Pasit vagy csajt?

Pironkodás. Látszatmagabiztosság. Gyomorgörcs. Izzadó tenyér. Nem, ezek nem egy első randi kórisméi. Ha úgy folytatom, hogy feszes terpesz, jéghideg kengyel és görcsös kitárulkozás, akkor mindenki tudja, hogy a nőgyógyász a téma.

Az elsőre nem emlékszem kristálytisztán. Vagy azért, mert annyira régen volt, hogy a feledés homályába veszett. Vagy pedig azért, mert sokkot kaptam és az agyam örökre törölte az élményt. Nem azért, mert fájt, hanem mert annyira szokatlan volt. Valami rémlik arról, hogy a vetkőzőben talált anyagpelenkával takartam el az altestem, mert nem akartam pucéran az ismeretlen orvos és a nővér elé kerülni, de az is lehet, hogy ez már a második alkalom volt. Szerencsére, nem vagyok érzékeny az uszodavízre, nem szedek össze semmit attól, hogy ránézek a vécédeszkára, és a nemi életem sem lehet okozója a bajoknak, így elég évente egyszer – rákszűrés és rutinellenőrzés miatt - felkeresnem a nőgyógyászom. Egy férfit. De vajon mitől függ, hogy férfi vagy női orvost engedünk közel a legintimebb testrészeinkhez?

Egy angol (milyen más?) felmérés szerint a női orvosok általában több időt foglalkoznak a női betegekkel, mint a férfi kollégáik. Bár női orvosokkal nincs tapasztalatom, de minden valószínűség szerint egy nő-gyógyász tudja, milyen érzés a menstruációs görcs, az égető viszketés, a furcsa hámlás vagy éppen az erős hüvelyi folyás. Mivel ő is jár nőgyógyászhoz, van sejtése, hogyan kell úgy hozzányúlni egy nőhöz, hogy az ne okozzon feltétlenül kellemetlenséget, vagy ne beszélgessen hosszasan a kezelésről a páciensével úgy, hogy előtte nem tessékelte a függöny mögé felöltözni. Másrészről a nők a nőkkel tudnak nagyon gonoszak is lenni – még ha nem is akarattal. Vajon mennyire lesz elítélő egy prűd beállítottságú orvos azzal szemben, aki nemi úton terjedő hüvelyi fertőzéssel jelenik meg nála. Vagy mennyire érzékelteti egy éppen gyermekre vágyó nőgyógyász, hogy elítéli az embrióját elvetetni kívánó asszonyt? Elég egy csúnya pillantás vagy egy megjegyzés, hogy az ember soha többet ne akarjon felfeküdni a kengyeles asztalra.

Ennél még egy hűvös, de pártatlan férfinőgyógyász is jobb – már amelyik. Emlékszem, az anyukám nem csinált gondot abból, hogy milyen nőgyógyászt választ. Ő időtlen idők óta a kórházba járt, ahol öt-hat orvos váltotta egymást attól függően, hogy milyen nap és milyen rendelési idő volt. Az anyáról a lányára szálló nőgyógyász egyébként nem ritka, mint ahogy az sem, hogy a nőgyógyász hivatás a családban öröklődik. Korábban, ugye, a férfiak uralták az orvos szakmát, ezért nem meglepő, hogy ma is szép számmal képviseltetik magukat. Valahol szinte keresve sem találni női nőgyógyászt.

A férfiak mellett szól egyébként az a felfogás is, mely szerint a vizsgálat valamilyen szinten rokon a behatolással. Éppen ezért a hetero nők többsége számára elképzelhetetlen, hogy azonos nemű nőgyógyász vizsgálja meg őket. (Felmérések szerint a leszbikus nők ezért inkább a nőnemű nőgyógyászokat kultiválják.) Ugyanakkor ott van az is, hogy az a bizonyos testhelyzet olyan, mintha megadnánk magunkat a férfinak. Ugyanakkor a férfi olyan, mint egy erős bástya, amelyik nemcsak megóv bennünket a fájdalomtól, de támaszkodhatunk rá, bízhatunk benne, rábízhatjuk magunkat.

Én azokra az sztk-s orvosokra bíztam magam, ahova anyu is járt – mind férfi volt. Semmi bajom nem volt az ott dolgozó orvosokkal, amíg az egyik úgy nem bánt velem, mint egy utolsó felmosóronggyal csak azért, mert hpv-gyanúba keveredtem. Ha az ember lánya kiszolgáltatottan, összeszorított fogakkal próbál ellazulva feküdni egy asztalon szétterpesztett lábakkal - mindezt meztelenül-, miközben egy idegen ember matat a legintimebb testrészeiben, akkor ez épp elég ok arra, hogy minimum emberszámba vegyék. Főleg azért, mert én legalább megtisztelem azzal az orvosomat, hogy frissen mosott puncival és illatosan megyek el hozzá. A fent említett orvosnak ez mindegy volt. Akkoriban fogalmam nem volt, mi fán terem ez a betegség – amiben, mint később kiderült, nem is szenvedtem. Az orvos mégis úgy bánt velem, mint akinek betéve kellene tudnia az egészségügyi lexikont, ugyanakkor fogalma nem volt róla, hogy milyen a szexuális életem. Akkor döntöttem el, hogy én bizony magánorvost választok – pedig bizonyára vannak az sztk-ban is olyan orvosok, akik nem kergetik világgá a betegeiket.

A választásom, az egyik barátnőm ajánlására, egy férfira esett, akiben azóta sem csalódtam. Nekem ez az út jött be, de most a költözés miatt ismét orvosválasztás előtt állok. Valószínűleg a böngészés helyett ismét a barátaimra hallgatok majd, és az ő ajánlásuk alapján választom ki az orvosomat. Mindegy, hogy férfi lesz vagy nő, mert szerintem a jó nőgyógyász nem nem- vagy pénzfüggő, sokkal inkább az orvos hivatásszeretetétől, intelligenciájától és hozzáállásától függ, hogy hogyan bánik a betegeivel.