Mi ez?

Csak néhány sejt

7185

Csak ki kell mondani hangosan: abortusz, és áll a bál. Függetlenül attól, hogy „csak” minden tizedik magyar családot érint, mindenkinek van véleménye, mint minden témával kapcsolatban, amely a gyakorlati érvek mellett vallási-ideológiai háttérbe simul. Az alapkérdés természetesen: gyilkosság, vagy egyszerű beavatkozás az anya és családja érdekében? Ha gyilkosságként tekintünk rá: akkor is az, ha egészségügyi okai vannak? Esélyt kell tehát adni egy (valószínűleg) beteg gyereknek is? Vagy egy olyannak, aki tini szülők közé, a nincstelenségbe születne? Ha pedig elfogadható, hogy idejekorán művi úton megszakítsunk egy terhességet: mikor jár le a „határidő”? Mikor kezdődik az élet – azaz mettől számítva nem ússzuk meg, hogy gyilkosságról legyen szó?

Az érvrendszereket persze könnyen két csoportba oszthatjuk, ahogy azt az amerikaiak már rég megtették: pro-life, azaz magzatpárti (saját maguk az életvédő kifejezést kedvelik), és pro-choice, azaz választáspárti; ez utóbbi ideológia támogatói szerint a magzat az anya testének része, e fölött pedig minden nő maga rendelkezik. Ez utóbbi pedig azért sokkal jobban hangzik, mint az életvédő vagy magzatpárti ellentéte, nem? Úgy is mondhatjuk: a vallásos és ideologikus érvek (az élet a megtermékenyítés pillanatában kezdődik, azaz a magzat kezdettől fogva szent) a gyakorlatiakkal találkoznak. Egyes orvosok szerint akkor kezdődik az emberi élet, amikor mérhető a szívhang, illetve azt nézik, mennyire fejlett a központi idegrendszer – azaz érez-e fájdalmat a magzat, urambocsá’ beszélhetünk-e öntudatról. Az ügyben megszólaló önjelölt és hivatalos szakértők többsége természetesen férfi.

Valószínűleg máris sokatokban felment a pumpa, ezért most szólunk: a fenti kérdéseket nem válaszoljuk meg – hiú és értelmetlen próbálkozás lenne. Sokat elmond viszont arról, hogy áll a közvélemény a kérdés ügyében, ha megnézzük, hogyan szerepel a beavatkozás és az akörüli drámák mindenki dadája: a tévé képernyőjén. Először is: annyira kényes témáról van szó, hogy az alapvetően biztonsági játékra berendezkedett tévéműsorok, amikor csak lehet, kerülik. Sokkal inkább mutogatnak véres bal- és bűneseteket, botrányokat, vagy pedzegetik mondjuk a homoszexualitást, minthogy erről beszéljenek.

A média ezek szerint valahogy úgy van az abortusszal, hogy bár egészségügyileg rutinműtétnek számít, morálisan „rendkívül problémás”, viszont szerencsére elég ritka. Hát nem az: Amerikában jelenleg öt terhességből egy végződik abortusszal. Ez egyébként enyhén, de csökken, a rekord a nyolcvanas évek elején volt, akkor a magzatok majdnem harminc százalékát elvetették. Magyarországon nem ilyen rossz az arány: a TÁRKI 1998-as adatai szerint száz terhességre tizenkét abortusz jutott – ez manapság tíz körül lehet. Nem árt viszont tudni hozzá, hogy a legtöbben ma 14-16 éves korukban szexelnek először, és bizonyos felmérések szerint kilencven százalékuk semmilyen védekezéssel nem él. Egy orvosokból álló, a prevenciót hangsúlyozó szervezet drámai adatot közölt tavaly tavasszal: számításuk szerint óránként hat művi vetélést végeznek az országban.

Hát erről hallani nagyon ritkán, ha mégis, az abortuszról szóló megnyilatkozás általában valamilyen valláserkölcsi érvvel megtámogatva kerül elő. Ami a tévét illeti: ha szerepet kap az abortusz, az többnyire fiktív műsorokban – sorozatokban, filmekben – történik. Ahol is a nem várt terhesség dilemmaként jelentkezik, míg végül az ellenérvek dacára, romantikus zenei aláfestéssel győz a családalapítás vágya. Ez még az olyan liberális értékrendet domborító műsorokra is igaz, mint a Szex és New York, de a Juno és a Felkoppintva című filmekben is ez a kötelező kör – azzal együtt, hogy az előbbi realizmussal, az utóbbi vígjátéki gegekkel érvel. Ide kapcsolódik az utóbbi évek egyik nagy internetes botránya, a birthornot.com, amelyen arról szavazhattak a látogatók, hogy a fiatal pár, akiről a site szól, megtartsa vagy elvetesse a babát. Később kiderült: gigantikus átverés volt az egész, klasszikus, de kegyetlen médiahack.

A fentieknek megfelelően a realityműsorok kerülték a témát, mint a tüzet. Egészen mostanáig. Éppen a saját gyártású, szándékuk szerint vicces/tanulságos, de sosem túl mély műsorok sugárzására szakosodott MTV kavarta fel az állóvizet, rögtön két sorozattal is. A 16 and Pregnant és a Teen Mom című műsorok még akkor is fontos lépésnek számítanak az abortusz megjelenítésében, ha az egész a reality show-k legendásan manipulatív eszközeivel történik. Többnyire itt is arról van szó, hogy a teherbe esett tinik ijedten, mégis bátran vállalják a gyereket – mernének csak másként tenni, miközben kamerák követik őket. Az utóbbi sorozat Nehéz döntés című epizódja azonban szakított ezzel: a főszereplő (főhős?) Markai Durham volt, aki tini létére másodszor lett terhes – az első a szülőszobára, ez a mostani azonban az abortuszklinikára vezetett.

A felállás sztereotip volt, a bemutatott műsor azonban, amennyire lehet, őszinte: tanácstalan, tanulatlan, perifériára sodródó fiatal pár támasz, támogatók nélkül; nem ismerik a rendszert, a lehetőségeket, az ilyenkor bevett viselkedésmintákat és persze saját testüket. Az üzenet: az abortusz egyszerre lehet morálisan elítélendő lépés és az egyetlen helyes döntés. Azzal, hogy a második gyereket elvetették, megmentették magukat a szegénységtől és lehetőséget adtak a már megszületett kislánynak, hogy normális körülmények között nőjön fel – legalábbis elvileg.

A Nagy Erkölcsi Tanulságnál is érdekesebb volt azonban, ami a lány körül történt. Akik körülvették, azok természetesen támogatták, még akkor is, ha ezzel néha többet ártottak, mint használtak. Az ember persze nem érti, ha nem élt át ilyesmit, maradnak az észérvek és a morális kapaszkodók – még akkor is, ha adott esetben semmit sem érnek és jelentésüket vesztik. Az orvosok következetesen „terhességi szövetként” emlegették az eltávolítandó magzatot, az ismerősök, barátok pedig ezen felbuzdulva azzal bíztatták a lányt, hogy ne úgy tekintsen rá, mint egy emberre, mert attól csak depressziós lesz. Inkább úgy kell gondolni rá, mint egy kis, sejtekből álló golyóra. A gyerek apja, mikor megpróbálta megvigasztalni a lányt, óvatlanul „a dolognak” hívta a magzatot. Itt eltört a mécses: „A dologból ez is lehet” – mutatott lányára. „Ő is egy kis sejtgolyó volt egykor.”

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások