Mi ez?

Nagyon gyümölcsös, nagyon veszélyes

7017

Bor buliba vagy egzotikus sör? Csak úgy igyuk vagy van valami szertartás köré? Szomjoltó az elitnek vagy pia a munkásosztálynak? Ír vagy belga? Bízhatunk a Tescóban vagy forduljunk a szaküzletekhez? Szóval rájöttünk, hogy semmit sem tudunk a ciderről, legfeljebb azt, hogy eszik-e vagy isszák. (Isszák.) Illetve még annyit, hogy mindenképpen szeretnénk írni róla. Mielőtt megrohamoztuk volna a legközelebbi hipermarketet, megkérdeztük a cider intézményének magyarországi helytartóját, a Cider Budapest vezetőjét, hogy mit kell tudnunk.

A cider, azaz almabor ízvilágát és fogyasztási szokását tekintve valahol a sör és a szőlőbor között helyezkedik el, de úgy, hogy azok legjobb tulajdonságait ötvözi – mesélte a Cotcotnak Nyers Géza. A sörtől az erősséget és a szénsavasságot kölcsönözte, de gyümölcsösségét tekintve a legjobb borokkal is felveszi a versenyt. A „sörös vagy, vagy boros?" kérdés értelmét veszti, ha az ember belebolondul a ciderbe. Az almabort azoknak találták ki, akik nem isznak sört, mert túl keserűnek találják, vagy csak fröccsként isznak bort, mert amúgy túl erős nekik. A különbség csak annyi, hogy a ciderek ízvilága sokkal színesebb.

„Nagyon sokfajta cider létezik. A Cider Budapest által forgalmazott ciderek között van például teljesen organikus (bio-), száraz, félszáraz, félédes, édes, szűretlen, tölgyfahordóban érlelt almabor, ezenkívül különféle ízesített változatok is: bodza-lime, rosé, körte, erdei gyümölcs, barack. Jövő nyáron pedig jönnek az új ízek, mint az eper-lime vagy a vegyes gyümölcs.” Ha ennyi fajtából lehet választani, akkor az ember kicsit meg is zavarodik, hogy akkor melyik fajta a ciderek Frittmanja vagy Nyakasa.

Egyáltalán, az íz számít, vagy egyéb minőségi szempontok, mint a borászok ezerszintű értékelésrendszerében? „Minden évben osztanak cideres berkeken belül díjakat" – mondta Nyers Géza.  "A Westons idén is elhozott több díjat is, de ha a népszerűséget nézzük, akkor a Magners Irish Cider vagy a Kopparberg Cider világszinten is elismertek.” A különlegességek között tartják számon a teljesen bio almás és körtés Westons Organic Cidert, vagy a szűretlen Old Rosie-t, de „ahogy minden italnál, így az almaboroknál is az ízlés határozza meg a jó almabor fogalmát. Valaki az édesebbet, valaki a szárazabbat szereti, de természetesen itt is vannak minőségi (prémium) és alacsonyabb osztályú termékek.”

A jó almabor viszont csak jó minőségű cideralmából készülhet, étkezési alma nem jöhet számításba, ahogy az igazán jó borokat sem étkezésre szánt szőlőfajtából készítik. Hazai almaborról egyelőre nem tudnak, de hazai almasörről már hallottak. Ahogy a szőlőbornak, úgy a cidernek is van kialakult fogyasztási kultúrája. Angliában, Spanyolországban, Franciaországban, Belgiumban, Németországban nagyon komoly évszázados hagyománya van a cidereknek, amelyet egyébként lisztérzékenyek, vegetáriánusok és vegánok is fogyaszthatnak. Az igazi almaborban nincsenek hozzáadott színezékek, mesterséges anyagok, „tehát abszolút társra lelhet az, aki egészségesen és főként felelősségteljesen kíván italozni.” Nyári italnak számít egyébként: kívánják a hideget, ezért általában telepohárnyi jégre töltve fogyasztják ("over ice"), hiszen az optimális szénsavasságát és ízvilágát így nyeri el. Télen viszont melegen is ihatjuk, mint a forralt bort.

Nyers Géza nemcsak tanácsokkal látott el minket, hanem, hogy rögtön alkalmazhassuk is őket, alapanyaggal is. Ahogy feldolgoztuk az információhalmazt, már csöngetett is a futár gyanúsan csörgő, hatalmas táskával, és tényleg: hamarosan ott is sorakozott tizenegy behűtött üveg a konyhapulton. Miután kiélveztük az érzést, hogy újságírónak lenni néha egészen felemelő érzés (szó szerint), felelősségteljes döntéssel bevontunk két külső szakértőt, egyrészt, hogy kontrollt gyakoroljanak ítéleteink felett, másrészt, hogy megakadályozzák, hogy az empirikus adatgyűjtés káoszba forduljon a két fő számára kezelhetetlen mennyiség második felére. Ágnest és Petit nem kellett sokáig győzködni, áldozatos munkájukat, kitartásukat és türelmüket ettől függetlenül ezúton is köszönjük.

Jelentjük: a cider jó dolog, azt inni szórakoztató, nyilvánvalóan van helye a magyar piacon is, valahol a minőségi sörök, a középkategóriás borok és a Bacardi Breezer alkotta háromszög közepén. Önmagában attól azonban, hogy az üvegére ráírták a cider szót, még egy ital sem lesz kiemelkedő: bizony itt is megvan az émelyítően édes, az egyszerű, önmagát itató (éppen ezért rendkívül veszélyes) és a további feltárást igénylő, összetettebb, markánsabb változat, a Cider Budapest termékei pedig mindet lefedik.

A Kopparberg original feliratúval kezdtük: gondoltuk, ha már original, jó lesz kiindulási alapnak. Az első reakciók: „édes”, „nagyon lájti”; ez utóbbi a mindent eluraló gyümölcsízre vonatkozott, nem a 4,5 százalékos alkoholtartalomra. Ha a gyümölcslé felől indulunk, maradjunk annyiban, hogy olyan, mint egy erjedés határán álló HeyHo almalé, az elsőre furcsa mellékíz azonban maga a ciderség. Nem árt vigyázni vele: úgy itatja magát, hogy arra nincs szó. Visszalépésként éltük meg a Magners originalt: „nincs jellegzetes íze”, „partibor furcsa mellékízzel” - ezek voltak az első reakciók. Azonnal megegyeztünk azonban abban, hogy konkrétan sertésmájkrém-illata van.

Westons original már sokkal inkább olyan volt, amilyennek az eredeti „alapcidert” képzeltük. Az illata összetett, de csábító, az íze olyan, mint hosszú idő után beleharapni egy állkapocszsibbasztóan savanyú nyári almába: kellően savanykás, az alkohol határozottabb, „jobban csíp”, mint testvéreiben. Lelkesen vágtunk tehát bele a Stowfordba, hogy aztán percekig vörösödő fejjel, hümmögve kapaszkodjunk pár közhelybe („pezsgős félszárazság”, „kevésbé határozott az almás íz”), míg végül valaki kimondta.

A Stowford cidernek szexszaga van. „Ilyen lehet egy férfi íze, aki almát evett egész életében” – fakadt ki egy neve elhallgatását kérő tesztelő. Felszabadultan törtek fel a metaforák mindenkiből, „de ahhoz képest viszont tényleg egészen almás”, mondta egy női tesztelő, egy másikunk pedig elsütött egy-két gyenge poént arról, hogy „aha, ezek szerint baromira értetek hozzá”. Abban mindenesetre megegyeztünk, hogy további kutatásokra van szükség a cider ezen típusát illetően. Akárcsak a Westons tölgyfahordóban érlelt félédes almabor esetében, amelyet jóval több komolysággal fogadtunk. Határozott aroma, ideális kompromisszum az egyszerű cider és az összetettebb ízvilág közt, amellyel küzdeni kell – sznobok és a csak simán alkoholizálni vágyók is megtalálják a számításukat. A lányok lelkesedtek, a fiúknak túl édes volt, mindketten hozzátették viszont, hogy „bár...”.

A Westonst köztes lépcsőfoknak használva rámentünk az igazán csajos vonalra. A Kopparberg bodzás-lime-os itala például sokkal inkább nagyon jó minőségű, nagyiféle bodzaszörp némi alkohollal, mint cider. Semmi kihívás, semmi meglepetés sem szagra, sem ízre, valaki bizonytalanul grapefruitos utóízt emlegetett (biztos az alkohol teszi). Ez a tökéletes fegyver, ha gyorsan és közepesen drágán le akarunk itatni valakit, aki nem reménytelenül sznob. A Stassen márka ezután kipróbált terméke szintén a bodzára és a lime-ra épít, de menthetetlenül túlzásba estek: lime nem volt sehol, csak némi bodza és  cukor. „Erőszakos” – ez volt a végszó. A bodzás-lime-os Stassen azonban csak addig szerepelt a lista alján, amíg ki nem próbáltuk a málnás Stassent, amely nem is málna-, hanem málnaszörpillatú és -ízű, burjánzó cukortartalommal. Nehéz volt elhinni, hogy tényleg csak igazi gyümölccsel ízesítették és színezték. Egy pohár elfogyasztása olyan émelyítőleg hatott, mintha egy zacskó tetszőleges Haribo-terméket diktáltak volna belénk másfél perc alatt. „Annyira csajos, hogy már vadászni kellene azt, akinek ez bejön” – mondta egyikünk.

A reményt a biokörtés Westons adta vissza. A gyümölcs héját is felhasználják – áll az üvegen –, talán ezért is nyersebb és meggyőzőbb, mint társai. Még némi aszús utóízt is éreztünk. Ez is itatja magát, de szerethető és szofisztikált marad. Nem úgy, mint a Magners körtecidere, amely lehangolóan vizes, a gyümölcsöt inkább utóízként éreztük – talán rossz sorrendben teszteltük. „Az ízhatás érdekében próbáljuk rögtön garatra nyelni” – tanácsolta egyikünk. Hasonlóan erőtlennek bizonyult a Kopparberg variációja a témára, amelyben körte vagy más gyümölcs nem mutatta meg magát, inkább olyan volt, mint egy harmadvonalbeli Sprite-koppintás, amelyből kiment a szénsav. „Folyékony savanyúcukor” – mondta az először megszólalni képes tesztelő, amire a többiek ökölbe szorult kézzel és behorpadó arccal bólogattak.

Tanulság? A szokásos. Ne higgyünk az igényességet és a nálunk nagyobb jólétben lubickoló nemzetek igényszintjét tükröző csomagolásnak, de mindenképpen próbáljuk ki a cidert. A Westonsszal nem nyúlhattok mellé, a Kopparbergtől csak az originalt vegyük, ha szomjasak vagyunk és gyors eredmény várunk, a bodzásat – ezeket viszont kár lenne kihagyni. Az esetlegesen kialakuló függéségért azonban nem vállalunk felelősséget.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások