Hirdetés
Közösség

Félelemre gerjed

6108

Egy perverz, unatkozó, eszement zaklatónak ma már nem csak a hírességek esnek áldozatul. A témán volt alkalmam elgondolkodni az utóbbi két hétben, mikor rendszeresen kaptam telefonhívásokat egy ismeretlen számról.

Hirdetés

Perverz egyedek

A legtöbbünkkel előfordult már, hogy viccből telefonon kölykök szórakoztak vele, még az sem kizárt, hogy egy-egy perverz a mi telefonszámunkat tárcsázta véletlenül, hogy megkérdezze az éjszaka közepén, hogy milyen színű a bugyink. Szerencsére jóval kevesebben futunk bele olyan személybe, aki heteken át folyamatosan telefonál. Először csak zavarva, aztán idegesítve, végül már félelmet keltve bennünk.

Nos, én szerencsésnek mondhatom magam, mert az én zaklatóm elég érdekes sémát követett-követ. Az ismeretlen hívó csak reggel 8 és délután 5 között telefonál, de azt minden órában megteszi, szinte percre pontosan. Ám a hétvége szent még nála is… Tehát, az én zaklatóm valószínűleg egy főmunkaidőben szorgalmasan dolgozó ember, aki talán a cigiszünetét áldozza fel minden alkalommal, hogy engem keressen. A telefonba sosem szól bele. Ráadásul mióta néhányszor férfi ismerősök vették fel a mobilom, épp csak alig csörget, és már le is teszi. Amúgy még szerencsés is vagyok, mert nem hívogat éjszaka, hétvégén békén hagy és perverz szövegeléssel sem riogat, mégis…

Mivel az első hét végére már nagyon untam az egészet, bementünk a mobilszolgáltatómhoz, hogy megérdeklődjük, a hívások időpontjában milyen számról telefonáltak. Ott közölték, hogy sajnálatos módon ezt csak ügyészségi vizsgálat során van módjukban kiadni, mert különben köti őket az ügyfelek felé a titoktartási kötelezettség az adataik védelmében. Valahol megértem, valahol meg felháborít, hogy én fizetem azt a számlát, én is ügyfél vagyok, engem zaklatnak, akkor miért nem tudnak segíteni.

Egy hét után a következő lehetőségek álltak a rendelkezésemre:

1. Számot változtatok, bár nehezemre esne a könnyedén megjegyezhető számomat lecserélni egy elmebeteg miatt.

2. Technikailag felsőbbrendű, okos mobilomon beállíttatom, hogy a kis kütyü automatikusan elutasítsa az ismeretlen számról érkező hívásokat. Ez sem 100 százalékig praktikus megoldás, főleg nem egy újságírónál.

3. Elmegyek a rendőrségre és feljelentem a telefonálót zaklatásért.

Végül arra jutottam, hogy a második naptól kezdve folyamatosan írom, hogy mikor hívott az illető, felvettem-e a telefont, ha igen, meddig tartotta a vonalat… Úgy gondoltam, ha nem marad más választásom, és a rendőrségre kell mennem, akkor minél több információt tudok mondani, annál jobb. A mai napig 46 telefonhívást regisztráltam.

A zaklatás nem biztos, hogy zaklatás

2008 januárja óta a zaklatás már bűncselekménynek minősül, előtte csak szabálysértés volt. Sajnos az elég nagy probléma, hogy a hétköznapi embernek mások a fogalmai erről, mint a hivatalos szerveknek. Ha az általunk zaklatásnak gondolt cselekvés mértéke továbbra is csak a szabálysértés szintjét üti meg a hatóságok szerint, akkor könnyen elképzelhető, hogy a rendőrség közli a zaklatott féllel, hogy nyomozza ki ő maga, ki háborgatja, mert ők ezzel nem tudnak mit kezdeni. Pedig elképzelhető, hogy csak a telefontársaság híváslistáit kellene átnézni… Mi már attól rosszul vagyunk, ha egy héten keresztül rendszeresen ismeretlen számról hívogatnak, de a rendőrség előtt ez még nem állja meg a helyét mint bűncselekmény, ha nincs bizonyítékunk arra, hogy a zaklató erőszakos vagy közveszélyt okozó lenne…

Saját zaklató esetén érdemes a következő tanácsokat megfogadni:

  • Jegyezd fel a hívások napját és idejét.
  • Ha lehet, készíts hangfelvételt 1-1 ilyen hívásról.
  • Vond be egy barátodat vagy családtagodat, aki jelen volt a telefonhívások alkalmával, és a rendőrségen is bizonyítani tudja, hogy azok megtörténtek.

A zaklató, amennyiben bíróság elé kerül és elítélik egy év szabadságvesztéssel, közmunkával és pénzbírsággal számolhat. Ha a zaklató személy elleni erőszakkal vagy közveszélyt okozó büntetendő cselekmény elkövetésével fenyeget, akkor a kiszabható büntetés közmunka és pénzbírság mellett két év szabadságvesztéssel sújtja a zaklatót. A zaklatás még súlyosabb, amennyiben a zaklatás a volt házastárs vagy élettárs, vagy a felügyeletére bízott személy ellen követi el. Minden évben több száz zaklatóról kap bejelentést a rendőrség, de ezeknek csak kis hányada kerül bíróság elé.

A legfontosabb és legnehezebb az, hogyan őrizzük meg a nyugalmunkat. Ha a zaklató képes volt felborítani mindennapi életünket és állandó stresszben tartani minket, akkor már elérte a célját. De ha nem hagyjuk magunkat csapdába ejteni egy technikai eszközön keresztül, akkor a győzelem a miénk. Az ismerőseim, akikkel erről az esetről beszéltem, mind azt mondták, hogy addig jó, míg viccesen állok a helyzethez. Igen, igazuk van, könnyű ezt így kezelni, míg a zaklatás "csak" ilyen formákat ölt. Sajnos számtalan nő ennél jóval durvább és fenyegetőbb zaklatásnak esik áldozatul nap mint nap.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások
1
May
03
C.C.G. írta:
N1.
09:39
2
May
03
C.C.G. írta:
nem nagyon tudom értelmezni ezt a problematikát, se pro, se kontra nem voltam még érintve...
09:56
3
May
03
Lunabunny írta:
Engem is zaklattak már telefonon többször, de szerencsére mindegyik hamar lekopott. Legjobb taktika férfi ismerőssel felvetetni a telefont. De én ezt baromira nem értem, hogy ez valakinek miért jó, hogy naponta x alkalommal felhív valakit és bele se szól. Mégis mit szeretne ezzel elérni?
10:02
4
May
03
A.F.rétisas válaszaLunabunny írására:
talán,hogy félj... egy abberáltnak ez elég, lehet ismer is és várja az alkalmat,de ez is elég lehet neki
10:47
5
May
03
ismeretlen írta:
kemény dolgok ezek, én attól lennék betojva, hogy vajon mikor hagy fel a telefonálgatással és lep meg személyesen:S
10:56
6
May
03
roseprincess írta:
Mikor kicsi voltam, és még a régi vezetékes számunk volt, akkor valaki hívogatott minket. Nagyon nem foglalkoztam vele.
Tavaly volt egy olyan esetem a mobilommal, bár nem zaklatás, de elég bosszantó volt. Hívogatott egy nő. Kb. 3x vettem fel neki a telefont, de többször is volt nem fogadott hívásom. Mikor felvettem alig lehetett érteni mit mond, mert annyira rossz volt a vonal, de valami pasit keresett, mikor visszakérdeztem, hogy kit, akkor megállapította, hogy nem jó számot hívott és letette. És ezt még eljátszotta párszor. Kicsit idegesítő volt, hogy nem esik le neki, hogy hiába hívja ezt a számot, a telefon akkor sem fog ahhoz teleportálni, aki neki kellene...
11:20
7
May
03
trillarom válaszaLunabunny írására:
Lehet, hogy csak az illető hangját akarja hallani. Arra izgul fel vagy ilyesmi.. Egyik barátnőmet zaklatta egy ideig valaki, szegénynek emiatt számot kellett cserélnie. Sőt, az illető neki elmondta telefonba, hogy aznap milyen ruhában látta őt. Szóval valószínű követte is..Elég durva volt.
12:00
8
May
03
idegenlegios írta:
Megtáltosodtál, Anna? :-)

Most lehet, hogy hülyeséget fogok mondani, de magánnyomozó iroda nem segíthet ilyen helyzetben? Biztos nem olcsó mulatság, de legalább vannak technikai eszközeik kideríteni, ki a hívó fél, meg vannak jogosultságaik is, hogy ezt megtehessék. Aztán már el lehet dönteni, hogy mi a teendő. Ha hosszú időn keresztül folyik a zaklatás, és senki nem tud tenni semmit, érdemes lehet megfontolni ezt a lehetőséget is.
12:10
9
May
03
ismeretlen írta:
a telefonszámom titkosított, elvileg csak az tudhatja, akinek én adom meg. nem is volt még ilyen eset, és szerencsére az üzleti ajánlatokkal sem találnak meg, pont ezért.
12:34
10
May
03
LadyGray írta:
Háhá, ez vicces téma:D ha én elmesélném mik voltak régen velem...XD najó, azokról csak én tehettem, de a legtöbb zaklatómat rávettem az értelmes kommunikációra, vagy annó amikor még egy mobilos cégnél dolgoztam, khm, hát maradjunk annyiban, hogy ö jobban félt végül mint énXD
12:51
11
May
03
susudragon írta:
minket vonalas telefonon szoktak néha hívogatni...rögtön leteszik és foglaltat jelez...
mobilon még nem volt ilyen...a zaklatónak bizti élvezet...de lehet egy idő után falhoz vágnám a telefont dühömben :P
12:59
12
May
03
Solange válasza írására:
az "elvileg" a bibi mondatodban sajnos. Gyakorlatilag csak az nem veszi meg a telefonszámodat, aki nem akarja. agyaroszág...
13:01
13
May
03
ismeretlen válaszaSolange írására:
viszont nem az én nevemen van a telefon :D
13:03
14
May
03
ismeretlen írta:
egyébként igazad van, szánalom, hogy bármit megvehet az ember.... szegény nagypapimat b*szták át most nagyon csúnyán, valami szélhámos mesterembernek adta ki magát, még hivatalos számlát is adott, olyat, amit elvileg csak a hivatalos céges papírjaid ellenében adnak ki, és még ellopni se nagyon lehet, mert a rendelkezések szerint elzárt helyen kell tartani, uh ennyit erről :( :(
13:05
15
May
03
Zebratilova írta:
A cikkírónak:

Hálistennek nem volt még szerencsém ilyenhez, de nem lehetne valahogy kommunikációra bírni? Valamit kiszedni belőle, megszólaltatni, vagy elmondani neki a véleményed, meg kérdezgetni?

A másik, hogy én az alábbit alkalmazom, ha nem szól bele senki a telefonba (zaklatóm még nem volt, de ilyen ritkán előfordul): nem szólalok meg, nem hallózok tovább, csak simán nem teszem le, hagy pörögjön a számlája.

Szóval ezt nem próbálod ki? Vagy le szokta tenni magától? Mert ha nem, és mondjuk céges helyről hív, hátha egyszer feltűnik valakinek... Ha meg sajátról, megy a percdíj.
13:29
16
May
03
rubikkocka válaszaroseprincess írására:
előfordul(hat), hogy egy számot véletlenül 2 ember kap meg. Engem egy időben rendszeresen hívogattak ismeretlenek. 3 vagy 4 hónapig. meguntam, bementem a szolgáltatóhoz, elmondtam hogy mi a nyűgöm,azóta csak téves hívásaim vannak. :)
14:16
17
May
03
rubikkocka írta:
Néha, nagyon ritkán, engem is hívogat valaki. Egyszer eljutottunk addig, hogy már beszélgettünk is.
Gyorsan leráztam, utána még egy darabig csörgetett egy héten át, azóta kuss van. Szerintem ezek ilyen ...találomra beütnek egy számot, és mázli, ha nő veszi fel. Mivel a számom nem az én nevemen van.
14:20
18
May
03
saturmay írta:
Engem msn-en talált meg egy perverz. Kérelmezte, hogy felvegyem a partnerek közé, miután megkérdeztem, hogy ugyan mondja már meg, hogy kicsoda, akkor webkamerázni invitált. Közöltem vele, hogy írja le, ki ő, rá fogok jönni leírás alapján is. Csak tovább erősködött. Azt gondoltam, biztos egy régi ismerős akar meglepetést szerezni, és azért titkolózik. Belementem, persze az enyémet nem kapcsoltam be, így ő nem láthatott engem. Mindenre számítottam, csak erre nem. Megpróbálom szépen megfogalmazni: egy férfi hímtagját láttam éppen működés közben... Ledöbbenésemben gyorsan bezártam az egész programot úgy, ahogy volt. Pár percig csöndben ültem a gépem előtt és meredtem magam elé...
Persze, a telefonos zaklatás rosszabb, mert ott van a szám-nélküliség lehetősége, és letiltani sem olyan egyszerű valakit, főleg ha azt sem tudjuk, kicsoda az illető. Csörgetett engem is már ismeretlen kb. 3-4 napig, aztán fene tudja, miért, de abbahagyta. Egy nap 4-5 alkalommal "gondolt rám". Akkor már fontolgattam, hogy számot váltok. Ez az egyetlen ésszerű eljárás, és nem garantált, hogy nem talál újra meg. Én nem tudtam viccesen felfogni, sem az msn-es esetet, sem pedig a telefonosat, de felfújni sincs értelme. Egyszerűen idegesítő.
14:21
19
May
03
linatina válaszaZebratilova írására:
pontosan ugyanezt csinálom azokkal akik nem szólnak bele: magam mellé rakom a telefont, aztán majd leteszi ha akarja...peregjenek csak azok a percek a számláján:P
14:38
20
May
03
roseprincess válaszarubikkocka írására:
Csak nekem ez a szám már évek óta meg van, nem tavaly kaptam. Ha úgy lenne, ahogy mondod, akkor már korábban is jártam volna úgy, gondolom. Legalább is nem hiszem, hogy évek múltán jutna eszébe valakinek ezt a számot hívni, vagy később is megkaphatja a számom más?
Bár akkor is nehéz felfognom, hogyan lehetséges, hogy két ember ugyan azt a számot kapja meg. :)
15:07
21
May
03
linatina írta:
most látom h képen kontaktlencsés a szem:P:D
15:52
22
May
03
Azért ennél vannak durvább zaklatások is. Nekem már volt ilyenben részem, az az óránként hívogatós teljesen fegyvertelen lenne velem szemben, mert én nem veszem fel általában a telefonjaimat, ha ismeretlen szám hív, akkor pláne nem. Este vissza szoktam hívni azt aki keresett. A kaputelefont felveszem, ha épp alkalmas, de nem szakítanám meg miatta azt amit éppen csinálok, aki viszont csak úgy kopog az ajtón annak nem nyitom ki. Nem feltétlenül azért, mert félek az emberektől, egyszerűen nem vagyok hajlandó akármelyik pillanatban akárki rendelkezésére állni, aki csak bepötyögi azokat a számokat a telefonba, amik aztán nálam csörgetik mobilt. Azért van ajtóm, hogy én menjek ki rajta, és ne más jöjjön be kénye kedve kedve szerint, és azért van telefonom, hogy én tudjak másokkal kommunikálni, és ne idegen marketingesek, biztosítósok üzletkötők és hasonlóak zaklassanak az ajánlataikkal. Szerintem nekem azért nincs saját telefonbetyárom, mert nem vagyok alkalmas alany erre.
15:58
23
May
03
ismeretlen írta:
Nem szól bele a telefonba senki, ez még nem zaklatás.

"Technikailag felsőbbrendű, okos mobilomon beállíttatom, hogy a kis kütyü automatikusan elutasítsa az ismeretlen számról érkező hívásokat. Ez sem 100 százalékig praktikus megoldás, főleg nem egy újságírónál."

Ez a technikai felsőbbrendűség lehet a vesszőparipád, már a csatornatisztítóknál is feltűnt.

És már rögtön újságíró is lettél? Nem arról volt szó, hogy pár hónapja még blogoltatok?

Isten óvjon az olyan újságíróktól, akik a napi problémáikból veszik a cikkötleteket.
16:02
24
May
03
Orsheeka írta:
Anyut hivogatta vki rendszeresen. Anyu persze felvette, beleszolt es amikor nem valaszoltak neki, siman csak annyit mondott,hogy: Nekem van idom tartani, ha neked van perced hivni... es ezt teljes nyugalommal..
A "kedves" akarki ekkor visszaszolt, hogy neki is van ideje. Aztan meg tartotta egy ideig neman, majd letette. Tobbet nem hivta...
16:09
25
May
03
picikezu válaszaLadyGray írására:
Bakker, hogy kellett volna nekem egy ilyen ismerős amikor engem zaklatott az ex hónapokig :D
Ja, és nyilván ha találtam volna megoldást, hogy te tegye, akkor megtettem volna, egyszerűen semmi nem vette el a kedvét, sőt inkább olaj volt a tűzre bármi amit tettem illetve nem tettem.
16:11
26
May
03
Welmi írta:
Egyszer velem is játszottak nem szólok bele játékot, azt hitte a fickó, hogy a volt felesége vagyok, és idegesíteni akart. Mindez úgy derült ki, hogy egyszer a férjem vette fel a telefont, és a fickó meglepetésében bevallott mindent. Azóta nem hívott.
16:46
27
May
03
Adriana írta:
Én nem félnék.
17:27
28
May
03
rubikkocka válaszaroseprincess írására:
passz! :) Nekem ez 2-3 éve történt, a számom pedig 8 éve van meg. :)
19:11
29
May
03
LadyGray válaszaroseprincess írására:
Én is jártam ám így...esetleg egy nagyon hasonló számnál előfordulhat ilyesmi, mert engem pl idős házaspár hívogatott és az unokáját kereste rajtam... (legalább 10éve nincs egy nagyszülőm se...) aztán mint kiderült egy számmal különbözött csak az enyémtől az, amit ők akartak hívni és mivel vonalaról hívták, valahogy mindíg mellényúltak:D -vagy rosszul írták fel...már nem emlékszem, de kedvesek voltak, mert utána mégegyszer felhívtak hoyg megoldódott a gond..:D
19:57
30
May
03
LadyGray válaszapicikezu írására:
mostmár van;)
19:58
31
May
03
LadyGray írta:
Amúgy a régi számom többszázan tudták... a msotanit..nos a két kezemen meg tudom számolni hányan...:D ilyen az ha az emberlánya olyan pasival jön össze aki féltékenységében inkább megeszi a simkártyátXD
19:59
32
May
03
LadyGray írta:
jaaj és még valami:D régebben míg otthon laktam sose tudtam aludni a szüleim horkolásától...ezért volt hogy megcsörgettem a vonalas telefonunkat hogy felébredjenek és csönd legyenXD most hogy már én is horkolok, nem zavar:D
20:01
33
May
03
Angyalka75 válaszaLadyGray írására:
Jesszusom,megeszi???????
20:35
34
May
03
ismeretlen írta:
Par ilyen "nem szolok bele" hivasok es lekopni nem kepes idiotak, maniakus megszallottak ellen a legjobb venni egy sipot,mikor legkozelebb hiv csak bele kell sipolni a telefonba......tuti nem hiv tobbet......nekem bevalt........
20:44
35
May
03
menta írta:
régen tesómmal mi is zaklattunk másokat, vicces volt haha : D
az egyébként tényleg jó taktika, ha felveszed, amikor hív és leteszed mondjuk magad mellé a telefont, hadd fizesse csak nyugodtan ezt a nagyon élvezetes szórakozást, velem egyszer-kétszer fordult csak elő ilyesmi, hogy nem szóltak bele, szóval gyorsan túltettem rajta magam, de amúgyis nehezen tudnám elképzelni, hogy a számom egy olyan idióta kezébe kerüljön, aki 'zaklatna' ENGEM. pff..
21:05
36
May
03
menta válaszaroseprincess írására:
nem lehet, hogy annyira béna legyek, hogy HÁROMSZOR ugyanúgy félretárcsázzak egy számot, barátnőmet akartam hívni (vezetékesen!) és mindháromszor valami idegen nő vette fel, már kicsit kínos volt a végén magyarázgatni, hogy én tényleg nem az ő számát hívtam.
én hiszek benne, hogy a telefonszámok időnként összegabalyodnak egymással.

(neeem az nem lehet, hogy tényleg ekkora béna legyek o_o )
21:08
37
May
03
Ha nem szól bele a telefonba akkor nem minősül zaklatásnak,ha jól tudom...
nekem is volt már ilyen, nem féltem, nem szaladtam a rendőrségre(pedig számmal hívott, nem rejtette el)..fél év után megunta az illető. Azért vannak ettől komolyabb zaklatások is.
21:22
38
May
03
LittleBlueBird válaszasaturmay írására:
Msn-re engem is felvett egyszer valaki, angolul írt, és ismerkedni akart,mondtam hogy ezek szerint nem ismerem és nincs kedvem vele beszélgetni, még írta hogy de webkamerázzunk már, írtam,hogy szó sem lehet róla:) Letiltottam és kész..
azért kíváncsi lennék honnan szedte az msn-címem, nekem ugyanis nincs feltüntetve semmilyen közösségi oldalon.
21:25
39
May
03
LittleBlueBird válaszaLadyGray írására:
megette????:O
21:26
40
May
03
ismeretlen válaszaSolange írására:
Téged is hívogatott Orbán Viktor?:D
22:02
41
May
03
idegenlegios írta:
BTK 176/A.§
(1) Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetőleg mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, rendszeresen vagy tartósan mást háborgat, így különösen mással, annak akarata ellenére telekommunikációs eszköz útján vagy személyesen rendszeresen kapcsolatot teremteni törekszik, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

Van jogász közöttünk? Mert tőle kérdezném, mert nem tiszta a dolog. A fenti jogszabályba miért nem ütközik, ha valaki felhív és nem szólal meg? A kapcsolatteremtésre való törekvés már akkor megvalósul, amikor tárcsázza a számot. Ha rendszeresen tárcsázza, akkor még inkább. Ha én ezt nem akarom, akkor meg pláne. Nem azt mondja a jogszabály, hogy beszélnie is kell a hívónak.
22:12
42
May
03
SwingerMary írta:
Engem ritkán hívnak olyanok, akiktől nem várom. Kivéve kb 1 hónapja, mikor hajnal negyed 4-kor felhívott egy pasi vezetékes számról és a Pistit kereste. De megnyugodott, mikor felhomályosítottam, hogy én még mindig nem lettem Pisti és még csak nincs is nálam a Pisti, úgyhogy próbálja meg mégegyszer... kicsit ittas hangja volt :)
22:15
43
May
03
livvv válaszaLittleBlueBird írására:
szerintem engem is az a valaki vett fel a múltkor:S:D én is letiltottam...
23:07
44
May
03
nyuszipok írta:
El kell küldeni oda, ahonnan kibújt anno!!!
23:33
45
May
04
VickyBrown írta:
Velem egy kicsit másképp történt meg a zaklatás. Egy srác, akivel elég hosszú ideig barátok voltunk, egy idő után többet akart, én meg elutasítottam, és mivel nem tudtuk normális emberek módjára megbeszélni a dolgot, megszakítottam vele minden kapcsolatot. Időközben megismerkedtem a jelenlegi párommal, és amikor a srác erről tudomást szerzett, egyszerűen megőrült. Vádlóbbnál vádlóbb levelekkel és e-mailekkel kezdett el bombázni, ami még elviselhető, hisz egyszerűen fogod, és kitörlöd. Aztán jött a dolgok mocskosabb fele. A blogjában tett közzé rólam fotókat, amelyek bár nem voltak kompromittálóak, de mégiscsak én voltam rajtuk látható, főleg, hogy egy idő után még a nevemet is kiírta: nézzétek, ő az a szemét, aki a földbe tiport. Hiába kértem, hogy vegye le, élvezte azt, hogy tehetetlen vagyok ezzel szemben. Pedig én is tisztában vagyok azzal, hogy ez személyiségi jogokat sért, de most őszintén: ki foglalkozna egy ilyen kis pitiáner üggyel? Nem számít, hogy nekem egyáltalán nem tűnt pitiánernek mindez...
(a képek azóta is fent vannak, úgy érzem, tehetetlen vagyok)
07:59
46
May
04
dita írta:
szerintem minden zaklatást komolyen kéne venni....sajnos nálunk semmit sem vesznek komolyan...
08:15
47
May
04
dita válaszaidegenlegios írására:
ez az!!mondom,szerintem minden hívást ami zaklató komolyan kéne venni
08:18
48
May
04
Solange válasza írására:
hehe, én is csatolt file vagyok, az a jó :)
sajnálom nagypapádat, durva h mennyire profi módon felkészülnek a csalók. Néhány hete nagymamámmal a vöröskeresztes néni igazolványát kértük el, pedig csak a szokásos évi tagdíjért jött és 80 éves volt, de sosem lehet tudni :(
08:48
49
May
04
Solange válasza írására:
ne is mondd, hülyét kapok, mikor a 6 céges vonal közül 2 egyszerre kezd csörögni, felkapom az egyiket, ott némi hatásszünet után elkezd vmelyik politikus szövege lejátszódni, dühösen lecsapom, felkapom a másikat, nehogy elszalasszak egy új vevőt esetleg, erre ugyanaz :-P
08:51
50
May
04
Solange írta:
tesóm
08:52
51
May
04
Solange írta:
en
08:52
52
May
04
Solange írta:
en a
08:52
53
May
04
Solange írta:
hümmmm…. tesómat hivogatja vmi idóta a céges telóját, de számkijelzéssel és ha tesóm visszahívja h lebeszélje, az felveszi a telefont, majd pár másodperc után lecsapja. Remélem, nem ez a büntetése azért, mert volt h az én telómat felvette és vmi varrónőt kerestek, ő meg a legnagyobb nyugalommal adott árajánlatot felhajtásra és szegésre :-)

egy időben tutira az exem játszotta azt h egymás után szépen megcsörgette egyszer mindkét mobilomat, időnként az otthonit is, nem véletlenül kerültek azok a számok a süllyesztőbe. az én legviccesebb sztorim az, hogy kb 3 napja volt meg a számom, szinte senkinek nem adtam még meg, erre felhívott rajta egy csávó, pont beletrafált a keresztnevembe és tudni akarta, mikor találkozunk, mert szombaton jó volt a diszkóban. :-) Csak akkor hagyta abba a győzködést, mikor a Párom kezébe adtam a telefont.
09:04
54
May
04
LadyGray válaszaAngyalka75 írására:
ööh, hát szétcincálta a fogaival, de végül nem nyelte leXD
09:16
55
May
04
LadyGray válaszaLittleBlueBird írására:
Az előzőmben a válasz:D
09:17
56
May
04
german válaszaLittleBlueBird írására:
Ez velem is pontosan megtörtent kb egy honapja :(
10:19
57
May
04
KicsiKatica írta:
Nekem is volt egy kisebb "zaklatási ügyem". Egy darabig /kb. 1-2 hónap/ rendszeresen hívogatott valaki ismeretlen számról. Aztán egyszer úgy hívott, hogy elküldte a számát a kis csacska. Én meg egyik éjszaka/hajnalban felhívtam, hogy jó lenne, ha befejezné a telefonálgatást. Érdekes, hogy rögtön megszűntek a hívások :D!
10:20
58
May
04
donci írta:
"reggel 8 és délutàn 17h között" .... a vizvezetékszerelö is igy jön.
10:45
59
May
04
ismeretlen válasza írására:
:D :D én szerencsére megúsztam, és most 4 évig talán nyugtom lesz - az ilyesmitől legalábbis
11:08
60
May
04
donci írta:
Nekem is volt régen egy ilyen zaklatos sztorim, magasföldszinten laktunk, és valaki kis kavicsokkal dobàlta a teraszablakot éjjelente. Ez föleg akkor volt paràs, mikor egyedül voltam otthon. Gàz igy utolag, de muterom és volt pàrja, ki kellett, hogy autozzanak hozzàm hajnali 3kor pizsiben, elemlàmpàval... ; )
Soha nem derült ki, ki volt az illetö.... aztàn elköltöztem.
11:09
61
May
04
donci válaszaLadyGray írására:
; ) miért nem öntötted öket nyakon hideg vizzel?
11:11
62
May
04
A.F.rétisas válaszadonci írására:
(58) akkor őt ki lehet zárni :)
12:39
63
May
04
donci válaszaA.F.rétisas írására:
....hacsak nem a sajàt konyhàmbol hiv, mobilrol, titkos szàmon.... ;D
12:48
64
May
04
Katyerina írta:
Ilyen helyzetben én is voltam. Hasonlóan, főként munkaidőben csinálta.Az első pár alkalommal belehallóztam többször is, hogy szólalj már meg, mi lesz végre. De semmi, ő megelégedett csak annyival, hogy felhívott, és csak hallgatózott a telefonba. Nem volt hülye, mert lenémította magánál a mikrofont, vagy valamit csinált vele, mert semmit nem hallottam, még a vonalnak a zúgását sem.
Aztán egy alkalommal a párom kérte, adjam át neki, amikor megint hallotta, hogy belehallózgatok a telefonba. Szép finoman elküldte őt (őőő hát azért annyira nem volt finom...), egy ideig nyugi is lett. De nemrég megint elkezdte. Most már taktikát váltottam. Felvettem a telefont, nem szóltam bele semmit, és amikor megbizonyosodtam, hogy az emberemmel van dolgom, akkor magam mellé tettem az asztalra, majd megunja, ha akarja... :D Végülis az ő számlája ketyeg, nem az enyém, ha ez neki megéri... Ez hatott, mert azóta abbahagyta.
12:54
65
May
04
Katyerina írta:
Jó ez a kép amúgy :) Bár elég ijesztő, hogy kontaktlencsével van lefotózva.
12:56
66
May
04
kiriosz írta:
Engem is hívogattak jó pár évvel ezelött.Néha beleszóltak valami olyasmit hogy "Mennyi?"Aztán tesóm tanácsára elkezdtem beszélni velük.Mondtam hogy van csoportos kedvezmény.Végül kiderült,hogy 2 srác és az internetre tette fel valaki a számom.Megköszöntem az infót és többet nem hívtak.De azért a számom lecseréltem.
12:59
67
May
04
vinczeb válaszaidegenlegios írására:
Így van. Ha csak megcsörget, az is zaklatásnak minősül.
13:29
68
May
04
vinczeb írta:
Engem a volt pasim zaklat. immáron 6 éve :( nem egy kellemes dolog, mikor minden új kapcsolatomat úgy kellett kezdenem, hogy "szia, xy vagyok, és ha valaki megfenyeget miattam, légy szíves szólj, mert az a volt pasim". hülye paraszt, és ráadásul barátnője is van!
13:33
69
May
04
ismeretlen válaszavinczeb írására:
huhh, na ez már pszichiátriai eset lesz akkor:( 6 év...
14:31
70
May
04
Lunabunny válaszaLadyGray írására:
Hogy lehet egy sim kártyát szétcincálni? Az olyan pici.
15:23
71
May
04
tavirose írta:
nekem is volt, nem is egyszer. és engem borzasztóan idegesített. rejtett számról hívott, addig csörgetett, míg fel nem vettem, ha kinyomtam, azonnal visszahívott, és ezt addig tette, míg ki nem kapcsoltam magam... ment ez kábé 2 hónapig. minden társaságomban előadtam a sztorit, és figyeltem, hátha valaki rosszul reagálja le. rájöttem, hogy ki az.
16:32
72
May
04
LadyGray válaszaLunabunny írására:
Szét lehet, hidd el...láttam...XD a fém részeket leszedte, meg a műanyagot ketté hajtotta, stbXD
17:45
73
May
04
LadyGray válaszadonci írására:
Juuj, azt azért nem, így egy kolibri sem csípett volna fülön, hogy én voltamXD
17:47
74
May
04
Angyalka75 válaszaLadyGray írására:
Haaat igy azert jobban hangzik egy fel fokkal,de attol fuggetlenul ugyanugy meredek a dolog a szamomra.
22:29
75
May
04
Angyalka75 válaszavinczeb írására:
Na ehez mar tenyleg dilidoki kell.
Es a kedves baratno tudja azt,hogy a kedvese az exet (teged)es barajat zaklatja?Mert akkor O a masodik akit dilidokihoz kene vinni ebben a tortenetben.
22:31
76
May
04
saturmay válaszaLittleBlueBird írására:
Nekem sincs feltüntetve sehol az msn címem. Jól tetted, hogy letiltottad, okosabb voltál, mint én :) Nem baj, jó lecke volt, ilyet soha többet!
22:32
77
May
05
vinczeb válaszaAngyalka75 írására:
Nem tudja, de az ex megfenyegetett, hogy ne merjek mondani neki semmit, különben..... :( bár most már egy ideje nem írt, és nem is hívott :) talán megnyugodott?! :)
08:25
78
May
05
ismeretlen írta:
Na csak elő kellett hozni a témát! Én is kaptam egy "letiltvahívogatós" zaklatót.
Nem szoktam felvenni, ha rejtett szám hív, de mivel már annyiszor keresett, gondoltam, felveszem. Nem mutatkoztam be, csak szimplán: "tessék". Valami fura hang, kb egy másodpercig, aztán kuss és letette. :S
16:30
79
May
05
ismeretlen válaszavinczeb írására:
És ha egy barátod - akit az ez nem ismer - szólna a csajnak? Vagy akkor is te szívnál? Ez elég durva sztori!
16:31
80
May
05
Angyalka75 válaszavinczeb írására:
A fene az ilyenbe.Remelem a legjobbakat.Az biztos ,hogy nem tudom mi tortent koztetek(kapcsolat,majd az elvalas) es miert zaklat 6 even keresztul,de valahogy mar csirajaban el kellett volna folytani.Mivel ez nem tortent meg,vszinu ezert lett belole 6 ev.Most irod ,hogy csend van.Ez jo jel.De ha megint elkezdi,lepj valamit.Egesz eletedben nem fenyegethet teged es a parod is.Arrol meg mar nem is beszelve,hogy hany baratot veszthetsz(tel)el miatta,mert azert ezt nem mindenki toleralja.
Mondjuk nem azt mondom ,hogy a baratnonek kell elmondani mit csinal a dragaja,-mert rossz esetben lelep,igy meginkabb te leszel bantva,de lehet ,hogy segitene,vagy az anyjaval,vagy lejobb baratjaval beszelni,aki tud ra hatni.De ha ez nem jarhato ut ,akkor rendorseg,dilioki,stb .Szoval legy resen,es ha ujrakezdi,merj lepni.
18:54
81
May
06
ismeretlen válaszavinczeb írására:
Van pár ismerősöm, aki hathatósan meggyőzné az exedet arról, hogy egészségesebb és hasznosabb elfoglaltság után nézzen, mint a te zaklatásod.
01:37
Felhasználónév:
Jelszó:
Hirdetés