Étel+Ital

Spanyol nyelvlecke

6413

Edd, amikor iszol, igyál, amikor eszed – ez az egyszerű filozófia húzódik meg a tapas mögött. A spanyol konyha eme apró csodája az idők folyamán valóságos intézménnyé nőtte ki magát és a mediterrán életstílus elmaradhatatlan kellékévé vált.

Tapas ugyanis bármiből lehet, amiből falatkát lehet készíteni, vagy kis adagokra lehet osztani és nem édes: apró szendvics, kolbászkák, sonka, tengeri herkentyűk, sőt az utóbbi időben elterjedtek a kis mázas cserépedényben tálalt, szigorúan egyszemélyes, mártásos finomságok is. Ha az italok mellé felszolgált, ízletes falatkák eredetét kutatjuk, legalább annyiféle véleménnyel találkozunk, mint egy magyar őstörténeti szimpóziumon.

Az italok fedele

Egyes források szerint a Bölcs jelzővel büszkélkedő X. Alfonz kasztíliai király a 13. században egy betegségből úgy gyógyult fel, hogy apró falatkákat fogyasztott némi borral leöblítve (hogy milyen betegséget lehet ilyen módon gyógyítani, arra nem tér ki a derék krónikás). Miután megszabadult a nyavalyától, nyomban rendeletbe foglalta, hogy nem szabad alkoholt szervírozni anélkül, hogy némi ételt adnának hozzá.

Orgazmus az ízlelőbimbóknak

Volt ráció a bölcs király utasításában, ugyanis akkoriban sokan nem engedhették meg maguknak, hogy tápláló ételt vásároljanak, és üres gyomorral ültek le inni. Ennek a felelőtlen tettnek pedig mindannyian ismerjük a következményeit, ha nem a magunk, hát valamely ismerősünk kárán. Mivel a kasztíliaiak törvénytisztelő népek voltak, a borhoz kenyérdarabra helyezett sonkát vagy sajtot mellékeltek, amit a pohár tetején helyeztek el. Ez a megoldás nemcsak élettani szempontból bizonyult hasznosnak, hanem a portól és az ízeltlábúaktól is megvédte az italt. A neve is innen ered, ugyanis a tapa fedőt jelent spanyolul. 

Egy másik megközelítés szerint egyszerűen a kocsmárosok kapzsisága hívta életre a finomságot. Eszerint a sherryt tartalmazó pohárra helyeztek sonkát, sajtot vagy más sós eledelt, ez ugyanis szomjúságot okozott, aminek egyenes következménye lett a megnövekvő italeladás. A szépen gyarapodó bevételen felbuzdulva változatos és egyre ínycsiklandóbb tapákat találtak ki, hogy ezzel ösztönözzék minél nagyobb arányú fogyasztásra a műintézmények közönségét. Ennél rosszmájúbb elgondolás, hogy egyszerűen csak silány minőségű boraik savanyú ízét akarták elnyomni az ajándékba adott, karakteres ízű nassal.

És ha ez nem lenne elég, létezik egy sokkal józanabb magyarázat is, ami a középkori földművesekre és munkásokra fogja a dolgot. Nekik ugyanis a főétkezések között szükségük volt némi könnyű harapnivalóra, hogy töretlen intenzitással tudják végezni a nehéz fizikai munkát. Persze, táplálkozástudományi tárgyú megfigyeléseiket a bor munkára és kedélyállapotra gyakorolt jótékony hatásával is gyarapították, így kialakult a tapas és bor tradicionális kombója.

Világhódító étek

Az eredete a múlt homályába vész ugyan, az azonban tény, hogy gyorsan elterjedt egész Spanyolországban, majd pedig világszerte. Változatosságát annak is köszönheti, hogy az eredeti koncepció igazodott Spanyolország különböző régióinak gasztronómiai hagyományaihoz. Andalúziában például a cazuelas névre hallgató változat a legkedveltebb, ami nem más, mint fokhagymával pirított apró, tengeri rák kis sült halakkal. A Baszkföldön honos pinchos pedig kenyérszeletre helyezett angolna hirtelen sült gombával, fogpiszkálóval átszúrva.

Bármelyik régióban járunk is, a tapas fogyasztásának már-már liturgiája van a spanyolok életében. Magukhoz vehetik az aprócska falatokat a főétkezések között, hogy egy kis plusz lendülethez jussanak, illetve újabban a főétkezést is helyettesítheti egy tapas egyveleg. Manapság előételként is alkalmazzák világszerte, jobb éttermekben szinte kötelezően felbukkan valamilyen tapa az étlapon.

Munka utáni falatozás

A tapas hagyományos terepe azonban szigorúan közösségi: a spanyoloknál általános szokás, hogy munka után, de még vacsora előtt (ami náluk 9-11 óra körül van, de nem ritka az éjféli vacsora sem) betérnek kedvenc bárjukba, ahol elbeszélgetnek ismerőseikkel, miközben bort, sherryt, esetleg sört kortyolnak és tapast rágcsálnak hozzá; mindezt persze komótosan és ráérősen, ahogy mediterrán emberekhez illik. Ugyanez történhet buli előtt is, mintegy alapozásként, de sokszor előfordul az is, hogy az este célja a különböző tapas bárok meglátogatása, az ott kínált italok és tapas specialitások végigkóstolása.

Ez a turisták számára is szinte kötelező gyakorlat, ha egy spanyol városban járnak. Nekem Barcelonában volt szerencsém megtapasztalni ezt az élményt, és bár a testes spanyol boroknak köszönhetően nem emlékszem tisztán minden nüansznyi részletre, azt határozottan állíthatom, hogy Spanyolország és Barcelona iránti kiapadhatatlan rajongásom kialakulásában fontos szerepet játszott ez az epizód.

Azt is meg kell jegyeznem, hogy mindvégig hálával gondoltam X. Alfonzra, a középkori kocsmárosokra, földművesekre és munkásokra, sőt egy bizonyos pont után már legszívesebben a keblemre öleltem volna valamennyiüket zseniális innovációjukért, ugyanis egzakt mérések nélkül is kijelenthetem, hogy annyi alkoholt egy este folyamán még soha nem vettem magamhoz, de köszönhetően a komótos tempónak és a rengeteg tapasnak, a világbéke utáni egyre intenzívebb vágyakozáson és ennek egyre gyakoribb megfogalmazásán túl súlyosabb dolog nem történt velem. A másnapra várható macskajaj pedig teljesen elmaradt, lelkes turista módjára róttam az utcákat egész nap. 

Tapas mázas tálban

Tapassz tapast!

Itthon is meghonosítottam ezt a nemes szokást, szigorúan megtartva közösségi funkcióját, ugyanis általában vendégváró finomságként prezentálom, de igazán meleg napokon, amikor a nehéz fogások puszta gondolatától is kiver a víz, vacsoraként is jó szolgálatot tehet néhány falatka. Ahogy már említettem, szinte bármiből lehet tapas, így az apró finomságok megalkotása a fantázia és a kísérletezés ideális terepe. De ha mégsem lenne ötletetek, álljon itt néhány recept kedvcsináló gyanánt:

Fokhagymás garnéla

Hozzávalók:

  • 25-30 dkg garnéla
  • 4-6 gerezd fokhagyma préselve
  • 1 tk. csemegepaprika
  • 1 citrom leve
  • 1 tk. szárított chili pehely
  • 2 ek. olívaolaj
  • ½ dl sherry vagy fehérbor
  • 2-3 ek. szárított petrezselyemzöld

Elkészítés
Az olívaolajat felmelegítjük, majd a préselt fokhagymát és chili pelyhet körülbelül 1 percig pirítjuk közepes hőmérsékleten. Magasabb fokozatra állítjuk a tűzhelyet, majd hozzáadjuk a sherryt/bort, a rákokat, a citromlevet és a paprikát. Körülbelül 3 perc alatt átsütjük a rákokat folyamatos keverés mellett. Átöntjük egy tálaló edénybe (olajjal együtt), sózzuk, borsozzuk, petrezselyemzölddel megszórjuk. Tálaljuk melegen friss kenyérrel (bagett az ideális).
A recept forrása: Tutitippek.hu

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások