Közösség

Falunap Budapesten

6749

Falunap a budapesti dzsumbujban? Simán. A Nagykörúttal párhuzamos Kertész utca egy szakaszán úgy összejöttek a kreatív boltok és éttermek az évtizedek óta ott lévő kisiparosokkal, hogy szinte könyörgött azért, hogy rendezzenek utcabált. Pár fiatal rendezett is. Két szervezőhöz, Zala Györgyhöz a Nüansz designer bolt tulajdonosához és Csillag Mártonhoz, az M étterem vezetőjéhez néztünk be megkérdezni, hogy sikerült. A beszámolóból egy klasszikus faluszociográfia kerekedett, elégedetlen és elégedett nénikkel, Évával, a helyi összetartó tényezővel, főszerepben pedig a minden információt elosztó központi egység: a zöldséges.

Elégedettek vagytok?
Gyuri
: Jól sikerült… de szerintem kezdjünk korábbról, egy másik kérdéssel. Hogy miért.

Jó, csak nem akartam ilyen bénán indítani, hogy „hogyan jött az ötlet”.
Marci
: Ez most egy teljesen jó kérdés ide. Szóval ez egy jó hangulatú utca. Gyuri csinálja a Nüanszot, én meg az M nevű éttermet. Átjártunk egymáshoz, illetve én átjártam ide, aztán Gyuriék egyszer ettek nálunk hétvégén, és akkor megtört a jég. Aztán ittunk és elkezdtünk ötletelni, éreztük, hogy jön az ősz, kellene szervezni valamit.
Gyuri
: Benne volt a levegőben, hogy kellene egy utcabálszerűség. Most viszont elértük a kritikus tömeget, nyíltak új boltok, éttermek, és ez már elég ahhoz, hogy közösség legyen: az újak és a kisiparosok, akik itt voltak. Kis közösségek eddig is voltak, most inkább egy nagy lett. Ahogy megépültek a plázák, a márkák mind beköltöztek, kiürültek az utcák, egy csomó üzlethelyiség üresen maradt, főleg ezekben a mellékutcákban. A kisebb magyar tulajdonosok pedig újra birtokba vették őket az utóbbi öt-hat évben, nincs akkora bérleti díj errefelé, ez pedig pont egy koncentrált utcarész, öt-hat étteremmel és hat-hét bolttal. Így jött ki a lépés. Az éttermek, a boltok, a kocsmák pedig nagyon egyediek, sok ötlettel.
Marci
: Ráadásul kulturális vonalon is, van lemez- és DVD-bolt, kreatív üzlet, ezek mellett pedig még itt vannak a klasszikus kisiparosok, a transzformátoros, a fodrász, a parókás, akik szintén lelkesek voltak, alá is írták a támogató nyilatkozatot. Itt nyomtunk egy csomó mindent a nyomdában, pedig nem is tudtam, hogy van itt egy nyomda.
Gyuri
: A boltok mellett a lakóközösség is nagyon jól elvan az utcán, mindenki ismer mindenkit, tudják, melyik kocsi kié, ki kinek a barátnője, évtizedek óta itt laknak… Aztán van a zöldséges.
Marci
: Az egy nagyon jó hely, nyitva van az év minden napján, talán egyszer nem. Ott állnak a helyiek, ott isznak az alkeszek, minden információt be lehet szerezni, nagyon vicces. Sokszor, ha nem tudtunk mit csinálni, ültünk a Szimplában és néztük, hogy mi megy a zöldségesnél. Konkrétan egy szappanopera zajlott, volt egy felfújható banán, az ott lógott, csak aztán ellopták. Banán klubnak hívták magukat a zöldségesnél állók, mi meg ültünk és szinkronizáltuk őket. Aztán jött egy filmszakos haverunk és beszállt ő is, hogy például „az ott a Brian De Palma, az pedig mellette az első asszisztense, és most azt beszélik meg, hogy fog belógni a képbe a banán”. Elképesztő arcok, a pasas, aki évekig marihuánás fejkendőben nyomta, most váltott árpádsávosra, gárdista lett, de ez totál belefér. Mindig nagy élet volt. A mi ötletünk az volt, hogy itt úgyis reggeltől estig buli van, legyen akkor fesztivál is. Persze van még ilyen, mint például a Ráday utca, ami viszont egy mesterséges dolog, vagy a Liszt Ferenc tér, ahol minden uniformizált, több étteremnek közös beszerzése, sőt konyhája van, beülsz három ajtóval arrébb és ugyanazokat az ízeket kapod, amik ráadásul nem is jók. A mi utcánkon ezzel szemben jelen vannak a lakók, a kisiparosok és teljesen magától megy minden. Ezért gondoltuk, hogy szüntessük meg az egyetlen komoly akadályt, a forgalmat.

Csillag Márton és Zala György (fotó: Neményi Márton)

És a nyugdíjasok, illetve a szokásos ellenzék?
Gyuri
: Természetesen megvannak ők is, minden őstípus itt van, a hangos kisnyugdíjas, az elégedetlen, a feljelentgető, a néni, aki szeret minket… Csak valahogy sokkal intenzívebb az egész, mindenki felvállalja, hogy milyen, több a párbeszéd. Van itt egy ilyen mediterrán hangulat, kevesebb a máz.
Marci
: Elküldenek a francba, de aztán megbeszélitek. Nem az van, hogy rádcsapják az ajtót, hanem le kell tárgyalni, hiszen mindenki tudja, hogy bármekkora is a vita, öt perc múlva úgyis együtt állnak majd egymás mellett a zöldségesnél.

Nem próbálták meg megakadályozni a fesztivált?
Gyuri
: Számoltunk ezzel, éppen ezért kitaláltuk, hogy főzünk, sőt ingyen adjuk a kaját. A jó kaját. A többségét a lakók ették meg és nagyon örültek.
Marci
: A versenyben indulhattak lakóközösségek és boltok is, és nagyon jól jött ki, mert holtversenyben nyerte meg egy közösség és egy kocsma, ahol egyébként nincs is kaja.

Nehéz volt összehozni?
Marci
: Az első kérdés az volt, hogy hogyan ne legyenek itt az autók. Először kitaláltam, hogy kérünk forgatási engedélyt, az egyszerűbbnek tűnt, kifizetjük a területhasználati engedélyt, lesz itt pár kamera meg statiszta és kész. Azt hittük, egyébként nehéz engedélyt kapni. Aztán abban maradtunk, hogy mi lenne, ha megpróbálnánk a normális utat. Kitaláltuk az időpontot, tudtuk, hogy kell három-négy hét, így jött ki a szeptember vége, ami egyébként is jó időpont, még tart a jó idő. Felhívtam egy nőt az önkormányzatban, akit láttam a helyi újságban, képviselő és a művelődési bizottság elnöke, gondoltam, ez nem jöhet rosszul. Nagyon tetszett neki, kérte, hogy fáradjunk be, hárman bementünk halál másnaposan, ott ült három arc, akiket a plakátokon is láttunk, köztük a csendrendelet felelőse, de láttuk rajtuk, hogy addigra már kitalálták, hogy ez kell nekik. Megkaptuk ingyen a területet, sőt volt valami pénze is a bizottságnak, amit hozzánk akartak vágni. Aztán mindenki beleadott, amit tudott, volt egy profi és egész nagy színpadunk, hangosítással, Toi-toiok, dekoráció, ahhoz képest, hogy milyen meggyőző volt, nagyon kevés pénzből.

Készülődés (fotó: Kerényi Korinna)

Nem akartak politikai rendezvényt csinálni ebből egy héttel a választások előtt?
Marci
: Eszembe jutott, de tudtam, hogy úgyse hagyjuk, nekik pedig van elég eszük, hogy ne erőltessék. Nem volt gond, megjelentek, megetettek pár hajléktalant és kész. Tök mindegy volt.
Gyuri
: Ekkor elkezdtük szervezni, hogy minden bolt a maga profiljában produkáljon valamit. Mi a Nüansznál extrém divatbemutatót szerveztünk, amit Azúr Kinga álmodott meg. Azt akartuk, hogy felszabadító legyen az élmény, hogy erről szóljon a nap. Ahhoz, hogy felvegyél egy egyedi ruhát vagy táskát és felvállald, hogy ne a tömegterméket húzd magadra, bátorság, felszabadultság, önbizalom kell. Erre ment ki az egész, hogy leessen a teher az emberekről, hogy vegyenek fel őrült maskarákat teljesen átlagos arcok is. Nincs semmi gond, lehet lazulni.

A kisiparosok is benne voltak?
Gyuri: Akik évtizedek óta itt élnek és közel vannak a nyugdíjhoz, azokat nem sikerült annyira bevonni, mint szerettük volna. Lelkesek voltak, úgy volt, hogy a parókásnál fel lehet próbálni mindent, a transzformátoros fizikaórát tart, de aztán ezek nem mind jöttek össze, nem értek rá, plusz ők egy másik generáció, nem érintkezünk velük annyit, de mindenképpen szeretnénk beszervezni őket is.

Az utcát szerettétek volna összecsődíteni, vagy idehívni a kívülállókat?
Marci
: Főleg az utcát szerettük volna megmozgatni, mert tudtuk, hogy az aztán idevonzza azokat, akik erre járnak. Meg akartuk mutatni magunkat. Ha nem jöttek volna, akkor is jól éreztük volna magunkat. Mindenesetre kitaláltunk valami arculatszerűséget, egy grafikus barátunk, Saci tervezett plakátot. Az én nagy vágyam az volt, hogy legyen rajta a nő a zöldségesnél. Tíz éve, mióta itt lakom, azt nézem, hogy télen-nyáron, hőségben, hóban, mindig kint támasztja a Suzukit, nyomja a rádiót, a férje pedig bent van. Évát mindenki ismeri látásból. Odamentünk hozzá, hogy szeretnénk, hogy ő legyen a plakáton, mert igaz, hogy van itt sok fiatal is, az igazi buliszellem benne lakozik. Nagyon meghatódott: őt már le akarták festeni, akartak róla szobrot, és nemet mondott, de plakáton rajta lesz. Ezt kiplakátoltuk az utcában, és vittünk máshová is, plusz ugye a Facebookon terjeszkedtünk, és voltak más megjelenések. Mindenki paráztatott, hogy erről nem tud senki, nem fognak idejönni, és különben is, az időjárás. Én viszont nem féltem, tudtam, hogy van olyan jó ez az utca, és van annyi törzsvendég, hogy jó legyen a hangulat, az időjárásról pedig azt gondoltam, hogy leszarom, nem tudok mit csinálni. Ha az óbudai szigeten csinálnánk fesztivált, félnünk kéne, de mi itthon vagyunk, bármikor behúzódhatunk, ha jön a zápor, ha pedig elmegy, visszarakjuk a hangfalakat és kész.

A plakát, bal oldalon alul Éva

És az autók?
Marci
: Na, ez tényleg para volt, többször álmodtam azt, hogy kezdődne a fesztivál és még vannak itt kocsik. De akkora mázlink volt, hogy bár előző éjjelre maradt nyolc autónk, szóltunk a rendőröknek, akik elérték a tulajokat és szépen elvitték mindet. Az utolsót megtapsoltuk.
Gyuri
: Ez a lényeg, hogy mindent el lehet intézni, ha van akarat. Benne van az emberben, hogy mekkora balhé lesz, ha hívjuk a rendőröket, kezdődik majd, hogy ezt nem lehet, azt nem lehet… de semmi. Minden simán ment.
Marci: Aztán szép időnk volt egész nap, este tízkor pedig elkezdett csöpögni az eső. Tökéletes volt. Nem volt hangzavar, nem kellett elzavarni az embereket, megúsztuk ezt is. Másnap találkoztam egy nővel, akivel egyébként jóban vagyok, akkor viszont nézett, hogy „aha, maga az?”. Elmondta, hogy ő orvos, van két gyereke, és ami itt történt, az felháborító, őt ugyanis nem kérdezte meg senki. Nem mondtam semmit, de azt gondoltam, ha itt mindenkit mindenről megkérdeznénk, soha nem történne semmi.

Hányan voltak?
Gyuri: Pont ideális volt. Mindenhol a megfelelő számban voltak, csak néztem, hogy például az extrém divatbemutatón karéjban áll egy már tömegnek nevezhető sokaság.

Ebből rendszer lesz?
Marci
: Igen, akár éves, akár fél éves fesztivál, egyszer várjuk a jó időt és egyszer búcsúztatjuk, vagy valahogy így. Jobban össze kell hangolni a helyszíneket, és egyrészt még őrültebbnek kell lennünk, másrészt több csöndes program is kell, a gyerekekkel is többet kell foglakozni. Vannak ezek a történetek, hogy itt járt iskolába a Rejtő, ezzel most nem foglalkoztunk, pedig szeretnénk elmesélni, hogy lett ilyenné ez az utca.
Gyuri: Volt kártyavető, pszichológus, és meglepődtünk, mekkora igény van rájuk, sorban álltak. A dekorációra is ügyelni kell, ruhaszárító kötelek ruhákkal, lampionokkal, ahogy már mondtam, ezt a mediterrán hangulatot szeretnénk hangsúlyozni, hogy itt nem félnek megmutatni a ruháikat, a gyengeségeiket, nem kell szépen felöltözni, jöhetnek nyugodtan köntösben is.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások