Divat

Dizájner a konyhában

6267

Nem tartja magát lázadó típusnak, tárgyaival mégis fellép a megszokott formák ellen. Imád főzni, de nemcsak a többfogásos vacsora, hanem a rántotta tálalását is művészi szintre emeli. Folyamatosan pörög az agya újabb ötleteken, de két éve legszívesebben csak hidakat tervezne. Ő Antal Balázs, tavaly diplomázott szilikáttervező, aki júniusban megkapta a Hónap Designere címet a WAMP-on.

Mit jelent számodra a kitüntetés?

Soha nem is gondoltam arra, hogy én lehetek a hónap tervezője, de nagyon jól esik. Az egész villámgyorsan zajlott: egyszer csak megcsörrent a telefonom egy ismeretlen számmal, és egy hölgy közölte, hogy én kaptam a díjat. Körülbelül ennyi volt a reakcióm, hogy „Úristen, hogyhogy én?!”. Egyébként azt sem tudtam, hogy ez mivel jár. Most, hogy folyamatosan csörög a telefonom, már van sejtésem róla.

"Hogyhogy én?" (Fotó: Neményi Márton)

Mit láthatnak a standodon a wampozók?

A diplomamunkámat és az egyik iskolai feladatomat viszem ki. Amúgy elképesztő szerencse, hogy pont most választottak ki, mert két hónappal ezelőtt nem tudtam volna mivel megjelenni a művészpiacon. Porcelántermékeket létrehozni nem egyszerű, mert számtalan technikai feltétel kell hozzá, ami nekem nincs meg. Más megrendelések miatt döntöttem úgy, hogy megkeresek néhány céget, amelyek foglalkoznak porcelánkészítéssel. Kiderült, hogy közülük sem mindegyik tudja elkészíteni az én tárgyaimat a megfelelő technológia hiánya miatt. Végül a hódmezővásárhelyi székhelyű Alföld Porcelángyár segített. Bár csak a megrendelőimnek akartam eleget tenni, akkor hívtak a Wamptól, így minden szerencsésen jött ki.

Miért pont étkészlet lett a diplomamunkád?

Ez tulajdonképpen nem is étkészlet, hanem étkezési tárgycsoport, amelyen belül minden egyes tárgy több funkcióval bír. A célom az volt, hogy minél kevesebb elemből áthidaljam a reggeli és az ünnepi teríték közötti különbséget. Az étkészletekben egyébként rengeteg lehetőség rejlik, mind funkcióban, mind dizájnban. Ennek ellenére egészen addig, amíg a nagy bevásárlóközpontokból ötezer forintból meg tudsz teríteni, a helyzet nem egyszerű. Mégis biztos vagyok abban, hogy van egyrészt egy olyan réteg, akit ez érdekel és igénye van rá, és van egy másik réteg, akit ez érdekel, igénye van rá és meg is tudja fizetni. Nem feltétlen magánszemélyekre gondolok, hanem éttermekre vagy különböző vendéglátóegységekre. Általuk sok ember közelebb kerülhet a dizájnhoz. És abban is biztos vagyok, hogy abból a pénzből, amiből csúnya és olcsó tányérokat csinálnak, lehet szép és olcsó étkészletet is készíttetni.

Ugyanúgy megvannak a trendek a tányérok terén, mint a divatban?

Igen, de azzal a különbséggel, hogy a porcelántrendek szinte észrevétlenül változnak, elsősorban akkor veszed észre, amikor valami forradalmi történik, az asztali dekorokban viszont sokkal jobban észrevehető. A formákhoz sokkal bátortalanabbul nyúlnak hozzá, jelenleg a mozgékonyság és az áthidaló megoldások a "legdivatosabbak".

Biztosan nem ilyen pohárból inna (fotó: Neményi Márton). Antal Balázs munkái a galériában!

Szerinted itthon mennyire van a figyelem középpontjában az asztalkultúra?

Az utóbbi időben az étkezés kultúrája kifejezetten terítéken van, és jelen van az emberek hétköznapjaiban, elég, ha csak a hazai gasztronómiában tevékenykedő sztárokat vesszük alapul. Másrészt az embereknek enni kell. Az viszont különböző szinteket feltételez, hogy papírzacskóból vagy porcelán étkészletből fogyasztod el az ebéded.

Te szeretsz főzni?

Igen! A főzés is egyfajta kreatív tevékenység számomra, szakácskönyvet például egyáltalán nem használok, érzéssel teszem össze az alapanyagokat. A tálalásra pedig külön odafigyelek még akkor is, ha csak egy egyszerű rántottáról van szó. Ha a végén csak meghintem egy kis zölddel, máris szebben mutat.

Ha abból indulok ki, hogy a suszternek nincs normális cipője, akkor adódik a kérdés, hogy a porcelántervező milyen tányérból eszik?

Nekem is van tányérom az Ikeából, a CBA-ból, de eszem saját termékből is – például a kis szószosokból. A magyar formatervezés és a magyar dizájn marha jó, de annyira szomorú, hogy nem tud megjelenni. Ennek egy csomó oka lehet, az elsődleges, hogy nincs az embereknek pénze. Egy lapostányéromat 6500 forint körül árulom, ami kimondva nagyon sok pénz, hiába dizájn vagy kézműves termék. Másrészt ebből az árból nekem, mint tervezőnek, minimális bevételem van. Jelenleg egy kerámiaműhelyben dolgozom napi nyolc órában minimálbérért, ezért nem vennék meg ennyiért egy lapostányért.

Magyarországon mennyire van igény az egyedi tervezésű porcelánra?

Mivel kapok megrendeléseket, ezért azt gondolom, hogy van rá igény. A megrendelések száma viszont elenyésző. Nagyon boldog lennék, ha nem így lenne, de abból, hogy az ember porcelántervező, ma Magyarországon nem lehet megélni. Abból sokkal inkább, hogy az ember kreatív. Nem tudom, meddig tart az idealizmusom, lehet, hogy egyszer vége lesz, és a végén elmegyek recepciósnak. Sokszor kétségbeesek, hogy mi lesz holnap. Ennek ellenére imádok tervezni, és ha nem is valósulnak meg a dolgok, akkor is folyamatosan jár az agyam, folyamatosan rajzolok. Ketten vagyunk mindig: a tervezés és én.

Fotó: Neményi Márton

Mi jellemzi a munkáidat?

Nem szeretem a szokványos dolgokat. Szeretem, ha valami másképp néz ki, mint az eredeti, de megmarad a funkciója. Ez az, amit szeretek vagy szeretnék megmutatni az embereknek. Nagyon sokan nem tudják eldönteni a tárgyaimat látva, hogy mire valók, aminek én örülök. Ha ugyanis azt gondolják, hogy váza, de te erre azt mondod, hogy kávéskanna, akkor felkelted az érdeklődésüket, a fejükhöz csapnak. Ha annak, aki nem ért hozzá, olyat tudsz mutatni, ami „aha” élményt okoz, és rájön, hogy tényleg fölösleges a fül, az valami szenzációs érzés. Az említett kávéskanna tervezésekor hülyeségnek tartottam volna, ha a kávéskannám tényleg pont ugyanúgy néz ki, mint egy klasszikus darab csőrrel és füllel. Azt akartam, hogy egy nagyon egyszerű forma legyen a végeredmény, és meg tudjon felelni a fül és a csőr elleni lázadásomnak.

Az egy dolog, hogy lázadsz a szokványos ellen, de mennyire használhatóak ezek a tárgyak?

A mélytányérom egy dupla falú edény, ami porcelántechnikailag nehéz feladat, de például ha elmosogatod, akkor nem tudod, melyik felén szárítsd, mert valahogy mindig megáll benne a víz, illetve mosogatni sem olyan könnyű. A megrendelőim ezt alá is írják, viszont nagyon szeretik őket, amivel nem lehet vitatkozni. Ezt tudni pedig hatalmas öröm számomra.

Csak étkészletben gondolkozol?

Nem, dehogy! Érdekes, de egy ideje például hidakat szeretnék tervezni. Azt hiszem, most, 32 évesen találtam meg azt, ami gyerekkoromban szerettem volna lenni. Két éve voltam az El Caminón, ahol számtalan, patakokon átvezető hidat láttam, amelyek nagyon megihlettek. Szeretnék valamikor ilyeneket csinálni.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások