Divat

Szupermodell születőben?

7001

Hajdú Nikolt elcsípni egy interjúra nem egyszerű, hiszen a siófoki születésű lány jelenleg édesanyjával együtt Olaszországban él és tanul, és minden erejével azon van, hogy betörjön a modellvilágba. A Schwarzkopf Elite Model Look 2010 hazai nyertese a sanghaji döntőben nem került be a legszebb 15 lány közé, de túl eltökélt ahhoz, hogy ez visszatartsa a modellkedéstől. Többek között azt is elmesélte nekünk, hogy a castingokon rengeteg dicséretet kap, és nagyon bízik abban, hogy hamarosan külföldi ügynökség is szerződteti.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy egyre több magyar lány van jelen a nemzetközi kifutókon is. Ma már Mihalik Enikő folyik a csapból is, de ott van nekünk Srej Zsófi, Fórizs Adina, Palvin Barbara és Sztrányay Gigi. Sőt, a napokban ismét egy magyar modellt emelt ki a Models.com: a különleges szépségű egri lányról, Kazsmer Nikolettről csupa jót írtak. Egyébként Nikolettet már láthattátok nálunk is a Kurucz Zsuzsannával készült interjúhoz mellékelt galériában is. Ezek után nem lepődnénk meg, ha a következő nagy név a szakmában Hajdú Nikol lenne, aki ugyan még csak most lett 15 éves, de a Schwarzkopf Elite Model Look 2010 hazai győzteseként máris egy lépéssel előrébb van, mint bármelyik hasonló korú, modellnek készülő lány. Az Olaszországban élő és ott tanuló Nikollal Skype-on beszéltünk, hogy egy kicsit kifaggassuk a döntő óta eltelt majd másfél hónap tapasztalatairól.

Hajdú Nikolett

Nikol lelkesen mesélte, hogy az interjú másnapján Milánóba megy, mert van három időpontja három különböző ügynökségnél. „Ilyenkor bemutatkozok és beszélgetünk kicsit. Megmutatom, hogyan járok tűsarkúban, utána leveszik a méreteimet. Eddig mindenki nagyon kedves volt és sokszor megdicsértek. Ha tetszek nekik és engem akarnak, akkor szólnak az ügynökségemnek és aláírjuk a szerződést.” A lány az Elite Model Look előtt mindössze egyszer modellkedett. Kilenc évesen szerepelt egy francia reklámban, „de az igazi karrier most kezdődik, remélem, és igazi szupermodell leszek” – teszi hozzá magabiztosan. Nikol példaképe Gisele Bündchen, akinek szerinte gyönyörű az alakja és imádja, ahogy végigvonul a kifutón. Hogy mi győzte meg a szakmával kapcsolatban, arra csak annyit mond: „Minden. De leginkább a kifutó meg az utazás.” Nikol szerint ahhoz, hogy valaki a kifutóra kerüljön, magasnak és vékonynak kell lenni, és persze fontos a kisugárzás is, de szerinte a járás minőségére nem fektetnek akkora hangsúlyt: „Úgy vettem észre, hogy egynémelyik modell úgy megy, mint egy fadarab.” Ő egyébként a Chanel és a Victoria’s Secret ruháit mutatná be a legszívesebben, de erre egyelőre várni kell, mert első a sok-sok munka és a tanulás, amit nem hanyagolna el semmi pénzért.

Nikol Sanghajban

A sok casting és az Elite Model Lookra való felkészülés és a sanghaji döntő miatt alig győzi bepótolni a hiányzást, de a suli mindenekfölött áll. Nikol egyébként imádta a sanghaji döntőt. Az ott töltött idő alatt rengeteget járáspróbáztak – mert azért menni mégiscsak tudni kell a kifutón, ha suhanni nem is tud mindenki. Persze nemcsak felkészüléssel telt az idő, hiszen a csajoknak megmutatták a várost, a gigantikus felhőkarcolókat, és vásároltak is. „Nagyon jó volt, vettem igazi kínai legyezőt meg kis apróságokat is. Egyébként ott az utcán teljesen normálisan öltözködnek az emberek, akik viszont körülöttünk voltak, ők szokatlanul elegáns ruhákat viseltek. Amúgy nagyon hiányzik minden. Mindig a szobatársammal voltam, állandóan Katy Perry Teenage Dream számát hallgattuk. Amikor a repülőn meghallgattam, a sírás kerülgetett.”

Nikol elmesélte azt is, hogy a felkészülés alatt dicsérő szavakban nem volt hiány. „Főleg azt mondták, hogy jó az arcom és szép, egészséges a hajam.” A genetikán kívül ebben nagy szerepe van annak is, hogy Nikol odafigyel arra, hogy sok vizet igyon, szívesen szaunázik, és szerinte a hajbalzsam alap. Emellett futással és lovaglással tölti minden szabadidejét, a buli, a pasik és a barátnők nem foglalkoztatják, de néha egy-egy csajos mozi azért még neki is belefér.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások