Lélek

Egészséges rajongás

6381

Azzal, hogy a sport jót tesz testünknek és a lelkünknek, nem mondok semmi újat. Azzal viszont igen, hogy bármennyire is meglepő, a legújabb kutatások szerint a sport - pontosabban egy-egy válogatott vagy versenyző - iránti rajongás is valami hasonlót tud. Persze attól még, hogy egy vödör popcorn vagy egy korsó sör mellé leülünk szurkolni, nem lesz kidolgozott felsőtestünk és nem olvadnak le rólunk az úszógumik, viszont a mentális egészségünket némileg kordában tarthatjuk, sőt! Szociális kötődésből is kapunk leckét!

A kutatók azt állapították meg ugyanis, hogy azok az elvetemült szurkolók, akik élnek-halnak egy–egy csapatért, hovatovább a meccsekre is kimennek nem csak azért, hogy szotyolázzanak, hanem lelkesíteni a csapatot és fújolni a bírót, igenis sokat tesznek azért, hogy szellemi frissességük, mentális egészségük és szociális érzékenységük ép maradjon. Persze, arról nem szól a fáma, hogy az anyázás, a pattanásig feszült idegek, a görögtüzek füstje és a hangos kürt hogy befolyásolja az egészségünket, de higgyük el na: a szurkolás jót tesz!

A tudományos magyarázat szerint a meccs alatt a szurkolók szinte eggyé válhatnak a nagy kedvenccel, és ha a csapat gólt rúg, netalántán győz, sokkal jobban érzik magukat. Ezt a kutatások „tükröződő dicsőségnek” nevezik, és persze ahogy lenni szokott, bizonyíték is van rá, milyen igaz. Az Indiana Egyetem baseball csapata iránt rajongó emberkéken végezték el azt a kísérletet, amiben vonzó hölgyemények képeit mutogatva azután érdeklődtek, vajon lenne-e esélyük egy gyertyafényes vacsorához és egy utána következő hancúrhoz a csajoknál. A válaszok egyértelműen optimistábbak voltak a szurkolók részéről egy győztes meccs után, az önbizalom hányadosa ez esetben klasszisokkal megnövekedett. A pszichológiai ok azonban nem minden, fiziológiai magyarázat is van! A férfi szurkolók tesztoszteronszintje győztes meccs után megemelkedik, viszont ha elbukták a csatát, csökken! (Nem árt hát megtudakolni, mi lett az eredmény, mielőtt a pasink hazaérkezik!)

A „tükröződő dicsőség” jelenségével ugyan meg lehet magyarázni, hogy egy-egy jó csapatért miért őrülnek meg annyian, viszont azt kevésbé, hogy a vesztes és esélytelen csapatok mellett kitartó egyének ezt vajon miért teszik. A kutatás nem tért ki rá, de mi sejtjük a választ! A lojalitás is nagy erénynek számít és ezek a szurkolók büszkék is erre! A köpönyegforgatás nem feltételez igazi rajongást a csapat iránt, pedig itt is igaz az az elv, mint házasság esetén: „… jóban, rosszban”. Az a szurkoló, aki kitartóan kiáll siker és sikertelenség esetén is csapata mellett, egy olyan „rokonságot” érez szurkolótársaival szemben, ami szintén egy erős csomó a szociális kötelékek hálóján és már-már széttéphetetlen.

Szurkolás ide, szurkolás oda, be kell vallanom, hogy én nem a fanatikusok táborát gyarapítom. Nem ülök mezbe öltözve és a csapat színéhez passzoló arckencével a tévé előtt, sőt tipmixen sem ikszelgetek. Egy-egy meccs becsusszan a repertoárba, néha én is kiordítom magamból, hogy „szemüveget a bírónak” és néha valóban megcsap a vébéláz szele mostanában, viszont ahogy jött, úgy el is megy. Saját bizonyítékkal nem szolgálhatok a fenti tanulmány hitelességéről, viszont elnézve a baráti körben focilázban égő haverokat elhiszem, hogy van benne valami…

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások