Közösség

A világ ura

6955

„-ja ha bármi kell bárkiről a harvardon
csak szólj
van vagy 4000 levelem, képem, címem, minden
-mi?! ezt hogy sikerült?
-az emberek csak felrakták őket
nem tudom, miért
bíznak bennem
ostoba faszok”
(Részlet Zuckerberg és egy ismeretlen online beszélgetéséből, 2006)

Ócska közhely, hogy az igazán nagy koponyákat csak a haláluk után értékelik. Az igazán nagy koponyákat manapság még életükben értékelik – akár huszonévesen is, főleg, ha képes piacosítani tudását és akarva-akaratlanul is ellentmondásos médiaszereplővé válni. Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója most 26 éves és a világ egyik leggazdagabb embere. Bár hárítja a médiát, az addig ostromolja, amíg meg nem szólaltatja – ő az élő bizonyíték arra, hogy a jófiúk senkit sem érdekelnek. Zuckerberg akkor volt a legkeresettebb, amikor elterjedt, hogy egy igazi seggfej – például a most bemutatott, róla szóló film kapcsán.

De ki ez az arc és miért olyan fontos, hogy mindenki hallott róla, aki életében háromnál többször ült internet elé, és aki Amerikában még Bill Gatesnél is ismertebb? Őrült zseni, geek hülyegyerek, szabadságpárti forradalmár vagy világuralomra törő zsarnok? Ebben a cikkben nem mondhatjuk ki a végső szót, ahhoz jósnak kellene lennünk, de az biztos, hogy az utóbbi kitétel egyáltalán nem akkora agyrém, mint ahogy hangzik – a Facebooknak ugyanis közvetetten már most nagyobb befolyása van a közvéleményre, mint a világ összes napilapjának együttvéve.

Bádogember

Az biztos, hogy csodagyerek, nem üzletember – ennek fényében még meglepőbb a piaci siker. Tíz évesen már képzett programozó volt, játékokat, irodai alkalmazásokat fejlesztett, számítógépre adaptálta a Risk című társasjátékot. A gimiben sorra nyerte a versenyeket reál tárgyakból, közben saját bevallása szerint megtanult franciául, héberül, latinul és ógörögül – az utóbbi kettőt nyilván a hecc kedvéért, plusz azért, hogy eredeti nyelven idézhessen fejből olyan klasszikus művekből, mint az Iliász. Ezzel a szokásával természetesen mindenkinek az agyára ment. Még ebben az időszakban írt egy zenelejátszót, amely rafinált algoritmusok és a hallgatott dalok alapján találta ki, milyen más zenék érdekelhetik a felhasználót. Ez akkoriban hatalmas dolognak számított, azóta már szabvány. Az akkori legnagyobbak keresték meg ajánlatokkal, ám ő inkább elment a Harvardra.

Az igazi durvaságok itt kezdődtek. Az egyszerre elitista és dekadens közegben azt aszociális zseni nem találta a helyét, idegen civilizációt vizsgáló ufóként próbált rájönni, mi kell a közösségnek, amitől nem csak elfogadják, hanem domináns tagjának választják.  Gyorsan csatlakozott a zsidó közösséghez, az Alpha Epszilon Pi-hez. Sápadt, folyton elrévedő, zakatoló, monoton beszédű, nehezen oldódó kocka volt, úgy kommunikált élőben is, mintha egy chatelést olvasna fel – ennek nyoma ma is látható rajta. A leggyakoribb megjegyzés vele kapcsolatban az, hogy „egy robot – túl van programozva”, ahogy egy ismerőse megfogalmazta. Egy buliban, a vécére várva ismerkedett meg egy lánnyal, Priscilla Channal, aki azóta is a barátnője.

Egyéjszakás kaland

A Facebook – akkor még The Facebook – 2004 elején indult be belső iskolai hálózatként, természetesen nem előképek nélkül. A hivatalos verzió szerint az ihletet a gimnáziumi tanulói adatbázis fotógyűjteménye adta, a közvetlen előzmények azonban a CourseMatch és a Facemash voltak – az előbbi ártalmatlan, de addiktív szoftvernek bizonyult: aszerint lehetett böngészni a kurzusokat, hogy kik vették már fel az adott órát.

Zuckerberg kalkulációja – a hallgatók nem a téma vagy a tanár, hanem a teremben felbukkanó arcok szerint szeretnének válogatni – bejött: az ufó helyes következtetésre jutott az alant rohangáló bogarak viselkedésmintáját illetően. A Facemash pedig egy egy éjszaka alatt összedobott, kíméletlen, szexista weboldal volt, ennek megfelelően szintén teljes siker: két női arc bukkant fel, kattintással ki lehetett választani azt, aki jobban bejött. Ennyi. Az egyetem felfigyelt a szokatlan hálózati aktivitásra, leállíttatta a projektet, annak szellemi atyját pedig etikai bizottság elé citálta. Az egyéjszakás kalandok egyébként azóta is izgatják: rendszeresen megszervezi a Hackaton nevű versenyt, amelynek lényege, hogy egy éjszaka alatt kell felépíteni valamit, akár illuminált állapotban is. A nyertes ovációt, elismerést és még több alkoholt kap, esetleg egy széket a Facebook-irodában.

Internet=Facebook

Ekkor keresték meg őt a Winkelvoss-ikrek, akik olimpiai evezőkként kevésbé, Zuckerberg későbbi jogi ellenlábasaiként annál inkább elhíresültek. Arra kérték, építsen nekik egyetemi közösségi hálózatot. Zuckerberg elvállalta, majd állítólag hónapokig hitegette őket a fejlesztéssel, ám közben saját, The Facebook nevű rendszerén dolgozott. Hosszas játszmák után, amikor már világos volt, mekkora siker az először belső, majd iskolaközi, később publikus hálózat, beperelték. Másfélmillió Facebook-részvény és húszmillió dollárnyi készpénz volt az egyezség ára. Később kiderült: Zuckerberg hazudott a részvények valódi értékét illetően, a testvérek négyszer annyit érdemeltek volna. A Hálózat sikerét érezve otthagyta az iskolát is, mint megannyi elődje a szakmában, például Bill Gates.

Tény viszont, hogy belátta hibáit, legalábbis a szavak szintjén, nem hárított, nem szépítette a helyzetet. Csak azt szeretné, hogy „ne a régi énje határozza meg, hogy kicsoda ő most”. Nem szeretnénk sem naivak, sem túlzottan bizakodóak lenni, ezért maradjunk annyiban: reméljük, felnőtt. A jellemfejlődésnek ugyanis jóval nagyobb tétje van, mint egy híres ember portréjának alakulása: Zuckerberg ugyanis szépen lassan ráteszi a kezét az egész internetre, pontosan látszanak a folyamatok, melyeknek végén az összes Facebookon kívüli oldal is csak a Facebook egy-egy kiterjesztése lesz.

Lépésről lépésre

Először is: szépen lassan, lépésről lépésre vált egyre több felhasználói információ publikussá mindenki, még a nem Facebook-tagok számára is: név, profilkép, kedvelt oldalak, személyes preferenciák, ismerősök listája. Mindez úgy történt, hogy az adatvédelmi beállítások hangolásához művészi teljesítményre volt szükség – ezt azóta a kiadós tiltakozási hullámra reagálva egyszerűsítették. Bevezették a Like gombot, amellyel üzenőfalunkra küldhetünk bármilyen webes tartalmat és egyre-másra egyeznek meg a nagy cégekkel, hogy az általuk birtokolt, de rólunk szóló információk alapján kommunikáljanak velünk – ez azt jelenti, hogy nincs sok beleszólásunk abba, hova kerülnek adataink. Jelenlegi ősellenségük a Google: a jelek szerint hosszú távon a webes keresés és a levelezés terén is egyeduralkodók kívánnak lenni.

Lassan érik a bejelentés, miszerint a Facebook elérte a hatszázmillió regisztrált felhasználót, és nem úgy tűnik, mintha megfordulna a folyamat. Magyarországon kétmillió a tagok száma, ebből egymillió napi látogató – majdnem mindenki pörgeti tehát, aki egyébként is netezik. A Facebook kezdőoldal, az információk szűrője és elosztója – Mark Zuckerberg pedig a világ legbefolyásosabb szürke eminenciása. Jelenleg a legmerészebb szakértők sem tudják, mi lesz ennek a vége. „Szeretném nyíltabbá tenni a világot” – mondja erről ő maga, és ezt el is lehet hinni neki, csak éppen az nem derül ki, mi van az ajtó mögött.

A Facebook indulását feldolgozó filmet, a The Social Network-öt a múlt héten mutatták be a magyar mozik. Nem hibátlan, de tanulságos alkotás, melegen ajánlott mindenkinek.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások