Szakáll Gyepál nem menő

Nemrég komolyan elgondolkodtattak a férfiúi arcszőrzetre vonatkozó attitűdjeimet illetően. A Northumbria Egyetem kutatói szerint ugyanis az enyhe borosta a nyerő. Őszintén szólva, eddig még nem gondolkodtam azon, hogy nálam melyik típusú szőrzet áll az első helyen, és kezdek arra jutni, hogy egyáltalán nincsenek attitűdjeim ezzel kapcsolatban.

Eddigi párkapcsolataim áttekintése is alátámasztani látszik, hogy számomra irreleváns az arcszőrzet kérdése. Persze, ha jobban belegondolok, a bajuszt kissé idejétmúltnak érzem, és az állon végighúzódó vékony csík is menthetetlenül a brazil fazonra vonatkozó asszociációkat kelt bennem, de ettől eltekintve gyakorlatilag egyre megy, egyetlen kritérium az ápoltság. Az önvizsgálatot pedig egy nemrégiben végzett kutatás inspirálta, ami arra vonatkozott, hogy a nők mennyire tartják vonzónak a különböző arcszőrzettel rendelkező férfiarcokat.

A kísérletben különböző mértékű arcszőrzettel bíró, számítógéppel generált férfiarcokat mutattak nőknek, melyeket azok különböző dimenziók mentén értékeltek. A borotvált, enyhén borostás, erősen borostás, enyhén szakállas és teljesen szakállas arcok közül a kísérletben részt vevő nők az enyhén borostás arcokat ítélték a leginkább vonzónak, és hosszú, illetve rövid távú kapcsolat szempontjából is ezeket preferálták. A teljesen szakállas arcokat tartották a legidősebbnek, a leginkább férfiasnak, agresszívnek és szociálisan érettnek, az enyhén szakállas arcokat viszont a legdominánsabbnak. Persze, az sem elhanyagolható kérdés, hogy miért épp erre fordították a vérrel-verejtékkel megszerzett kutatási támogatást kedvenc brit tudósaink. 

Bármily meglepő, a probléma komoly múltra tekint vissza, és számos ilyen tárgyú kutatás született már. Elsősorban az evolúciós pszichológusokat foglalkoztatja az a kérdés, hogy mi lehet a szakáll funkciója. Közvetlen gyakorlati haszna ugyanis nincs, mégis minden történelmi korban voltak, és napjainkban is vannak szép számmal olyan egyedek, akiket hidegen hagynak a borotvareklámok, és büszkén viselik szerényebb vagy kiterjedtebb arcszőrzetüket. Az egyik legelterjedtebb magyarázat szerint a szakáll a pávatollakhoz és szarvasagancsokhoz hasonló funkciót tölt be, vagyis úgynevezett ornamentáció. Már Darwin is megfigyelte és leírta ezt a jelenséget, melynek lényege, hogy elsősorban a hím egyedeken olyan jegyek alakulnak ki, melyeknek egyetlen funkciója, hogy szépségüket és rátermettségüket demonstrálják a másik nem előtt. Erre lehet bizonyíték, hogy a szakállhoz a legtöbb kultúrában hagyományosan a férfiasság, dominancia és státusz képzete kapcsolódik. Például a régi, keleti népeknél a szakállviselés joga csak az uralkodót és a főnemességet illette meg. De az is elgondolkodtató, hogy Dél-Németországban a „nyírott” szót máig megbélyegzésként használják. Eredetileg tehát a szakáll viselője erejét és státuszát fejezte ki, ami egyrészt elriasztotta a vetélytársakat, másrészt pedig elősegítette, hogy minél több nő omoljon az illető karjaiba.

De működik-e ez napjainkban, amikor a férfiakat sokkal inkább a bankszámla juttatja szexuális előnyhöz, a nők pedig kevésbé vágynak domináns és agresszív partnerre? Nos, a bemutatott kutatásból az derül ki, hogy részben igen. A szakállas arcokhoz kapcsolt tulajdonságok ugyanis megfelelnek az elvárásoknak, ugyanakkor az ilyen tulajdonságokkal bíró férfiakat nem tekintik ideális partnernek a nők. Nem így az enyhén borostásokat, ami azt mutatja, hogy az arcszőrzetnek mégiscsak van valami köze a vonzerőhöz.

Ezúttal is felülkerekedett bennem empirikus hajlamom, és nem reprezentatív felmérésre szántam magam. Persze, nem számítottam rá, hogy egyszer és mindenkorra megoldom a szakállkérdést, de abban reménykedtem, hogy legalább néhány főbb erővonal kirajzolódik. Előrebocsátom, nem így történt: győzött a teljes pluralizmus. Találkoztam ugyanis több rokonlélekkel, akik hosszas hümmögés után kibökték, hogy ők bizony nem tudják, leginkább a pasitól függ a dolog. Ha tudja viselni az illető és jól is áll neki, akkor jöhet a szakáll vagy borosta, egyébként pedig inkább lelombozó. Olyan személyt nem sikerült fellelnem, aki kifejezetten rajongna a szakállért, de volt, akit meglegyintett az evolúció szele, és az ilyen jellegű arcszőrzettel bíró férfiakat magabiztosnak, férfiasnak és stílusosnak ítélte. Mások viszont egyértelműen elzárkóztak a komolyabb arcszőrzet lehetőségétől, mert úgy vélték, ápolatlan, lepusztult külsőt kölcsönöz viselőjének. Elgondolkodtató gyakorlati szempontok is felmerültek, nevezetesen a szakállas hímneművel történő csókolózás mikéntje, a szőrszálak között esetlegesen megbúvó ételmaradékok visszataszító volta, illetve a rangosabb társadalmi eseményeken és egyes munkahelyeken való megjelenés kérdése. Volt olyan válaszadó, akit bácsikra, papákra és öreg férfi tanárokra emlékezteti a szakáll, ami nehezen egyeztethető össze a szexuális vonzerővel, de még a hagyományos értelemben vett férfiasság kategóriájával is. Általánosságban véve azt szűrtem le a válaszokból, hogy a nők hajlanak elfogadni egy szerényebb szakállt, ha az illik a viselője stílusához, viszont a kiterjedt arcszőrzetet többségük elutasítja. 

Kiderült, hogy a borosta megítélése is legalább ennyire ambivalens, úgyhogy a derék brit tudósoknak nem feltétlenül van igazuk. Vannak ugyanis olyanok, akik kifejezetten elzárkóznak a borostás pasiktól esztétikai és gyakorlati problémákra hivatkozva. Elsősorban az ápolatlan hatás és a sündisznóra hajazó taktilis ingerek merültek fel ellenérvként, illetve azok a társasági események és munkahelyek, melyekről a szakáll kapcsán már megemlékeztem. Viszont legalább ekkora az említett arcszőrzet rajongótábora is, ugyanis sokan egyértelmű elismeréssel nyilatkoztak róla, vonzónak, szexinek és férfiasnak ítélték. A borotvált arc viszont kevésbé osztotta meg a női szakaszt, egy ilyen archoz ugyanis a többség szívesen odabújik. Fontos kitérnem felmérésem egyetlen szignifikánsnak mondható eredményére, ugyanis a csajok egy dologban azért egyetértettek: kisfiús arc esetén kötelező legalább egy kis borosta.

Ezek után persze rendkívül érdekelt az is, hogy a szakállas egyedeket mi motiválta, amikor búcsút intettek a barbonnak. Ez a lépés nemcsak kíváncsiságom csillapítása szempontjából bizonyult hasznosnak, hanem párkapcsolatomat is új dimenzióval gazdagította. Jobbik felem ugyanis megismerkedésünkkor helyes kis szakállt viselt az állán, és ez így van mind a mai napig. Meg kell jegyezni, hogy igencsak jól áll neki, úgyhogy telitalálatnak mondható. Talán ez az oka, hogy soha nem kérdeztem meg tőle, mi vitte rá az arcszőrzet növesztésre. Egészen mostanáig. A válasz rendkívül egyszerű volt: „Túlságosan kisfiús arcom volt és markánsabbat szerettem volna. Így férfiasabb. És a nőmnek is tetszik” – mondta. Hát, minek is ragozzam? A kisfiús arc markánsabbá tételét szinte valamennyi válaszadó megemlítette, ami szorosan összefügg a szexuális előnyökkel, kevésbé fellengzősen fogalmazva, a csajozással. Úgy vélik ugyanis, hogy a szakáll férfiasabb megjelenést biztosít, ami vonzóbbá teszi őket a másik nem szemében. Mivel arcszőrzetükből származó hátrányról egyikük sem számolt be, feltételezhető, hogy ez nem pusztán elméleti tézis.

Persze, az is megér egy misét, hogy ki hogyan ismerte fel, hogy problémáira épp a szakáll jelent megoldást, most azonban csak azt az egy sztorit idézném, amin a legjobbat derültem: „A főiskolai diákszervezetben dolgoztam, és valami miatt kikerült a fényképem a falra. Én meg szórakozásból rajzoltam magamnak egy akkortájt divatossá vált körszakállat. Valamelyik csaj megjegyezte, hogy milyen jól néz ki, és persze magamnak is tetszettem, mert nem volt olyan gyerekes kalácsképem úgy.” Felmerült ezenkívül az önkifejezés lehetősége is, hiszen a különböző hosszúságú borosta, valamint a változatos formájú és kiterjedésű szakáll mást és mást üzen. Válaszadóim legalábbis így vélik. 

Természetesen egy ilyen felmérésből nem maradhatott ki szerkesztőségünk egyetlen hímnemű tagja, Marci sem, aki komplett arcszőrzet életrajzot tárt elém a probléma bonyolultságát szemléltetendő: „Gyorsan érő voltam arcszőrileg, ami azt jelenti, hogy 14 évesen már kezdenem kellett valamit a jelenséggel, pedig ekkor még stílusérzék terén bőven nem voltam felnőve a feladathoz, úgyhogy nagyjából megszabadultam a Petőfi bajusztól, aztán amikor már megtehettem, lett körszakállam. Ez a 90-es évek végén volt, ekkor jött be az RnB, aminek hatására azonnal megszabadultam tőle, nehogy összefüggésbe hozzanak a Viva-kompatibilis, közepesen híres énekesekkel. Utána pár évig a borostával való hiábavaló küzdelem határozta meg minden reggelem, és végül az egyetemen, a bölcsészkarhoz idomulva megállapodtam a heti kétszeri borotválkozásnál a hajnyíró nullás fokozatán. Ez azóta is tart. Az előző munkahelyem megszűnése után kicsit elhagytam magam, és hagytam nőni. Rájöttem, hogy nem is rossz így, elfogadhatóbbá teszi a szintén növekedésnek indult sörhasamat, és sokkal menőbben néz ki a pilóta napszemüveg. Úgyhogy most egy pár milliméteres, a szakáll és a borosta közötti állapotot tartok fent. Sok munka nincs vele, és azt üzeni, laza vagyok, de azért foglalkozom vele, plusz megtippelhetetlenné válik az életkorom.”

A fentiekből leginkább azt a következtetést tudom levonni (már ha kell egyáltalán ilyet tennem), hogy kinek a pap, kinek a papné, illetve esetünkben a pap szőrösen vagy borotváltan. De ha már a közhelyes bölcselmeknél tartunk, azt is mondhatnám, hogy evolúciótól és brit tudósoktól függetlenül minden zsák megtalálja a maga foltját, és boldogan élnek, míg meg nem halnak.