Mi ez?

Itt kezdődött minden

6777

Az a trükk, hogy nincs trükk – ez volt Munkácsi Márton ars poeticája, ezzel a pofonegyszerű, rácsodálkozó alapállással lett sikeres és ez is lett a végzete. Ha felszínesen nézzük végig fontosabb képeit, fel sem tűnik, mekkora zseni volt, és ez a lényeg: a feltűnést, hatásvadászatot kerülve, teljes természetességgel fotózta alanyait. Az életművéből most nyílt Think While You Shoot („gondolkodj, miközben lősz”) című gigantikus tárlaton elolvashatjuk forgatókönyvszerű életútját és a kortársak rajongó nyilatkozatait, de ezeknél sokkal érdekesebbek azok a szavak, amiket saját alkotói módszereiről mondott. A gondolkodás nem azt jelenti, hogy feszülten, teljes koncentrációval kell komponálni és a legapróbb részletekig elrendezni mindent, egyszerűen azt, hogy következetesen, minden pillanatban megfelelni a fotográfus alapállásának.

Ez pedig: minden képben elmondani egy-egy történetet, szeretni és tisztelni az alanyt, nem hagyni, hogy pózoljon, „hogy megigazítsa a haját”, általában még azt se, hogy ránk nézzen. Rengeteget kell fotózni, sorozatokban gondolkodni, csak összejön a tökéletes kép; még akkor is lőni kell, amikor látszólag nincs is téma, csak megtaláljuk azt, ami a leghétköznapibb jelenetben is érdekes. Munkácsi nagy találmánya az volt, hogy ezt a hozzáállást alkalmazta divatfotósként is: amikor Amerikában összehozták modelljeivel, angolul egy szót sem beszélve, kézzel lábbal instruálva kihajtotta őket a tengerpartra, városba, hadonászott nekik, hogy nevessenek, ugráljanak, futkossanak fel-alá; mindezt a modoros és túlkomponált műtermi divatfotók hőskorában.

Még több kép a galériában!

Bejött. Akaratlanul is iskolát alapított, követői olyan iramban lepték el a piacot, hogy ez lett a veszte: a Harper’s Bazaar adu ásza végül beleszürkült a saját maga által elkezdett irányzatba. Hatása alól azóta sem szabadul sem a divat-, sem a riportfotós szakma. A kiállítás kicsit olyan élmény, mint mai szemmel megnézni az Aranypolgár-t: érezzük, hogy korszakos, de annyira természetessé váltak a kifejezőeszközök, hogy már rég nem ugyanazt a hatást keltik, mint a húszas-harmincas években. Mégis kötelező mindenkinek, akit kicsit is érdekelnek a képek. Munkácsi képei egyszerűen egy olyan embert sugallnak, aki imádott fotózni, és ezzel valószínűleg elégedett lenne ő is.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások