Óvakodj a Mikulástól!

Volt már középkori szent, gonosz manó, mitikus lény és kommunista propagandaeszköz, de az biztos, hogy a Coca Cola elhíresült reprezentációja óta a Mikulás (vagy Télapó – bocsánat, de most egy kalap alá vesszük) főbb ismérveit illetően nagyjából ugyanúgy néz ki. Világos: egy cég sem kockáztatja meg, hogy egy esetleges alternatív megközelítéssel veszélyeztesse a mikuláscsoki-piacon betöltött pozícióját, a legfontosabb ugyanis, hogy a gyerek felismerje és lehetőleg olyan meleg érzéseket keltsen a szívében, hogy azonnal le akarja harapni a fejét. Ezen szempontok mentén gyorsan felmértük, hova fejlődött (azaz fejlődött-e egyáltalán) idén a felhozatal: elmentünk a legközelebbi boltba és gyakorlatilag belesöpörtük a kosarunkba azon példányokat, akik a többieknél is szánalmasabb tekintettel könyörögtek, hogy szabadítsuk meg őket a szenvedéstől.

Szigorúan a külsőségekre mentünk: szofisztikált gasztrotesztre tehát ne számítsatok. Cserébe hosszasan és közelről tanulmányozva a termékeket felfedeztük nektek a csokigyárak Mikulás-értelmezéseinek valódi arcát. Az eredmény döbbenetes: van itt a drogos skizofréntől kezdve az élveteg szexőrültig minden. Nem tudjuk, hány esetben dolgozott befolyásolt tudatállapotban (vagy egyszerűen csak rosszul) a grafikus, illetve mennyiben tehet a látványról az, hogy ami két dimenzióban jól nézett ki, az egy csokiöntvényre simítva már egészen más élményt ad, de ez mindegy is. Íme a Cotcot Nagy Felszínes Mikuláscsokitesztje.

Egy nehéz nap éjszakája – Tibi

„A szembeszomszéd Dezső bá’ jött ki mindig ilyen arccal a sarki Búfelejtőből, amikor anyukámmal oviba mentünk” – bugyognak fel az emlékek Marciból a teszt első alanyát látva. „Akkor még nem értettem, mi ez az egész.” Ahogy valószínűleg a gyerek sem érti majd, miért néz rá a Tibi csokija olyan arccal, mintha mondani akarna valamit, de belül már ő is érezné, hogy nem fog menni. A szemüvege alapján még az is lehet, hogy a kivénhedt és kiégett Harry Potterrel van dolgunk, vagy egyszerűen egy régi motoros, Lennon-rajongó hippivel, akinek a szervezetét már konzerválta a sok drog. Ezen imázshoz határozottan hozzátesz a kócos bajusz. (A bajusz külön szempont volt a vizsgálat során.)

Nagykőrösi évek – Smarties

Számunkra megfejthetetlen oknál fogva Arany Jánost álmodta csokiba az egyébként nagyszerű cukorkákat gyártó Smarties, hogy meg is töltse saját drazséival. A jellegzetes alakú bajszon kívül erre a benyomásra még rátesz a kevésbé látványos mosoly és a nehéz, nincstelenségben töltött évek egyértelmű jelei: a szarkalábak. A széttárt puttony és a reménykedve felfelé néző szempár (gyanúsan tág pupillákkal) azt üzeni, hogy ez a valaki inkább kérni, mint adni szeretne. Ha ez nem lenne elég, a szokatlanul sok szín tesz róla, hogy a termék észrevetesse magát a polcokon.

Valami nem stimmel – Lindt

Nehéz belekötni, mégis úrrá lesz rajtunk valami kellemetlen, feszítő érzés, valahányszor ránézünk a Lindt-Mikulásra. Klasszikus vörös-arany-fehér színvilág, szabályos test – akkor mi a baj? A megoldás ismét az arcon keresendő. A vonalak az ókori népek egyszerűbb arcábrázolásait tükrözik, a szem például kifejezetten egyiptomias (Sztimacs szerint csillagszeműjuhász-szeme van), az egész mégis olyan hatást kelt, mintha a Sátán próbált volna Mikulás-alakot ölteni úgy, hogy csak gyerekkönyvekből volt elképzelése, hogyan is néz ki. Nyugtalanító még a vaskos, debrecenivirsli-szerű alsó ajak.

Pézséd van? – Milka

Szerintünk szinte biztos, hogy a Milka természetesen lilával megbolondított Mikulása éppen az orrát készül túrni, de rendben, maradjunk annál az értelmezésnél, amit a gyártó üzenni kíván: pajkosan csendre inti az őt észrevevő gyereket, mielőtt lepakolja az ajándékokat. Na igen, de mi az a gyanús csomag a hóna alatt, ha a táskája elvileg mindent elnyel? Miért ömlenek ki az ajándékok? És ha kiömlenek, nem mindegy, hogy csöndben marad-e a gyerek? A keretsztorit tehát nem értjük, de ettől függetlenül a Milka terméke a legjobban kidolgozott: egy többé-kevésbé épelméjű, szépen megrajzolt Mikulást látunk. Bár jobban örültünk volna, ha egy klasszikus magyar termék nyer, még pluszpontot is kell adnunk a gyártónak a kiegyezés előtti földbirtokos nemességet idéző pödört bajuszért.

A drog rossz, értem? – névtelen Mikulás-csoki

Ezt egy híres, napjainkban is aktív dadaista képzőművész tervezte és az a címe: A Mikulás első LSD-élménye. Örülnénk, ha tényleg így lenne, de sajnos nem. A márkáját még a blokkon sem találtuk, pedig ez a termék a legsajátosabb kivitelezésű. Valódi tervezői merészséget sugall a kék ruha (esetleg valami jogdíjprobléma?) és a nyilván fiatal dizájner által megálmodott sapkaköltemény. Nem értjük viszont a puttonyba az egyik ágánál fogva, ocsmányul – elnézést a kifejezésért – belekúrt vörös ötágú csillagot, amely egyébként a kakaótartalomra hívja fel a figyelmet. Persze megint az arc a lényeg: a drogos utalásokat mindketten felismertük, bár Sztimacs előzékenyen mangás vonásként aposztrofálta az erős befolyásoltságra utaló szempárt. Az euforikus tekintet nagyon furcsa női szempillákkal, csillogó bőrrel és összevont szemöldökkel párosul. Sztimacs szerint a Mikulás éppen azt mondja: ÁHHÁHÁHÁHÁ!. ”Nem szeretnék vele találkozni” – összegezte az élményt.

Fejlődési rendellenesség – Kinder

Ha ránézünk: aranyos. Ha nézzük egy ideig: ijesztő. A rafinált csomagolástechnikával ellátott Kinder-Mikulás szintén az élmezőnyben végzett: részletes 3D-s kidolgozottság, igényes grafikusi és nyomdai munka és persze nyilván a Kinder-csoki maga. Itt sem ússzuk meg azonban a felvetődő kérdéseket. Rendben van, hogy infantilisra vette a gyártó, de miért kell elriasztani mindenkit a kilógó nyelvvel és a kapafoggal? Mit üzen a pszichotikus tekintetű, elöl és hátul is felbukkanó játékmaci? Miért vannak karácsonyfadíszek a hátára kötve? Elfogadjuk-e nyugodt szívvel a felénk nyújtott, gyanús méretű dobozt? Marci meg van róla győződve, hogy ez valamiféle esélyegyenlőségi projekt végterméke.