Mi ez?

Lopni tudni kell

6724

Még bőven nincs százéves a mai értelemben vett popzene, de máris nincs új a Nap alatt. Ahogy az irodalomban és a képzőművészetben, úgy itt is igaz: az alkotás valódi tétje nem az, hogy ki tud eredeti produkciót lerakni az asztalra, hanem az, hogy ki tudja a legügyesebben, a legkreatívabban és a legjobb ízléssel válogatva átemelni a már megszületett ötleteket és kialakult kliséket. Ennek pedig Lady Gaga a királynője (izé, királya?), ezt nem tagadhatja még az sem, akinek egyébként megfekszi a gyomrát a huszonegyedik század eddigi talán legjelentősebb, önmagából jelenséget kreáló előadóművésze.

Ha megnézzük az eddigi hasonló eseteket (Madonna, Prince, Björk), világosan látszik: nem elég, ha az ember fia/lánya/hermafroditája tud dalt és szöveget írni, üzleti érzék nélkül mozdulni sem lehet. Úgy kell hoznia a trendeket, hogy közben egy lépéssel előttük is jár, és ehhez tudni kell, melyik az a csapat, akivel mindezt el lehet érni. Jellemző példa, hogy Madonna, megérezvén, hogy az Erotica és a Bedtime Stories hangzását nem sütheti el még egyszer, felvásárolta Björk fél alkotógárdáját, akikkel aztán az öntudatos szexistennő képét a finoman alteros művésznőére cserélte a Ray of Light lemez kedvéért.

Lady Gagánál nincs baj az önállósággal (korábbi popipari háttérmunkásként szöveget és dalt ír, továbbá ruhát és médiahacket tervez), de szerencsére a fentiekkel is tökéletesen tisztában van, plusz a memóriája is jó: nemcsak közvetlen elődeihez hű, hanem évtizedekre visszanyúlva választja ki, ki az, akinek stílusa, zenéje, ötletei vagy egyszerűen merészsége lopásra érdemes. Hasonlítgathatjuk őt kortársaihoz bármennyit, akkor is egyértelmű, hogy a legtöbbet a hetvenes évek eleji glam rockból tanult, tudjátok, ez volt az, amikor David Bowie és bandája erős sminkben és flitteres, csillogó ruhákban feledtették el a közönséggel, hogy férfiak-e vagy nők.

Amilyen sebességgel cserélődnek manapság a popikonok, valószínű, hogy Stefani Joanne Angelina Germanotta most van pályája csúcsán, érdemes tehát végigtekinteni, hogy – nagyon finoman fogalmazva – honnan merített inspirációt a fentieken kívül.

James Murphy

Zeneileg és alkatilag semmiben sem hasonlítanak, egyvalamiben azonban mégis komoly inspirációt jelenthetett a New York-i kolléga sikere Gagának: meg lehet csinálni. James Murphy szintén dalszövegíróként dolgozott, még közös ügyfelük is volt: Britney Spears, persze nem ugyanakkor. A rezignált iparosnak azonban frusztráló volt a kiszolgáló üzemmód, megalapította hát az LCD Soundsystemet, garázshangzásból, élő hangszerekből és sistergő-fröcsögő elektronikából álló saját együttesét, amely egyfajta szelepként működött. A pókerarcú frontember („a fat guy in a t-shirt”, ahogy egyik sorában nevezi magát) végre elmesélhette, hogy működik a popzene – popzenével . Első albumuk eleinte csak rétegsiker lett, majd hirtelen, számukra is meglepetésként megjött a világsiker, ami nem szállt a fejükbe: három albumnál tartanak és egyre jobbak.

Marilyn Manson

Bizony. A párhuzam talán nem egyértelmű, de Brian Warner, aki zenei újságíróból lett beborult metálzenész a kilencvenes évek elején, a gyakorlatban is megvalósította, amit a sorozatgyilkos mondott a Hetedik című filmben: ha azt akarod, hogy rád figyeljenek, oda kell csapni a nagykalapáccsal. Nem árt, ha mindezt profikkal magad mögött és egy rendes költségvetéssel teszed – tette hozzá Warner, ekkor már a Marilyn Manson frontembereként, pár mérsékelt sikerű lemezzel a háta mögött. Elhívta hát Trent Reznort, a Nine Inch Nails szellemi atyját minőségellenőr-producernek, imázsfelelősnek, stylistnak és kliprendezőnek pedig Floria Sigismondit kérte fel. Így született meg az Antikrisztus szupersztár, amely lemezzel sikerült a terv: felforgatni a világot, úgy, hogy az album maga az undorfaktorral együtt is nagyszerűen működött. Extrém jelmezek, ijesztő díszletek, dekadenciától csatakos, saját készítésű világ – ismerős, ugye? Még egy radikális imázsváltásnyi és egy lemeznyi energia volt benne (Mechanical Animals), azóta saját árnyékaként gyártja nagyüzemben a konzummetált.

Freddie Mercury

A legtöbbet emlegetett előkép Lady Gagával kapcsolatban, ami nem véletlen, még akkor sem, ha a News of the Worldnek és a Fame Monsternek nincs sok köze egymáshoz. A Queen frontembere egy széplelkű idealista volt Lady Gagához képest, de színpadi jelenlétével, mozgásával és széles, teátrális gesztusaival példát mutatott. Nem is beszélve a nemi szerepek laza kezeléséről és a polgárpukkasztásról. Nem túlzás kijelenteni, hogy ami az I Want to Break Free volt 1984-ben, az 2010-ben a Telephone. Egyébként az említett Queen-számot tartalmazó album, a The Works kezdő dala a Radio Ga Ga.

Fischerspooner


Csinálhatsz bármit, sose felejtsd el, hogy minden a divatról szól. Ezt az aranyszabályt diktálta hősnőnkbe a New York-i, elektróban utazó duó, akiknél tényleg minden a külsőségekről szólt. Nem is akárhogy: elsősorban tervezők ők, a zene inkább csak ürügy, hogy végtelen műgonddal megalkothassák alá ruháikat, sminkjeiket, performanszaikat és klipjeiket, amelyek úgy néznek ki, mintha egy luxus divatház kreatív stábja kollektíve begombázott volna és rászabadult volna egy profi filmstúdióra. A Fischerspooner első, #1 című albuma pontosan ezért lett kultikus műalkotás, a látvány elvitte a hátán a nyomasztó, ridegen zakatoló, egyébként sokadik hallgatásra is meggyőző zenét. A későbbiekben próbáltak inkább zenekarként működni, félsikerrel, de a hátborzongató és inspiráló bemutatkozó lemez sikerét nem vitathatja el tőlük senki.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások