Közösség

Ne lopj?!

6261

Az a helyzet, hogy forradalom van. Nem folyik vér az utcákon és nem menetelnek ordítozó tömegek a belvárosokban, hanem szépen, csendben zajlik a merevlemezeken, a monitorokon és a kábeleken keresztül, legfeljebb az erről szóló tévés vitákban emelik fel a hangjukat néha. A szerzői jogokról van szó, ami így leírva dögunalmasan hangzik, de ezen múlik, milyen kultúrát, mikor és hogyan fogyasztunk, illetve hogy szabad-e fogyasztanunk

Időszámításunk előtt

A torrent-alapú megosztás és YouTube korában ki tagadná például azt az elcsépelt hippi alaptézist, hogy a zene mindenkié? Nem tudom, ki hogy van vele, nekem az volt a hőskor, amikor zenemániás kamaszként vártam a havi zsebpénzre, hogy másnap suli után rohanjak is a zeneboltba, és megvegyem a havi adagomat: azt az egy albumot, amivel kapcsolatban pár hét alatt meggyőztem magam, hogy érdemes lesz megvenni. Ebben segített az egy darab vállalható zenei magazin és a saját szimatom. A kilencvenes évek végén járunk, az internet akkoriban a freemail.c3.hu-t, az IRC chatet (lehetett más emberekkel beszélni az interneten keresztül! úristen!)és a nagyjából egyetlen hírforrást, az Internettót jelentette, meg az ő fórumait. Nem voltak blogok, nem volt torrent, és főleg Facebook sem. Hőskor volt: ha megvettem valamit, nem lehetett letudni pár winampos bele-beletekeréssel, meg kellett hallgatni, megbarátkozni vele, megszeretni, együtt gondolkodni az albummal. Az évek során ötven-hatvan lemezem gyűlt össze; nagyjából hármat-négyet bántam meg.

A Napsterre még évekig kellett várni. Egy pillanat alatt megváltozott minden: a recsegve-sisteregve betárcsázó, a családi vezetékes vonalat elszívó modemmel esténként három-négy dalt is le tudtam tölteni az első fájlmegosztóról, természetesen megbízhatatlan, szedett-vedett forrásokból, hogy aztán egy hét alatt összeálljon egy egész album. Persze, értettem én, hogy ezekért a zenékért megdolgoztak, és az eladásokból élnek, de zsebpénz- és diákmunkafüggő gimisként ez bizony nem volt elég erős érv. Mire a Napstert több éves lobbi után betiltották, hogy aztán fizetőssé váljon, már rég voltak sokkal jobb, gyorsabb, megbízható alternatívák, ma pedig az is napok alatt eljut az illegális letöltési lehetőségekig, aki előtte még sosem tartott laptopot a kezében. Az mp3 győzött. És akkor a filmekről, szoftverekről még nem is beszéltem. Azt viszont nem tudom eldönteni, jobb-e így nekem, hogy mindenhez azonnal hozzáférek, és ha olyanom van, napi tíz albumot húzok le, vagy a kamaszkori aszkétizmussal sokkal fontosabb lenne-e a zene.

Kazincbarcikától Berlinig

A lényeg, hogy a fent vázolt helyzettel valamit kezdeni kell. Lassan pár kivételtől eltekintve maguk a zenészek is belátják, hogy alkalmazkodniuk kell az új viszonyokhoz, tömegével hagyják ott a kiadókat, hogy szerzői kiadásban, gyakran ingyen letölthető formában tegyék hozzáférhetővé albumaikat. Így tett a netes forgalmazás ügyében forradalmárnak számított Radiohead is, a jelenség ellen már csak egy-két dinoszaurusz küzd, például a Metallica, és persze maguk a kiadók, akik előszeretettel fenyegetőznek tömeges perekkel, és egyezkednek az internetszolgáltatókkal a fájlokat megosztó felhasználók személyazonosságát követelve. Közben a maga módján Magyarország is alkalmazkodik: tavaly például a Realistic Crew nevű, kísérletezgető elektroegyüttes pakolta ki új albumát honlapjára, ami szép gesztus, lévén hogy a banda éppen az internetes jelenlétnek köszönheti közönségét. 

Nagyon úgy áll a helyzet, hogy az alulról jövő kezdeményezésnek hála a szerzői jogok szépen lassan átkerülnek a műveket létrehozó alkotók kezébe, azaz nem a profitorientált hatalmasságok diktálják majd, hogy ki, mikor, mit hasznosíthat újra – mert a popkultúra ugye maga az újrahasznosítás. Az interneten zajló forradalom – amely persze felfogható a kalóz söpredék anarchista akciójának is – megkerülhetetlen: olyan nyilvánosságot biztosít az egyébként marginális, a régi piacon feledésre ítélt műalkotásoknak is, hogy az mindent megváltoztat. Minden hozzáférhető, minden letölthető, tesztelhető vagy ellopható, a sikertelenséget nem lehet többé ráfogni a rossz terjesztésre vagy a földrajzi elszigeteltségre. Egy kazincbarcikai punkbandára többen lesznek kíváncsiak, mint egy berlini house-formációra, ha szórakoztatóbb és eredetibb – kis túlzással ugyanolyan eséllyel találja meg közönségét. Ki akarja a Viva Pluszon viszontlátni együttese klipjét, ha ott a YouTube? Kinek kell, hogy PR-anyagát rátukmálja a magazinokra, ha ott a Facebook és a többi közösségi oldal? Nem kell hatalmas stáb egy párfős banda mögé, csak jól kell csinálni és kész – ilyen egyszerű.

Rongálásból alkotás

De mi lesz a piaccal? Milyen kompromisszum árán szabadul fel a kultúra úgy, hogy ne érezzék meglopva magukat azok, akik létrehozzák, és átverve magukat azok, akik legálisan, de szabadon szeretnék fogyasztani? Ha valaki képben szeretne lenni, annak melegen ajánlom egy Stanfordon tanító alkotmányjogász, bizonyos Lawrence Lessig Szabad kultúra című könyvét, ami bár 2005-ös, aktuálisabb, mint valaha. Pont ezért dobta újra piacra az Anima bolthálózat például a Könyvhéten is, ahol ezer forint alatti áron meg lehetett venni, akinek pedig nem hiányzik a papír, az ingyenesen elolvashatja a művet weboldalán is. (Hoppá, csak nem egy új piaci modellel van dolgunk?)

Fotó: Neményi Márton

Hogy illusztrálják, miről is van szó, a bolt kipakolt a standja előtti asztalra pár tucat kötetet, hogy az arra járók – nem egy nevesebb képzőművészt is beleértve – üljenek le és firkálják össze, azaz értelmezzék át, ahogy csak szeretnék. Festékből és ceruzából sem volt hiány, a látogatók pedig nem fogták vissza magukat. Képviseltette magát a megengedőbb irányzat, amely az üres felületeket kereste, de a gyerekek például nem kímélték a szöveget sem, ahogy Császár Norbert grafikus sem, aki az egész akció ötletgazdája volt, és aki a könyvek e módszerrel történő újraértelmezésére bőven szolgáltat példákat blogján. Hogy mi lesz ebből, nem tudni, talán elárverezik a kész műveket (esetünkben természetesen a kész és a mű is idézőjelben értendő), talán elrejtik őket antikváriumokban – mesélte Kelényi Attila, az Anima vezetője, hogy lesz a látszólagos rongálásból alkotómunka. 

Mit gondoltok? Csúnya dolog a letöltés?

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások