Divat

Az örök Converse

6582

A Converse tornacipő mára már olyannyira a gardróbunk alapdarabjává vált, mint a farmer vagy a kis fekete. Régen ez a kiegészítő volt az alternatív ruhatár egyik alappillére, manapság a legtrendibb lányok is ezt hordják, és nem lesznek tőle kevésbé nőiesek vagy slamposak. Csinosabb viseletek, szoknyák, nyári ruhák mellé is viselhető a klasszikus tornacsuka. A 90-es években örültünk, ha egy sötétkék párat beszerezhettünk itthon, de aki most szeretne magának egy Converse-t, már ezer meg ezer szín és minta közül válogathat.

Ez az a ruhadarab, ami egyszerű, mégis nagyszerű. Egyszerűsége azonban egyáltalán nem teszi unalmassá. Bármihez passzítható, és jó variálhatósága miatt bárki bármilyen stílusú öltözékkel hordhatja. Ezt nagyon jól tudja a brit Glamour magazin is, ezért meghirdette az „Én és a Converse-em” elnevezésű fotópályázatot. Egyetlenegy kikötés van: a lábakra Converse-t tessék húzni, a többi pedig a fantáziára van bízva.

Ha valaki mégis tanácstalanul állna a tükör előtt, hogy mivel is lehetne igazán feldobni a csillagos tornacipőt, annak segítségére lehet a Glamour összeállítása 20 híresség kedvenc szettjéről és kedvenc Converse-éről. Van köztük minden: csinos ruha, melegítő és farmer egyaránt, hogy bizonyítékul szolgáljon és bátorítson minden olvasót, hogy ezt a cipőt márpedig bárkinek és bárhogyan szabad hordania.

A sztárok között természetes, hogy helyet kapott a lázadó és mindig vagány Agyness Deyn, aki egy virágos maxiruhát tesz vadabbá a szegecses csukájával. Ashlee Simpson bár egy egyszerű feketét visel, remekül áll neki a farmer és csíkos blézer összeállításhoz. Keira Knightley és Jessica Alba klasszikus sportos szerelésük részeként viselik a tornacipőjüket, Christina Ricci és Miley Cyrus pedig egy laza farmer-póló szettet koronáznak meg vele. A legizgalmasabb Mischa Barton, akinek egyszerre rockos és elegáns az öltözete: bőrnadrág, Chanel retikül és Converse – az összhang tökéletes. Ahogy Fearne Cotton esetében szintén: a Converse a szexi, fekete szoknyát remek utcai viseletté teszi.

Érdemes hasonlóan kreatívnak lenni, ugyanis a legtöbb szavazatot begyűjtő Converse-tulajdonos egy újabb párral lehet gazdagabb, amit maga Katy Perry tervez.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások