| 2010.12.29 - |
Akár házigazdák vagyunk, akár meghívott vendégek, a szilveszteri buliban kardinális kérdés az élelmezés. Sok szempontot figyelembe kell venni ahhoz, hogy gasztronómiailag is kellemes emlékekkel távozzanak a vendégek. Épp ezért célszerű olyan egyszerűen elkészíthető vendégváró falatokban gondolkodni, amiket elhelyezhetünk egy asztalon, és a vendégsereg egész este kedvére rájárhat, válogathat, csipegethet belőle.

Érdemes többféle ízvilágú és súlycsoportú falatkát készíteni, hogy mindenki találjon a fogára valót. Mindenképpen legyen karakteres, fűszeres harapnivaló, és kevésbé intenzív ízű, inkább a semleges kategóriába sorolható is. Ezenkívül jó, ha van könnyed, zöldséges fogás, valamilyen tésztás finomság és fajsúlyosabb, húsos falat is.
Fontos még átgondolni bizonyos technikai kérdéseket, konkrétan, hogy a kiválasztott ételek könnyen megfoghatók legyenek, ne morzsálódjanak túlságosan, ahogy krémesek, maszatosak se legyenek; a vendégek állva vagy a szőnyegen ülve is el tudják fogyasztani egy papírtányérról puszta kézzel vagy esetleg villával. És persze ennél a pontnál vegyük figyelembe az alkoholos befolyásoltságot is, hiszen ez a nedű első körben a kontrollfunkciókat iktatja ki, így nem feltétlenül szerencsés ilyen állapotban kagylót bontogatni vagy vörösboros szósszal egyensúlyozni, hacsak nem terveztünk eleve lakásfelújítást január elejére.
A muffin műfaja határtalan és univerzális, ezt már több alkalommal megtapasztaltam, így partifalatként is beválik egy-egy sós, fűszeres változat. Ilyenkor különösen ajánlott bevetni a minimuffin sütőt, mert csinos kis falatkákat kreálhatunk a segítségével gyakorlatilag pillanatok alatt. Íme egy mexikói változat, amit kínálhatunk magában vagy mártogathatjuk salsa szószba.
Hozzávalók: 2 tojás, 2 dl tejföl, 3 evőkanál olívaolaj, 15 dkg liszt, 10 dkg kukoricaliszt, 1 kávéskanál sütőpor, 8 dkg kukorica, 1 chilipaprika, 15 dkg sajt.
Elkészítés: A tojásokat felverjük, majd a tejföllel és az olívaolajjal simára keverjük. Belekeverjük a kétféle lisztet, a sütőport, jól összedolgozzuk, majd hozzáadjuk a lecsepegtetett kukoricát és a kimagozott, apróra vagdalt chilipaprikát. A muffinsütő mélyedéseit kikenjük vajjal, behintjük liszttel (vagy papírkapszlikat helyezünk bele), és egyenlően elosztjuk benne a masszát. Ezután a sajtot 12 kockára vágjuk, és mindegyik muffin közepébe nyomunk egy kockát. Előmelegített sütőbe tesszük, és 25-30 perc alatt aranybarnára sütjük.

A semleges ízű, könnyű étkek kategóriájába sorolható a sajttekercs, ami szintén extragyors fogás, ráadásul nagyon látványos. Aki a kontrasztos ízeket szereti, társíthatja a fent említett salsa szósszal, aki viszont maradna a könnyű, semleges vonalon, franciasalátát kanalazhat hozzá.
Hozzávalók: 15 dkg selyemsonka, 3 db főtt tojás, 30 dkg trappista sajt vagy bármilyen kemény sajt, 1 csomag tejszínes sajtkrém, 1 fej lilahagyma, 1-2 csokor petrezselyemzöld, 1 evőkanál mustár, kevés pirospaprika, só, bors.
Elkészítés: Megfőzzük a tojást, majd lereszeljük. A petrezselyemzöldet, a hagymát és a sonkát felaprózzuk. (Ha vékony szelet a sonka, akkor teríthetjük a sajtra is, nem kell felaprózni.) Ezeket egy tálba rakjuk és a sajtkrémmel, mustárral kikeverjük, ízlés szerint fűszerezzük. A sajtot jól becsomagoljuk egy nejlonzacskóba, és lobogó vízbe tesszük kb. 30-35 percre, hogy megpuhuljon. Gyúródeszkára folpackot terítünk, és ezen kinyújtjuk a sajtot téglalap alakúra, tetszőleges vastagságra, olyan nagyságúra, hogy a töltelék ráférjen. Ezután a tölteléket vastagon rákenjük és feltekerjük. Alufóliába csomagolva hűtőbe tesszük. Ha kellően lehűlt, felszeletelve tálalhatjuk. (Forrás: Nosalty)
És hogy a testesebb fogások rajongói se maradjanak éhen, íme egy igazi nagyágyú, melynek elkészítése szintén nem igényel különösebb konyhatechnikai bravúrt:
Hozzávalók: fél kg csirkemáj, 20 dkg vékonyra szeletelt bacon, 3 szem borókabogyó, 12 szem zöldbors, 1 teáskanál morzsolt kakukkfű és majoránna (vagy bármilyen tetszőleges fűszerkeverék), a tálaláshoz óriáskifli, csemegeuborka és fogpiszkáló.
Elkészítés: A borókabogyókat mozsárban alaposan összetörjük, majd hozzáadjuk a zöldborsot és tovább folytatjuk az őrlést, végül hozzáadjuk a kakukkfüvet és a majoránnát alaposan összemorzsolva. Ha szeretnénk kihagyni ezt a bonyolult procedúrát, lecserélhetjük bármilyen tetszőleges fűszerkeverékre. Az alaposan megtisztított csirkemájakat három részre vágjuk, majd megszórjuk a fűszerkeverékkel és összeforgatjuk. A baconcsíkokat kétfelé vágjuk, és mindegyik darabba belegöngyölünk egy darab májat. Az elkészült csomagocskákat enyhén olajozott tepsibe sorakoztatjuk. 200 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük. Közben felkarikázzuk az óriáskifliket és felszeleteljük a csemegeuborkákat, és minden kifliszeletre teszünk egy szelet uborkát. Amikor kisült a máj, frissen, forrón egy-egy adagot rakunk minden kifliszeletre és fogpiszkálóval rögzítjük. (Forrás: Alexa Christi)
29
29
29
29
29
29
29
29
29
29
29
29
29
29
29
29
29
29
29
29
29
29
29
30
30
30
30
31