Divat

Hagyd a ruhád az utókorra!

6846

A Street Fashion Budapest első ránézésre szokványos street fashion oldal, valójában viszont a mai, hazai utcai divatról ad képet. A honlap használói maguk tölthetnek fel képeket, ezzel biztosítva, hogy a jövő divattörténészei vagy szociológusai az ő fényképüket elemezve vonjanak majd le következtetéseket. Az izgalmas projektről az ötletgazdával, a Kiscelli Múzeum muzeológusával, Simonovics Ildikóval beszélgettünk.

 

Muzeológusként miért hoztál létre egy street fashion oldalt?
Nem is street fashionnek, hanem street style-nak kellene neveznem az oldalt, mert nem a divatkövető emberek érdekelnek elsősorban, hanem ugyanígy a szubkultúrák, a turkálóból öltöző emberek is. Azt szerettem volna, hogy legyen egy digitális fotóarchívumunk arról, hogy a ma embere mit visel Magyarországon 2010-ben. Az oldal tulajdonképpen a digitális archívum felülete. Ez a mai ember számára is érdekes, mert tud benne cuccokat keresgetni, tud nevetni azon, ami vicces vagy esetleg inspirálódik abból, hogy más hogyan öltözik. Én viszont elsősorban a jövőnek dolgozom. A célom, hogy „muzealizálom” és archívumot képezek az itt összegyűlt adatokból. Az, hogy az emberek megadják, hogy honnan vásárolnak, a kutatás szempontjából nagyon fontos.

Mi az idei év célja?
A Street Fashion Budapest négy hónap előkészítő munka után körülbelül négy hónapja indult el. Az alap a Lookbook.nu koncepciója volt, abban az értelmében, hogy az is egy közösséget teremtő oldal, ahova maga a fotó alanya pakolgat fel képeket. Próbáltuk arra is ösztönözni az embereket, hogy adott esetben működjenek face hunterként és készítsenek másról fotókat, ha ők maguk nem is szívesen szerepelnek, de négy hónap tanulsága az, hogy a képek 90 százalékát a kép modellje maga rakja föl. Azért van, hogy elmegyünk különböző eseményekre, mint például a Marie Claire Fashion Days-re, és levadásszuk a jól öltözött embereket.

Street Fashion Budapest

Ha a képek nagy részét nem profi fotós csinálja, az nem válik az oldal hátrányára?
A képminőség hatalmas kérdés volt, sokáig mérlegeltem a dolgokat. Ha az emberek töltenek fel képeket, az a minőséget nem garantálja, egy fotós nyilván sokkal jobb képeket csinál. Viszont ha azt veszem, hogy ez egy múzeumi projekt, akkor hosszútávon mindenképp megéri, hogy ne profi fotóssal dolgozzam. A magánembernek magánfotói vannak. Ha a hetvenes években készült képekkel akarom párhuzamba állítani, akkor ezek a fotók teljesen jók. Másrészt az oldalon megjelenő emberek közül sokakat soha nem fogsz elérni akkor, ha csak az utcán rohangálsz a gépeddel.

A fotók feltöltéséből nemcsak te és a múzeum profitáltok, hanem a feltöltők is…
Igen, egy szakmai zsűrivel (köztük Perlaki Márton fotós, Szűcs Péter vezető szerkesztő, Marie Claire, Tóth Ali stylist, The Room magazin főszerkesztője – a szerk.) kiválasztunk kilenc különböző stílusú embert, akikhez tizedikként csatlakozik a közönség által legnépszerűbbnek talált „modell”.  A tíz embernek profi fotózást csinálunk, de önstylinggal. Azt vesz fel, amit akar, ha akarja, sminkeli magát, ha akarja, nem, a lényeg, hogy az ő stílusa legyen a képen. Csinálunk velük egy kisfilmet: bemutatjuk a gardróbjukat, a kedvenc szettjeiket, én pedig készítek vele egy hosszabb interjút arról, hogy ki ő, mi ő, mivel foglalkozik, milyen érdeklődésű. Ez a múzeumi projekt mélyarchiválás része: szeretném felmérni a teljes ruhatárukat, hogy hány darab pólója, bugyija, harisnyája van. Régen a néprajzosok is csináltak ilyen nagy adattárakat. Nagyon beszédes tud lenni, hogy valaki tíz pólóból oldja meg az öltözködést vagy ezerből. Meg aztán, hogy hol vásárol, mi a kedvenc boltja, hova jár fodrászhoz, milyen gyakran, melyik a legdrágább ruhája, honnan szerezte be őket. A tíz különböző stílusú ember nagyon különböző eredményeket fog hozni. Jövőre szeretnék egy kiállítást is, amibe a tíz emberről készült fotók mellé beválogatjuk az oldalon található emberek fotóit is. A tíz kiválasztott egy-egy öltözetét pedig kölcsönkérnénk, majd később ezeket szeretnénk megvásárolni a múzeum részére, mintegy tárgyiasítva is a kutatást.

Simonovics Ildikó (fotó: Neményi Márton)

Maga a Kiscelli Múzeum mennyit profitál ebből?
Magyarországon mintaprojektnek tekinthető, hogy egy kvázi közösségi szájtszerű, önálló honlap biztosítja a kutatás anyagát és a helyét, ami ráadásul direkt az interneten zajlik. Az, hogy egy múzeum ilyennel jön ki, teljesen új. A webkettő meghódítása még elég nehézkesen megy. Nemzetközi szinten a múzeumok már rég felismerték az erejét. Az adatbázisok felvitele csak egy dolog, de ennél sokkal több lehetőség van az internetben. Az egyik külföldi múzeum megcsinálta, hogy Botticelli Vénuszát feltöltötték olyan felbontásban a netre, hogy az összes ecsetvonást, az összes hajszálrepedést láttad a fotón. Ma már nem igaz, hogy a tárgy maga sokkal izgalmasabb. Gondolj bele: az üvegkalitkába zárt Mona Lisát is csak nyolcvan japán turista háta mögül látod. Az esetek többségében nem igaz, hogy egy festménynek a különböző rétegei és az ecsetvonások szabad szemmel láthatóak egy múzeumban. Így viszont dehogynem! A komolyabb múzeumok rajta vannak a digitalizáláson. A MaDok (a Néprajzi Múzeum jelenkutatásokat koordináló programja – a szerk.) azért tartotta érdekesnek a mi tervünket, mert  újszerű dologról van szó. A múzeumoknak nagyon komolyan végig kell gondolni, hogy a jövőben hogyan kommunikálnak, ha nem akarnak a végén bezárni. Meg kell tudnunk szólítani az újabb generációkat, akik lehet, hogy a street fashion miatt jönnek majd be, de akkor már csak megnéznek mást is. Eleve megtanulják, hogy van egy olyan múzeum, hogy Kiscelli.

Mondtad, hogy a fiatalok rajonganak a street fashionért. Szerinted miért van ez így?
Az emberek szeretik meglesni az embereket, megismerni a másikat. Bennünk van az, hogy ilyen akár én is lehetnék. Ezeken az oldalakon nem a nagynevű stylistok mondják meg, hogy hogyan nézzél ki, hanem az utca embere maga találja ki a stílusát. A szubjektivitásnak pedig nagyon nagy ereje van. Ettől lesznek népszerűek például a divatblogok is – amellett persze, hogy nagyon gyorsan kerülnek fel rájuk az információk.

Tudjuk, milyen a magyarországi kommentkultúra. Te nem féltél a kommentektől?
Nálunk egyelőre nem jellemző a kommentelés, talán eddig egy negatív hozzászólás volt. Amúgy pedig nem, mert azt gondoltam, hogy moderálom. Amitől igazán féltem, hogy nem fogom bírni és ez igaz is. Egy ilyen oldal működtetése nem egy ember munkája. Ahhoz, hogy ez jól működjön, egy csapat kell, ami viszont pénz függvénye.

Kik töltenek fel képet?
Itt azoknak az embereknek a képeit is látjuk, akiket valamilyen szinten érdekel az öltözködés és az internet. Sajnos egy bizonyos korosztály már nem fog képeket feltölteni, ahogy az sem, akinek több százezres darabjai vannak. Egy bizonyos közösség hiába stílusos és fogékony a divatra, soha nem érhető el. Pataki Ágit le tudtuk fotózni, mert ismerem, de Pataki Ági magától soha nem fog képet feltölteni ide. De innen nem derül ki, hogy az utcakép mennyire gyászos vagy nem gyászos adott esetben.

Szerinted mennyire gyászos?
Azt gondolom, hogy annyira nem az. Vannak pokolian gázos figurák meg arcok, de most voltam Párizsban és direkt néztem, hogy mennyivel jobban öltözöttek az emberek, mint itt. Van különbség, de nincs akkora, mint hinnénk. Észre se vesszük, mennyire el vagyunk kényeztetve: most már annyi minden van. A Champs-Élysées-n ugyanúgy H&M és Zara van, mint itthon a Vácin. Amúgy pedig street fashion blogokon is úgy vadásznak, hogy nyilván egy fashion week környékén nem nehéz jól öltözött embereket találni, ők is ismerősöket keresnek és fotóznak. Inkább a bevállalósan öltöző emberek vannak nagyobb százalékban a világ nagyvárosaiban. De az átlagos utcakép nem annyival jobb. A jól öltözöttség ma már nem csak pénz kérdése.

 

Segítsd Simonovics Ildikó muzeológus munkáját és hagyd a fényképed az utókorra! Tölts fel  ide utcán és/vagy nyilvános helyen készült egész alakos képet, add meg a rajtad lévő ruhadarabok nevét és a saját adataidat. (A képek előzetes minőség-ellenőrzés után kerülnek ki az oldalra.) Gyűjts minél több szavazatot 2010. október 30-ig, és nyerj magyar tervezőktől (Abodi Dóra, Anh Tuan, Artista, Je Suis Belle, Konsánszky Dóra, Nanushka, Nubu, USE Unused) 90 000 forint értékben általad választott ruhákat. Ezentúl az, hogy szerepelhetsz egy kiállításban és interjú készül veled a Marie Claire magazinban, csak a hab a tortán.

Címlapfotó: Lookbook.nu

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások