Lélek

Online hazugságaink

6708

„Az internet egyfajta identitáslaboratórium, amely telis-tele van kellékekkel, közönséggel és játékosokkal személyiségkísérletünkhöz” – írja Patricia Wallace, és igazat kell adni neki, hiszen ha mélyen önmagunkba nézünk, be kell ismernünk, hogy online és offline személyiségünk nem teljesen fedi egymást. Nem feltétlenül tudatos átverésről van szó, sőt a legtöbb esetben nem is beszélhetünk átverésről, egyszerűen csak az történik, hogy belépünk az online térbe és más szabályok szerint kezdünk játszani.

De mi is történik velünk a csatlakozás után? Nos, első körben elveszítjük kommunikációs eszközeink jelentős részét. A többiek nem tudják rólunk, hogy milyen neműek és milyen korúak vagyunk, nem tudjuk hanglejtésünkkel vagy nonverbális jelekkel árnyalni mondanivalónkat, és ugyanígy mi sem tudunk ilyen csatornákon keresztül infókat gyűjteni másokról.  Ez pedig súlyos érvágást jelent, hiszen rengeteg kísérlettel bebizonyították, hogy mindezek sokkal jobban számítanak egy személy megítélésekor, mint az, amit mond. Márpedig az online térben szinte csak a begépelt szavainkra támaszkodhatunk. Persze, árnyalhatjuk a képet avatarral és emotikonokkal, sőt még felhasználói nevünk is elárulhat rólunk ezt-azt, de az arányokat tekintve még mindig a puszta közlések vannak túlsúlyban. A kezdeti talajvesztettség után persze hamar hozzászokunk az új szabályokhoz, és rájövünk, hogy nem is rossz ez a korlátozott kommunikáció, hiszen kialakíthatunk egy vagy akár több virtuális identitást is, és sokkal tudatosabban szabályozhatjuk ezek működését és megítélését, mint való világbeli személyiségünkét. És mindehhez nem is kell szélhámosnak lenni, hiszen szinte ösztönösen kozmetikázzuk kedvezőtlen tulajdonságainkat. Nyitottabbnak, műveltebbnek, kompetensebbnek, vonzóbbnak mutatjuk magunkat, és a lebukás esélye szinte nulla. Persze van, aki ennél továbbmegy és kísérletezik a különböző alternatív identitásokkal, sőt olyanok is vannak, akik tudatosan alkalmazzák a megtévesztést, elég csak a magukat 12 évesnek kiadó szexuális ragadozókra gondolni – hogy mindjárt a legsúlyosabb példát említsem.

Ördög vagy angyal?

De maradjunk ezúttal a kísérletezőknél.  Ki ne gondolt volna arra, hogy milyen lenne az ellenkező nem életét élni, más rasszba tartozni, politikai szélsőségesnek vagy épp homoszexuálisnak lenni? Az internet pszichológusok szerint nagyon is sokan, ugyanis az online térben sokkal gyakoribb az ilyen típusú szerepjáték, mint gondolnánk. A való életben vagy nincs rá fizikai lehetőség, hogy ezeket a szerepeket megtapasztaljuk, vagy túlságosan kockázatos, az online környezet viszont csábítóan egyszerű, így sokan élnek a lehetőséggel, és belekóstolnak olyan életformákba, amiktől offline életük igencsak távol van. Legtöbbünk például nem vállalná, hogy transzvesztitának gondolják csak azért, hogy kapjon egy kis ízelítőt a másik nem mindennapjaiból, a virtuális térben viszont sokan bevállalják a nemcserét, hiszen ha megunják vagy kínossá válik a szituáció, egyszerűen kilépnek. A tapasztalat viszont megmarad, és sokszor alapvetően megváltoztatja attitűdjeiket; önmaguk megélése egy a hétköznapitól radikálisan különböző szerepben mélyebb önismeretet eredményez. Persze, nem kell feltétlenül ilyen szélsőséges szerepjátékra gondolni. A legtöbben csak egy kicsit titokzatosabb, magabiztosabb, vonzóbb vagy nyitottabb szerepet játszanak, mint a valóságos életben, és az online világban kapott megerősítések gyakran pozitívan hatnak valóságos személyiségükre.

Persze, ez nem jelenti azt, hogy ártalmatlan játékról van szó, hiszen többféle veszélyt is rejthet magában az ilyen típusú kalandozás. Egyrészt ott vannak a morális tényezők, ugyanis végső soron megtévesztésről, ha úgy tetszik, hazugságról van szó, aminek vannak elszenvedői. Másrészt pedig nagyon könnyen egymásba csúszhat a valóságos és a virtuális identitás. Ismételten Patricia Wallace szavaival élve: „A veszélyövezet ebben a laboratóriumban ott jelenik meg, amikor a valóság és a szerepjáték határai nem világosak – sem a magunk, sem persze mások számára, akikkel online találkozunk (…). Nincsen konszenzus, de elég ismeretünk sem arról, mennyire értékesek ezek a szerepjátékok, illetve árthatnak-e a rászedett embereknek. Azt azonban tudjuk, hogy a laboratórium a nap 24 órájában nyitva áll, és igen sokan kísérleteznek benne.”

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások