Lélek

Veterán szinglik fakanállal

6178

Húsz évesen a tanult, társtalan nő szeme előtt két cél lebeg: diplomát szerezni és jó munkát találni. Érthető, hogy nem köti le figyelmét, hogyan készíti édesanyja a tökfőzeléket, milyen ruhákat lehet együtt mosni vagy mi a csempetisztítás leghatékonyabb módszere.

Engem sem érdekeltek ezek a dolgok, így meg is voltam arról győződve, hogy ha valamikor eljutok odáig, nagyon rendetlen feleség leszek. Szidott is nagymamám, milyen asszony válik majd belőlem. Először azt hittem, csak én vagyok ilyen galád jellem, de kiderült: barátnőim, csoporttársnőim sem mondhatják el magukról, hogy konyhatündérek, takarítómanók, háztartási trükkmesterek lennének.

A lányok többsége kamaszkora idusán kötelező olvasmányokat, szerelmes regényeket forgat, filmsztárokat majmol, tükör előtt tollászkodik, butikokban keresgél szexi cuccokat, pasikat hajkurász. Ezt a korszakot éljük. A miénk már nem az a generáció, ami azzal töltötte tizenévesen az idejét, hogy anyuka szoknyája mellett ügyeljen a kifutni akaró tejre vagy figyelje a paprikapalánta növekedési ütemét. Elmúlt az a világ. Lehet sajnálni és lehet siránkozni miatta. Saját egzisztenciát követeltünk magunknak. Megkaptuk, ám ezen hagyományok bukása árán.

Viszont a férfiak hozzáállása vajmi keveset változott. Mivel a mostani harmincas pasik édesanyja, nagyanyja még abból a kőből faragtatott, amiből a hasonló korú leányok felmenői, érthető tehát, hogy ezek a férfiak ragaszkodnak az asszonyelvekhez. Tudj olyan finoman főzni, mint anyám! Tudj olyan szépen vasalni, mint anyám! Tegyél úgy rendet a lakásban, mint anyám! Ehhez párosulnak még a korszellem adta újdonságok: legyél okos, és legyen diplomád! Legyen szuper munkahelyed! Legyen saját autód, lakásod! Ez utóbbi szerepeknek a mai húszas, harmincas nők szinte maradéktalanul megfelelnek, mivel – mint azt korábban már említettem -, számukra ez követendő életcél lett. Ellenben az előbbi tényezőknek már híján vannak.

Azt hiszem, én is ezért váltam veterán szinglivé. Nem éreztem magamban késztetést arra, hogy feleségül menjek olyan valakihez, aki elvárja tőlem, hogy tökéletes háziasszony legyek, miközben le kell tennem az asztalra a fizetésemet és a kocsim kulcsát. Félsz is volt bennem, hogy ennek a szerepkörnek nem tudok megfelelni. Azonban nem gondoltam szánalmas hibámnak azt, hogy nem kerestem édesanyám társaságát, amikor főzésről, sütésről, veteményezésről volt szó. Ezt egy az egyben a társadalom hibájának rovom fel. Annak a társadalomnak, ami elérte, hogy a nőnek is dolgoznia kell a családfenntartás érdekében. Annak a társadalomnak, ami hirdeti az élethosszig tartó tanulást a boldogulás érdekében. Annak a társadalomnak, ami nem ad megoldást a nemi szerepek elkülönülésére.

Végül belebotlottam a Férfiba. Nem követelt tőlem semmit. Megette az első, kissé íztelenre sikeredett paprikás krumplimat, amit– valljuk meg őszintén – nagy konyhai harcok árán hoztam össze. Nem erőltetett. Nem parancsolt. Nem emlegetett hagyományokat. Feleségül kért. Én, mint veterán szingli, aki magasról tojt a tipikus női szerepekre, döbbenten fogadtam a lánykérést. Aztán lesz, ami lesz alapon igent mondtam. Nem edződtem fakanalak és edények mellett, de a feleség feladatát próbáltam úgy felfogni, mint egy megoldandó munkahelyi, problémás ügyfél esetét. Ugyan nem a nagymami tanácsaiból, hanem a net segítségével igyekszem ételt varázsolni az asztalra, tisztán tartani a lakást, mosni a szennyest, és egyáltalán nem szégyenkezem amiatt, hogy tizennyolc éves koromban fontosabbnak tartottam a Szociológiaelmélet könyvet, mint a katicabogár-mintás köténykét. Sőt, büszke is vagyok magamra, amiért mindenféle előzetes tanulmány nélkül sikerül elkészítenem például egy finom hortobágyi húsos palacsintát.

Az olvasói cikkek tartalmának valódiságáért a cotcot.hu szerkesztősége nem vállal felelősséget. Ezen szolgáltatásunkat olvasóink saját felelősségükre vehetik igénybe. A szerkesztés jogát fenntartjuk!

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások