú távon nem tesz jót, ennek ellenére sokan akár hosszú évekre is benne ragadnak a helyzetben. A magyarázat legtöbb esetben a pénz és a lehetőségek hiánya. „Nem keresek túl jól, de ki tudom fizetni a számláimat és telik alapvető dolgokra. Sajnos a mai világban ez nagy dolognak számít” – mondja adminisztrációs munkát végző alanyom. Egy másik megkérdezett is ezen az állásponton van: „Humánerőforrással foglalkozom egy multinál. Nem azt csinálom, amit szeretek, egyhangú és a kollégáim zöme is olyan, hogy egy marék borsót sem bíznék rájuk. Nincs összetartás, bármikor hátba támadják egymást gondolkodás nélkül. Egyértelműen a megélhetésért vállalom.” – teszi hozzá egy másik megkérdezett. Persze, az anyagiakon túl sokszor szakmai szempontok is befolyásolják a helyzetet. „Eredetileg azért vállaltam el ezt a munkát, mert fantáziát láttam benne, kellett a váltás, szimpinek tűnt a csapat. Mostanra leginkább azért csinálom, hogy legyen havi keresetem, és elmondhassam, hogy van egy munkahelyem. Bár még reménykedem, hogy történik változás, és beindul a dolog, de mostanra eléggé oda a lelkesedésem sajnos.”

Éld túl!

A legfontosabb kérdés persze az, hogy mit lehet tenni egy ilyen helyzetben. Ahogy alanyaim történeteiből kiderül, nem reménytelen a helyzet, többféle megoldás is kínálkozik. A legfontosabb, hogy az aktuális helyzethez pozitívan álljunk hozzá, főleg akkor, ha belátható időn belül nincs esély a változásra: „Napi szinten megpróbálok a pozitívumokra koncentrálni: nagyon családias itt a hangulat, a kollégáim jó fejek és a főnökömmel is maximálisan meg vagyok elégedve. Ilyen környezetben könnyebb elviselni ezt a favágást. És ha nagyon elkeseredem, visszagondolok azokra az időkre, amikor nem volt munkám, és el kellett döntenem, hogy melyik számlát fizessem be, mert mindegyikre nem futotta. Ahhoz képest most nagyon jól élek.”

Merre tovább?

A legáltalánosabb hosszú távú megoldásként a munkahelyváltást jelölték meg alanyaim, szinte mindegyikük megemlítette, hogy új állást keres. „Folyamatosan pályázom, munkahelyet keresek, de sajnos nem egyszerű a váltás. Egyébként pedig próbálom jól végezni a munkámat, tartani a pozíciómat, kivédeni a hátbatámadásokat. Sok energiám elmegy erre is” – mondja egyikük.

A puszta túlélésen túl érdemes a cégen belül is próbálkozni, megfelelő keretek között hangot adni a szakmai elégedetlenségnek. A legtöbb helyen ugyanis ezt egyáltalán nem veszik rossz néven. „Beszéltünk már erről a feletteseimmel. Ők is látják a problémát, és elismerik, hogy az ő hibájuk a szerencsétlen munkakiosztás. Látják bennem a potenciált, abszolút elégedettek velem, véleményük szerint proaktív vagyok, gyorsan tanulok és hasonlók. Igyekeznek mielőbb rendezni a helyzetet, hogy ne érezzem magam feleslegesnek.”

Többüknél szóba került a pályamódosítás lehetősége is: „Elkezdtem egy levelező képzést az egyetemen, ami piacképesebb szak, mint a jelenlegi végzettségem. Remélem, az új szakmámban találok majd megfelelő állást” – mondja egyikük. „Hétvégenként egy képzőművészeti iskolába járok, ahol festeni tanulok. Volt már egy kisebb kiállításunk közösen a csoporttársaimmal, ahol jól fogadták a képeimet. Soha nem éreztem még olyan büszkeséget. Nem tudom, hogy alakul a jövőm. Lehet, hogy megmarad hobbinak a festés, esetleg nyitok egy galériát. Egyelőre örülök, hogy valamivel ellensúlyozni tudom a munkahelyi favágást.”

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások