Közösség

Erre bulizz a Szigeten!

6534

Tizennyolc. Ennyi éves a Sziget, Magyarország legsikeresebb saját fejlesztésű és gyártású terméke. Még mielőtt belekezdenék valami bornírt zsurnalisztalózungba a nagykorúságról meg arról, hogy ha nem jogi, hanem valódi személy lenne, most már kiszolgálnák alkohollal és cigivel is (nem mintha eddig ne oldotta volna meg valahogy), inkább maradjunk annyiban, hogy az életkornak megfelelően jól bejáratott rutin mentén haladt a szervezés és a fellépők összeválogatása, ami persze nem azt jelenti, hogy legalább félig-meddig ne lenne változatos az összkép önmagához és a korábbi évek felhozatalához képest.

A Word aláhúzta az előző mondatomat („Hosszú mondat, vizsgálja felül!”), amit intő jelnek veszek, csapjunk is tehát a közepébe és nézzük végig, mire érdemes elmenni, ha az ember vevő a már extrém, de még szórakoztató produkciókra. A Nagyszínpadhoz tehát csak itt-ott térünk vissza, inkább lássuk, mi az, amit nem reklámoznak túl a magazinok. Azt például már mindenki eldöntötte, megy-e az utolsó Kispálra hétfőn, ahogy azt is, mennyire érdekes a keddi reagge nap: szerintünk mérsékelten, ez is a nosztalgiázó felnőttek bulija lesz, még a Bob Marley-i örökséget sok nyállal nyakon öntve gondozó The Wailers sem tűnik túl izgalmasnak.

Árad a nőiesség (Peaches)

Szerdán viszont kezdjük kultúrsokkal, a Gwar vicces-ijesztő metáljából ugyan nem kell az egész egy és negyed órát végighallgatni, a színpadkép és a szereplők viszont megérnek két sörnyi kikerekedett szemmel álldogálást. A szörnymaszkok és a frontember szövegei tökéletes kompromisszumot képeznek a minőségi humor és a gagyi ijesztgetés között, Magyarországon pedig mindkettő hiánycikk, élmény lesz tehát. A The Hives nyilván hozza a már többször is megmutatott formáját, válasszuk inkább DJ Shadow-t, az egyetlen zenészt, akinek Wong Kar-Wai klipet rendezett: az Akkezdet Phiainak hála úgyis rhyme-nagyhatalom lettünk, nézzük meg, milyenek az ehhez dukáló zenei alapok. Este fél tíz körül rögtön megoldhatatlannak tűnő dilemmával szembesülünk: egyrészt ugye Madness, amely, ha csak a tizedét hozza a nyolcvanas évek eleji zsenialitásának (amellyel egyszerre csináltak skinhead-kompatibilis skát és tiszta popzenét), akkor már kihagyhatatlan lesz, másrészt pedig velük egy időben Peaches az A38-Wan2-ban. Ez utóbbi a kanadai elmebeteg-feminista Merrill Nisker projektje, aki lassan tíz éve próbálja bebizonyítani, hogy van olyan mocskos szájú és szőrös, mint bármelyik férfi, méghozzá minimalista elektróval a háta mögött. Peachest egyszerre utáljuk imádni és imádjuk utálni.

Félig visszaszívom, amit az elején írtam a Nagyszínpadról, ugyanis csütörtökön még mindig ott tartunk, hogy érdemes sokat arrafelé időzni. A Public Image Ltd.-t egy öreg punk csinálja, aki van akkora dalszerző, hogy ne csak öreg punkokhoz tudjon szólni, a The Specialsra pedig pontosan ugyanez igaz, csak a punk szó ska-popra cserélendő. A kedvükért kihagyhatjuk még a szebb napokat látott Simian Mobile Discót is, még akkor is, ha előre tudjuk, hogy főleg a nagyszerű első albumukról játszanak majd. A nap dilemmája a „The Specials vs Kovács Kati” problémakör, ha ez utóbbit kihagyjuk az A38-nál, kárpótolhatjuk magunkat az éjféli Gorillaz Light-tal (Gorillaz Sound Sysem).

Pénteken irány a Világzenei Nagyszínpad: Rotfront és Oi Va Voi, méghozzá egymás után, bár az előbbi helyett nyilván sokan a Gotan Projectet választják, meg is telik majd a Party Aréna (amelynek történetében soha nem látott mértékben lesznek felülprezentálva a bokáig érő szoknyák). Akiknek pedig az angol etnopop túl igényes, menjen bátran az A38-ra, ahol a belga primitív, de nagyon szórakoztató Vive la Féte diktálja majd a négynegyedeket és a franciatudás nélkül is megjegyezhető refréneket.

A szombattal bajban vagyunk. A szervezők számítása szerint az Iron Maiden miatt teszik majd ki a „megtelt” táblát (nyilván így is lesz), Eddie háromezer (és most egy új) lemezen keresztül abszolvált ámokfutását nem ajánljuk meleg szívvel. Inkább maradjunk az A38-nál: nyolctól Harcsa Vera és a Bin Jip, utánuk az indusztriális matekrockban utazó francia Ez3kiel, majd a német Nina Hagen, akire sokan talán nem is emlékeznek, pedig látványos, performance-alapú, könnyednek tűnő, valójában azonban elég súlyos popzenére számíthatunk, erről most csak annyit, hogy a díva egy koncerten képes a Rammsteint és a korai David Bowie-t is megidézni. És még mindig ne menjünk sehova: a hajnali VHK, azaz Magyarország legjobb ősmagyar filozófiával nyakonöntött sámánmetál-együttese ritka látványosság manapság, ne akarjunk úgy meghalni, hogy nem láttuk Grandpierre Attilát magából kikelve kántálni.

Tényleg így néznek ki (Major Lazer)

Cserébe a vasárnap megint izgalmas lesz. A patetikus britpop (vagy hogy hívják manapság) rajongóit nyilván ki sem lehet majd robbantani a Kasabian-Muse-duó elől, pedig ez utóbbival egy időben lép fel a náluk sokkal izgalmasabb (bár szintén indie-jellegű) amerikai Yeasayer, és a sokkal durvább, szintén amerikai duplalábdob-alapvetés Fear Factory is, de isten ments, hogy hitvitát provokáljak. Maradjunk abban, hogy bárhogy is döntünk, kezdjük a napot cigányzenével (Parno Graszt), és fejezzük be szexuálisan túlfűtött, ám végtelenül tahó jamaikai raggával (Major Lazer), aki pedig bírja még, azt várja Timo Maas az arénában. Ja, és a Sound után fellép ismét a Die Antwoord, ha valaki nem látta volna őket ott, pótolja be mindenképpen, már csak azért is, hogy elmondhassa magáról, hogy megvoltak, még mielőtt híresek lettek és mindenkinek ez jutott volna eszébe Dél-Afrikáról.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások