Divat

Mi lesz veled, magyar divat? - Interjú

7104

„Csak a sztárt látjuk, aki a ruhát adja rá, azt nem.” Dr. Szatmári Judit Anna más szemszögből nézi a divatot, mint a sok-sok divattervező, sminkes, fodrász és stylist, akit a Cotcot idén megszólaltatott. A viselettörténet-szakértővel arról beszéltünk, mi a baj a magyar divattal, mi (lenne) fontos és hogy merre van kiút. Nem éppen optimista kórkép, de nagyon-nagyon tanulságos. Az interjút két részben közöljük.


Mennyire rossz a helyzet?
Nem annyira rossz. Ma a fiatal magyar tervezők jók és egyre jobbak, annak ellenére, hogy egy darabig küzdöttek a lemaradással. Ami szerintem a legnagyobb baja a magyar divatnak, az a textilipari szakembereknek és az ő tudásuknak, valamint a technikai feltételeknek, egyszóval az iparnak a hiánya. Ennek a hatása pedig érezhető.

Mi történt a magyar divatban az elmúlt 20 évben?
A rendszerváltás előtt létezett egy gyáriparra és tömegtermelésre alapozott, részben a szocialista országokba exportáló magyar textilipar. Mindenki alkalmazottként tervezett és ott dolgozott, de néhányan megpróbáltak kisebb és a divathoz közelebb álló műhelyekbe, cégekbe tömörülve tervezni. Ők próbálkoztak valami különlegessel, de csak a rendszer keretein belül. Ez a helyzet aztán megszűnt a rendszerváltozással, illetve megszűnt az a bázis is, amely felvásárolta a termékeket. Nagyon sok tervező, aki az előző rendszerben dolgozott, talajt vesztett a lába alól, néhányan pedig próbáltak egyéni utakat keresni. Volt egy átmeneti időszak 1990 és 2000 között, amíg még a képzés is kicsit küzdött azzal, hogyan is néz ki a divat világa ma. Utol kellett érniük a világdivatot a hallgatóknak is, a tanároknak is, és a vásárlóknak és az életnek is. Ahhoz, hogy valaki fennmaradjon, az ügyességen kívül akkor is kellett az ismeretség, a pénz, a törtetés és nagyon nagy elszántság.

Dr. Szatmári Judit Anna (fotó: Neményi Márton)

Mi a helyzet a szakértelemmel?
A tervezők folyamatosan küzdenek azzal, hogy megvalósítsák a terveiket. Keresik a jó kivitelezőket, de nincsenek jó kivitelezők, mert minden képzés is arra irányul, hogy a csúcsot termelje ki – stylistokat, tervezőket –, mert ez a látványos, ez a trendi, és mindenki azt gondolja, ez egy könnyű munka. Meg azért is, mert most a divat nagyon fontos, manapság felértékelődött a szerepe, így mindenki úgy érzi, ő is ért hozzá. Mindenki csak a szakma csúcsát szeretné, learatni a babérokat, de ez nem ennyire egyszerű, nem csak erről szól. Persze ezt a vevő nem látja. Ő azt láthatja, hogy a ruha tökéletes, sikkes, jól áll, vagy éppen hogy nem olyan anyagból van és nem olyan technikával készült, hogy bírja az igénybevételt, vagy ha mégis, nem versenyképes áron adják – nehéz is lenne. Ha azt mondom, hogy meg akarom csinálni ugyanazt a különleges kidolgozást és minőséget, amit megcsinál egy nagynevű divatház, rá kell jöjjek, hogy náluk olyan technikai megoldások léteznek, amikről nekünk fogalmunk sincs. Nincs gépünk, nincs eszközünk, nincs olyan ember, aki meg tudná csinálni. Nemcsak a kézi munkaerő hiánya van emögött, hanem a technika hiánya is. Erre kétféle választ adnak a tervezők: vagy olcsó anyagokból, rossz minőségből próbálnak látványos darabokat összerakni, vagy manufakturális módszerekkel igyekeznek haute couture szintet elérni, ami nyilvánvalóan nem megy! Az én meglátásom szerint így nem, vagy csak nagyon nehezen lehet versenyképes magyar tervezővé lenni. Nekünk tehát a hátrányból kell előnyt kovácsolnunk, ezért a magyar tervezők arra vannak „kiképezve”, hogy a kreativitásukkal és sok munkával pótolják a hiányt. Ez nagy előny, mert tudunk rajzolni, tudunk szabni, tudunk kötni. Persze ezzel sem tudják egymagukban pótolni a textil- és ruhaipar hiányát…

Mi a helyzet a varrónők képzésének helyszínével, a ruhaipari szakközépiskolákkal?
Ezek az utóbbi időben általában elmentek a tervezés irányába. Az a baj, hogy az emberek, a kislányok, akikbe azt sulykolják, hogy sztárok legyenek, nyilván tervezők akarnak lenni, nem pedig varrónők. Az, hogy valaki varrja a ruhákat, nem vonzó perspektíva. Hogy abban a szakmában is van egy rengeteg kreativitás, szépség, és a szakértelemnek milyen súlya van, azt nem látja senki. Azt látják csak, hogy ez nem csillogó, és ezért nem is vonzó. A mai világban csak az az érdekes, ami csillogó. Ami viszont nem látványos, az mintha nem is lenne. Csak a sztárt látjuk, de azt, aki rohan utána a kis púderecsettel, vagy aki ráadja a ruhát, azt nem. Pedig annak az imidzsnek ez is része – fontos és érdekes része. Egy tervező számára egy jó varrónő hatalmas segítség. Ezt olyan tervezőként mondom, akinek a fent említett okokból az egyetemen megtanították a szakmának ezt a részét is. Tudom, mekkora sikerélmény, hogy megoldasz technikailag valamit, amit a tervező megálmodott. Igaz, hogy nem a te neved lesz ráírva, de szakmai értelemben ez is ugyanolyan siker. Dior sem magától rakta össze a ruhákat, a nagy tervezők nagy része pedig egyáltalán nem is tud varrni. Balenciaga például nagy kivétel volt.

Fotó: Neményi Márton

De sajnos mai eszközökkel, azaz számítógéppel tervezni sem. Pont a múlt héten mesélte a JOKKA tervezője, Majzik Zsóka, hogy nem ismerünk olyan tervezői programokat, amelyekkel versenyképesek lehetünk.
Minket arra képeznek – pontosan azért, mert nincs mögöttünk technika és szakember –, hogy mindent magunk hozzunk létre. A külföld már nem ezt várja el. Hiába vagyunk mi nagyon kreatívvá nevelt tervezők azáltal, hogy mindent nekünk kell kitalálni, külföldön ennek mind megvan a módszere. Teljesen felesleges köröket futunk, egy csomó idővel, energiával, pénzzel. Ahol van textilipar, ott van, akinek kiadd ezt a munkát, és neked csak azt a programot kellene ismerni, amellyel digitális formátumba írhatod a terveidet. Az ilyen jellegű tudást itthon azért nem tanítják, mert az egész országban nincs olyan gép, amihez ez kellene. Ez egy borzalmasan furcsa és komplex probléma, amiből viszont mégis úgy jövünk ki, hogy ennek ellenére is egyre jobbak vagyunk. Tudunk élni a kreativitással és egyre jobban felzárkózunk, csak…

Csak nem leszünk divatnagyhatalom?
Divatnagyhatalom eleve nem biztos, hogy lehetünk. Kicsi ország vagyunk. Nagyon ritkán alakult úgy a történelemben, hogy egy kis ország divatnagyhatalommá vált. Ez csak akkor lehetséges, ha a környező államok valamilyen módon hátráltatva vannak, például háborúznak. Ma ez ugye nem áll fenn, és remélhetőleg nem is fog.

Hétfőn folytatjuk...

 

Életút
Dr. Szatmári Judit Anna a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen 2007-ben diplomázott textiltervező szakon. Szakdolgozatát az esküvői ruha történetéről írta, diplomamunkájának témája pedig Egy modern nő alkalmai volt. Párhuzamosan végezte az ELTE Jogi Karát, ahol 2005-ben szerzett diplomát, szakdolgozatát a Művész a pénzügyi és adójogban címmel írta. Jelenleg az ELTE művelődéstörténet szakán viselettörténetből végzi doktori tanulmányait. Emellett viselettörténetet tanít a Modart Művészeti és Divatiskolában, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, a Kaposvári Egyetemen, tervezési ismereteket pedig a Debreceni Divatiskolában.

 

Címlapkép: noemi manalang

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások