Közösség

A fél mell is pornográf

7006

Anna Antell 43 éves, három gyerek anyja, hiányzik a jobb melle és nagyon büszke: túlélte a mellrákot, pedig nem sokon múlt. Úgy döntött, a tudását és régi-új testét közösségi célra bocsájtja – szó szerint. Több más túlélővel összefogva ugyanis modellt állt egy aktfotó-kiállítás kedvéért, amely a súlyos betegségen és hasonlóan súlyos kezelésen átesett nők bátorságának állít emléket, némileg sokkoló és provokatív, de mindenképpen ízléses módon. Az oxfordi Malmaison Hotelben kiállított képek valószínűleg hatásosabban hívják fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre, mint a visszafogott és metaforákban kommunikáló plakátok és tévészpotok – főleg úgy, hogy a Facebook elbaltázott döntésének hála valóban világhírűek lettek. A vállalatnak ugyanis van egy elég merev és a jelek szerint ész nélkül betartott szabálya, mely szerint meztelen fotók nem szerepelhetnek a felhasználók adatlapján, ő viszont feltöltött párat a tárlat számára készült képek közül.

Annak rendje és módja szerint el is távolították Anna képeit, amelyek ellen az egyetlen érv tényleg csak az lehetett, hogy meztelen rajtuk, mert egyébként túlzott magamutogatásról szó sem volt. A nő ráadásul nem is „kifelé”, csak barátaival osztotta meg az ominózus fotókat. Nagyon gyorsan lekerültek egy hivatalos üzenettel, amely szerint meztelenségével megsértette az oldal felhasználási feltételeit. „Minél többet gondolkodom azon, amit tettek, annál dühösebb leszek. Tulajdonképpen azt állítják, hogy mi, mellrák-túlélők sértőek vagyunk. Szerintem a rák sértő, a Facebook sértő, a képek azonban nem. Vajon ugyanez történne egy sebhelyes mellkasú férfit ábrázoló képpel?” – nyilatkozta az esetről.

A Facebook természetesen elismeri a hősies küzdelmet és elvileg síkra száll a mellrák elleni mozgalomért, mégis jogosnak érzi a döntést, hiszen, mint mindig, csak a legfiatalabb tagokat kívánták megvédeni – fogalmaztak. A közösségi oldal alsó korhatára 13 év – ez persze könnyen kijátszható –, azok a kiskamaszok azonban, akik gép elé ülnek, könnyedén megtalálják a legdurvább pornográfiát, nem kell ismeretlenek Facebookos adatlapját böngészniük – Annáét ráadásul nem is tudták volna, hiszen az csak barátai számára volt látható.

„Alapelveink figyelembe kell hogy vegyék a 13 évesek és az idősebbek igényeit egyaránt” – mondta Richard Appleton szóvivő. „A képeket azért távolítottuk el, mert a meztelenség általunk meghatározott kategóriájába estek, nem a meztelenség milyensége miatt”, azaz nem azért, mert bármi közük is lett volna a mellrákhoz, illetve az eltávolító műtét utáni sebhelyekhez. Ez persze rögtön ezer további kérdést vet fel: nyilván nagyon helyes, hogy a Facebook mindent megtesz azért, hogy ne az ő felületén találják meg az erkölcsi fertőt a fiatalok, de hol a határ? Rendben, törlik meztelen hősünket, de miért nem távolítják el – vagy legalább pixelezik ki – Vénuszt a klasszikus festményeken vagy Rubens hősnőit – a Bosch-képekről nem is beszélve? Végül is meztelenek és nyilván sok példányban fent vannak különböző galériákban, lévén, hogy sokan töltik fel Louvre-beli élményeiket. Vagy ott van Georgia O’Keeffe, aki rafináltan rejtett el utalásokat a vaginára egyébként teljesen aszexuális témájú festményein.

A Facebookra egyébként is jellemző, hogy következetlenül és átgondolatlanul dönt hasonló ügyekben. Nagy port kavart például az a csoport, amely arra biztatott mindenkit: töltsenek fel karikatúrákat Mohamed prófétáról, akit egyébként vallásilag tilos ábrázolni. A cégvezetés először hagyta, hagy történjen, aminek történnie kell, majd, mikor eldurvult az ügy – a sokezredik halálos fenyegetés után –, törölték a csoportot. Hasonló történt Anna esetében is: a fenti nyilatkozatok ellenére végül meggondolták magukat és hagyták, hogy visszakerüljenek a képek. „Nem engedünk meztelen fotókat az oldalra, de elismerjük, hogy érzékenyen kell alkalmaznunk ezt a szabályt és támogatnunk kell Annát abbéli jogában, hogy megoszthassa tapasztalatait barátaival, ebbe pedig beletartoznak a sebhelyet ábrázoló képek is” – fogalmazott egy másik (női) szóvivő.

Arra azért kíváncsiak lennénk, hogy reagálnának a moderátorok arra, ha mondjuk elárasztaná az adatlapokat Gustave Courbet A világ eredete című hírhedt képe. Klasszikusnak klasszikus, művészetnek művészet, de a meztelenség kategóriáját nagyjából lefedi. Ha valaki tud efféle megmozdulásról, szóljon!

Forrás: Switched, Daily Mail, címlapfotó: Fashionising.com

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások