Mi ez?

Párnakönyvek

6936

Hány bankár varratja szét magát? Művészet-e a tetoválás? Mit kezdenek az elrontott művekkel és mégis mennyire ciki a nonfigi? A többszörös díjnyertes Sárközi Zsolt beengedett szalonjába, méghozzá munka közben és válaszolt mindenre.

Tetkó

A tetkó sokkal több, mint képek a bőrön. A tetoválóművésznek pedig sokkal nagyobb a felelőssége, mint bármely más, megrendelésre dolgozó iparosnak: ő felel azért, amit az ügyfél magán visel – jó esetben élete végéig. Sárközi Zsolt a semmiből építette fel üzletét akkor, amikor Magyarországon még nem volt sem kultúrája a tetoválásnak, sem bejáratott nevei, akik művelték volna, egy-két szent őrültet leszámítva, a technológiáról nem is beszélve. Üzlete, a Dark Art Tattoo az egyik legrégebbi és az egyik legrangosabb. Ő a custom tattoo műfajában dolgozik, azaz nem előre gyártott sablonokból építkezik, hanem a vendég ötletét dolgozza ki, akár heteken, hónapokon keresztül végigcsinálva egy-egy epikus méretű történetet, amelyet éppenséggel nem papíron, hanem bőrön mesél el. Nem egyszerűen teljesíteni kell a kérést: meg kell ismerni a másik felet, hogy terelgetve és inspirálva jussanak el a végső változatig.

A szalon…

…dark-goth-metálos találkahely, közösségépítő dekorációval, egy nagy monitoron kemény rock koncertfelvétel megy DVD-ről, amit persze azonnal elnyom a tű zümmögése, de azért hagyják: látványnak sem rossz. Ott van a szintén elismert Oravecz Szabolcs is, akivel néha egy-egy bőrfelületen is együtt dolgoznak, megosztva a munkát. Szabolcs rajztanár volt, de nem tudta elképzelni, hogy nap mint nap magyaráz, inkább varrni kezdett. A mai vendég pedig Kovács Héda, aki természetesen rockzenész és szeretné megmutatni mindenkinek Báthory Erzsébet igazi arcát, amelynek szerinte nincs sok köze a köztudatban róla élő képhez. A kutatómunka közben ráadásul rájött, hogy ő maga is hőse leszármazottja.

Nonfigi?

„Büntetés csinálni.” Szerencsére már csak akkor látnak, ha az ügyfelek takarni szeretnék őket. Nem csak a szalont kerülik el a nonfiguratív motívumokról szóló kérések, egyébként is elmúlt az a korszak. Van persze, aki ragaszkodik hozzá, de „nagyon könnyű kimozgatni őket”. „Mutatok nekik egy kis biomechanikát és el is felejtik az egészet”. Ha pedig nem az, akkor inkább valami tribal motívum lesz a vége. Persze még sok felszínes munka jön szembe az utcán, de a magyar tetoválás nem ciki, sőt nemzetközileg elismert: a pár menő művésznek hála az élvonalban vagyunk. „Látszanak egy-egy ország munkáin a jellegzetes motívumok, és így az is, hogy gondolkodnak. A spanyolok például nagyon jók, nem tudom, miért, de hihetetlen dolgokat csinálnak.”

Arcok

„Hogy ki jön ide? Mindenki. De komolyan, a bankártól az ügyvéden át a tanárig mindenki. A legsúlyosabb, de egyben az egyik legszebb munkánk épp egy banki fejes volt, egy egész testes varrás. Nem egyszerűen arról van szó, hogy ők is jönnek, akár a többiek: az igazi őrültek, a legelhivatottabbak mindig azok, akiken nem is látszik” – meséli Zsolt, miközben lehántja az indigóval átitatott rajzot Héda karjáról: ezt kontúrozza és színezi majd hosszú órákig. Természetesen gyakoriak a zenészek, megfordult már nála sok rocker, de még Madonna egyik háttértáncosa is.

Rossz ötletek

„Az nem baj, ha bizonytalan, az a baj, ha fogalma sincs, mit akar.” Az ugyanis nem működik, hogy valaki csak úgy jön be, hogy tetoválást akar és itt meg is áll a tudomány, az ilyen emberen a világ összes mappába fűzött katalógusa sem segít. A másik véglet, ha pontosan, néha túlzottan is pontosan tudja, mit szeretne, csak éppen az ötlet rossz. „Jöttek be Kozsót ábrázoló képpel is, de volt, aki Liptai Claudiát akarta magára.” Velük elbeszélgetnek, ha nem jutnak dűlőre, elküldik őket – egy tetkóművész sem szeretné vállalni a felelősséget azért, hogy valaki egy rövid szavatosságú celebet hordjon magán évtizedekig. Ha valaki már elkövette a hibát – és bizony a kilencvenes évek elején-közepén rengetegen elkövették – jöhet a takarás, amiben Zsolt szintén szaktekintély. Amorf keresztet Boris Vallejo-stílusú fantasy jelenetté, nonfigit gótikus motívummá alakít, színekkel úgy, hogy az egészből semmi sem látszik.

Művészet?

„Az elején azt gondoltam, nem, de rá kellett jönnöm, hogy ez bizony művészet.” A tetoválás olyan, mint bármely más művészeti ág: fejlődik, a tudomány és a stílusok pedig generációról generációra öröklődnek. Nem árt, ha van előképzettséged, de nem létkérdés és fordítva: senki sem lesz jó tetkós attól, hogy jó festő és szépen tud rajzolni. Kifejezed önmagad és kifejezel valaki mást, akit varrsz. Jó kérdés persze, hogy kötelező-e a tetoválás egy tetoválóművész bőrén. „Legfeljebb olyat ismerek, akinek még nincs, de lesz. Én például nyolc évig hagytam érni a sajátomat” – mutat Zsolt a karján végigfutó teljesen egyszerű, fekete, egyre kisebbedő sor körre. „Nem kapkodtam el az elején, aztán úgy voltam vele: minek sast? Később meg úgy: minek tigrist? Végül nyolc év után ennyi lett belőle. Körök. Nem jelent semmit. Díszítem magam.”

Fotó: Neményi Márton

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások