Lélek

Mi kell a szingliknek?

6606

Ferde a lába. Ez volt eddig a legbénább kifogás, amit szingli – jobban mondva egyedülálló – ismerős szájából hallottam. Jófej, jól néz ki, szexi a mosolya, el tudnak dumálni, csak hát… ferde a lába. Pedig listája az ideálisról mindenkinek van, és kapcsolatról kapcsolatra alakul. Csiszolódik. Változik. Kevesebb lesz rajta a szigorú kitétel, vagy éppen tanulva a hibákból, szigorúbb lesz az a kevés, ami marad. De vajon mi a fontos? Hogy valaki mesterien flörtöljön? Hogy kifejezetten dekoratív legyen? Vagy jó az ágyban? Esetleg tökmindegy, hogy néz ki és szexel-e, mert nem is kell igazából senki?

Készült persze egy európai felmérés ezzel kapcsolatban. Néhány sztereotípia megdőlt, néhány másikról pedig bebizonyosodott, hogy igenis létezik. Így például kiderült, hogy az egyedülálló német férfiak – más európai nemzetek fiaihoz hasonlóan - a náluk fiatalabb nőket kajtatják: nem baj, ha a felszedni kívánt hölgyemény jó öt évvel frissebb kiadás, mint ők maguk. Meglepő, hogy a német férfiak azok, akik a leginkább odafigyelnek a nők külsejére, a kontinensen sehol máshol nem fektetnek ekkora hangsúlyt arra, hogy a leendő partnerük kifejezetten dekoratív legyen. Ennyi kitétel után viszont csak a szerencsében – és a vendégmunkásokban vagy a bevándorlókban - bízhatnak, ugyanis sehol Európában nem dolgoznak annyit a szingli nők, mint ott, így valószínűleg a forró fürdőn és  egy könnyed lektűrön kívül eszükbe sem jut, hogy glancba vágva kellene hódítóútra indulni a nap végén.

Aztán ott vannak az olaszok, akik a bugyit is képesek lebeszélni a nőkről, és naponta tucatnyi nő fejét képesek elcsavarni. Ez így is van: az olasz pasik gyengéje a flörtölés – Európában sehol másutt nem körözte le ennyivel a flört intézménye a tartós kapcsolatét, mint az édes élet hazájában. Aki itt nem ismeri a könnyed csevej vagy éppen a heves szóadogatás tudományát, az könnyen elvérzik a párkeresés csatamezején – nemre és korra való tekintet nélkül.

A felmérés szerint a brit nők a legtoleránsabbak a partnerük „súlyosságával” szemben. Aki nemcsak Kate Moss, Liz Hurley vagy Sienna Miller alapján azonosítja be őket, az jól tudja, hogy a szigetországban lakó asszonyoknak bizony egy szavuk sem lehet a partnerük kilóira, hiszen a legtöbben közülük is túlsúlyosak. Náluk nem követelmény a kockahas vagy a dagadó karizmok. A férfi lehet nyugodtan pocakos, nem dől össze emiatt a világ. Nos, a hollandok sem éppen azok, akik keseregnek egy kis fölös súly miatt. Sőt, azon sem, ha még ennyi sem jut nekik. A holland nők ugyanis a kontinens legboldogabb egyedülállói – nincs szükségük férfira ahhoz, hogy teljes életet éljenek. És ha van mellettük pasi, akkor sem fontos, hogy jó szerető legyen. Lehet tippelni, milyen más élvezetre kattantak rá a szexen kívül.

Ez az, ami a franciák számára egyenesen elképzelhetetlen lenne. Nekik inkább a feminizmus okoz nehézséget, ugyanis sehol máshol a kontinensen nem olyan erős a klasszikus családkép a férfiak esetében, mint a galloknál. A francia pasiknak szép ruhába öltözött, naphosszat a tűzhely mellett főzőcskéző, a háztartási gondokat intéző asszonyka kell, akinek nem fontos a karrierje. Jobb, ha a sors nem boronálja össze őket egyetlen spanyol lánnyal sem, ők ugyanis ki nem állhatják, ha a partnerük a dominánsabb – vagy annak képzeli magát. Az öntudatos spanyol nők inkább maguk szeretik megmondani, hogy merre van az arra.

Rólunk, magyarokról nem esett szó, de kíváncsi vagyok, milyen tapasztalatokat erősítünk meg. Mondjuk, hogy a nők sokkal igényesebbek a pasiknál, de nem kényszerítik a férfiakat igényességre? Hogy a pasik többségének pedig az jelenti a jó asszonykát, aki mos, főz, takarít és esténként vacsival várja haza? Vagy hogy a flörtölés tabu, és ha valakivel együtt vagy, akkor vaksági fogadalmat is kell tenned? Vagy egyáltalán nem is ilyen súlyos a helyzet?

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások