Lélek

Kik azok a pszichopaták?

6953

„Az évek során megszoktam az alábbi élményt. Amikor egy vacsora során valamelyik alkalmi ismerősöm udvariasan a munkám felől érdeklődik, röviden felvázolom a pszichopata ismertetőjegyeit. Az asztalnál minden esetben valaki hirtelen gondolkodóba esik, azután felkiált: te jó ég! Azt hiszem ez és ez is biztos, hogy az volt… Vagy: tudja, eddig fogalmam sem volt róla, de az, akiről beszél, a sógorom…” – írja Robert D. Hare, a téma egyik világhírű kutatója. A legtöbben úgy gondolunk a pszichopatákra, mint félelmetes és perverz sorozatgyilkosokra, akiket biztosan kiszúrnánk, ha szembejönne velünk az utcán. A valóság azonban az, hogy ha belebotlanánk egy példányba, minden bizonnyal nagy hatással lenne ránk kellemes, behízelgő modora és úgy általában véve elbűvölőnek tartanánk. És mire észbe kapnánk, már rá is tenné a kezét a bankszámlánkra, esetleg belevonna valami kétes üzletbe vagy egyszerűen csak padlóra küldene érzelmileg.

A pszichopátia, amit szakszerűbb antiszociális személyiségzavarnak nevezni, a felnőtt lakosság mintegy 3,5 százalékát érinti és férfiak körében háromszor gyakoribb. A pszichopaták legfontosabb jellemzője, hogy teljesen hiányzik belőlük a lelkiismeret, ezért szemrebbenés nélkül gázolnak át másokon, miközben fel sem fogják, hogy mit tesznek. Jellemző tulajdonságaik közé tartozik még a mások manipulálására irányuló törekvés, a szeretet, a szégyen és az empátia alacsony szintje, a beteges hazudozás és a felületes, megtévesztő kedvesség. Mindez sokszor társul magas intelligenciával, ami különösen veszélyessé teszi az illetőt. A tünetek ismeretében nem meglepő, hogy gyakran bűnöző életmód a végállomás, ami kisstílű csalásoktól egészen a sorozatgyilkosságig terjedhet. Az viszont már sokkal meglepőbb, hogy a börtönökön túl a pszichopaták másik gyakori előfordulási helye a multik felsővezetése. Egy néhány évvel ezelőtt végzett vizsgálat ugyanis arra az eredményre jutott, hogy körükben jóval nagyobb arányban fordul elő ez a személyiségzavar, mint az átlagemberek között.

Mint minden személyiségzavar, ez is csak 18 év felett diagnosztizálható, de bizonyos viselkedésmódok már 15 éves kor előtt megjelennek. Az iskolakerülés, az otthonról való elszökés, a verekedés, az állatokkal és emberekkel való szándékos kegyetlenkedés, a rongálás, gyújtogatás, lopás és hazudozás figyelmeztető jeleknek tekinthetők, bár nem minden esetben áll antiszociális személyiségzavar a háttérben, sokszor csak az átlagnál kezelhetetlenebb kamaszról van szó. A tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy akiknél diagnosztizálják ezt a személyiségzavart, kivétel nélkül effajta tevékenységekkel ütötték el az időt kamaszkorukban.

Ha az okokat keressük, a legtöbb pszichés zavarhoz hasonlóan itt is sok mindennel találkozhatunk. Egy izgalmas vizsgálat kétséget kizáróan bebizonyította, hogy genetikai alapja van. Megvizsgáltak ugyanis közel 15 ezer olyan elítéltet, akiket gyerekkorukban örökbe fogadtak, és arra jutottak, hogy a biológiai szülők körében jóval magasabb volt a kriminalitásra való hajlam, míg a nevelőszülők vonatkozásában nem találtak ilyen összefüggést. Egy másik kutatás arra mutatott rá, hogy a pszichopaták idegrendszere másképp működik: központi és vegetatív idegrendszerük ugyanis jóval lassabb, ami azt eredményezi, hogy nem észlelik a veszélyes vagy erős érzelmekkel járó helyzeteket, illetve ezek kevésbé hatnak rájuk. Ez a speciális idegrendszeri működés minden bizonnyal kihat az úgynevezett szociális tanulási képességeikre is. Ez azt jelenti, hogy elsősorban azért tanuljuk meg a társadalmilag elfogadott viselkedésformákat, mert attól félünk, hogy nem megfelelő magatartásunkkal kivívjuk mások rosszallását. Megtanulunk tehát viselkedni, hogy elkerüljük a megrovó tekinteteket, hogy a megjegyzésekről már nem is beszéljünk. Az antiszociális személyiségzavarral megáldott egyedek azonban az átlagosnál jóval kevésbé szorongnak, sőt leginkább egyáltalán nem, így gyakorlatilag még a legelemibb normák vonatkozásában is tesznek rá, hogy mit gondolnak mások. Ezzel magyarázható, hogy a klasszikusan szociális érzések, mint például az empátia, a szégyen, a szeretet és a lelkiismeret teljesen hiányoznak belőlük, ahogy a társadalmi normákat is figyelmen kívül hagyják.

A biológiai okokon túl a környezeti hatások sem elhanyagolhatók. Linda Mealey kétféle pszichopatát különböztet meg. Az elsődleges pszichopata esetén az antiszociális viselkedés a fent vázolt biológiai alapokon nyugszik, míg a másodlagos típus esetén a környezeti tényezők alakítják ki. Ezek a gyerekek nagyon kedvezőtlen családi környezetben nőnek fel, gyakori a szülői elhanyagolás, a következetlen nevelési módszerek és a bántalmazás. Mindez arra vezet, hogy szocializációjuk vakvágányra kerül, ugyanis téves szociális és érzelmi problémamegoldási módszereket sajátítanak el. Nem meglepő, hogy hamar kiszakadnak a családból és különböző bandákhoz csapódnak, melyek szintén nem a támogató attitűdről és a cizellált szociális érzésekről híresek. Mindez azt eredményezi, hogy fokozatosan ragadozóvá válnak: megtanulják, hogy erőszakkal, illetve mások megtévesztésével és kihasználásával tudnak boldogulni.

Ha a probléma kezeléséről van szó, leginkább az jellemző, hogy a társadalom nem tud mit kezdeni ezekkel az emberekkel. Mivel már kamaszkorban megjelenik náluk az antiszociális viselkedés, többnyire iskoláról iskolára vándorolnak, ha elkövetnek valamilyen törvénybe ütközőt, akkor különböző javító intézetekbe kerülnek, később pedig jön a börtön és a sorozatos visszaesés. Ha fehérgalléros változatról van szó, elképzelhető, hogy gazdasági bűncselekményekbe keveredik, ha pedig mégsem a bűnöző életmódot választja, a már említett multik felsővezetésében, esetleg más szakmákban kamatoztatja képességeit. Bárhogy történik is, igencsak megkeserítik környezetük életét. Mindössze egynegyedük kerül pszichológus vagy pszichiáter kezei közé, de igen gyenge eredményt lehet elérni náluk, ugyanis többségükből teljesen hiányzik a változásra való motiváltság, így 70 százalékuk idő előtt abbahagyja a terápiát. Megoldás egyelőre nincs. Az Egyesült Államokban gyakorlattá vált, hogy bűnözők esetén különböző diagnosztikai eljárásokkal igyekeznek kiszűrni a pszichopatákat; egy ilyen diagnózis ugyanis hatással van a büntetési tételre és kizárja a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségét. Persze, ez is csak részleges és felületi megoldás a problémára.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások