Közösség

Pedáns Szüzek

6095

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nálunk a baráti körben örök téma a horoszkóp, vagy hori, ahogy szeretetteljes bizalmassággal nevezzük. Odáig fajult már a dolog, hogy mikor a legutóbbi házibuliban – némi késéssel - megjelent egy rég nem látott, gyerekkori barátom, a következő mondattal sikerült bemutatnom a szakértői társaságnak: „Ő Gábor és Ikrek.” Mindenki megelégedéssel vette az információt és a tetemes késést is elnézték neki, hiszen az Ikrek már csak ilyen; eltéved, elkésik, miegymás. Felvilágosult emberként persze szégyenteljes, hogy efféle babonaságok hatása alá kerültünk és a szociálpszichológusokkal is maradéktalanul egyetértünk, miszerint sztereotipizálunk, címkézünk, meg hasonló csúnyaságokat művelünk, de valahogy a véletlenszerűnél nagyobb arányban jönnek be az előrejelzések.

Persze nem a napilapokban rendre megjelenő jóslatokra gondolok itt, amelyek szerint holnap baleset várható, ezért óvatosan kell közlekedni, vagy épp megjelenik a nagy Ő, lehet hát készülni a holtunkiglanra, hanem a személyiségre. A folyton iratokat igazgató új kollégámról például kiderült, hogy ő bizony egy pedáns Szűz. A Túl a sövényen mókusára hajazó aerobikedzőnk pedig, akiből időnként csak egy csíkot látunk, mi más lehetne, mint Kos. Persze, ha nem jön be a papírforma, akkor még mindig ott van az aszcendens, ami afféle asztrológiai Jolly Joker számunkra. Persze, itt is voltak már nagy sikertörténetek, hiszen sehogy sem értettük, hogy mérleg barátnőnk hogy a rákba lehet ilyen precíz és rendezett, hiszen ez ellentmond minden asztrológiai szaktudásunknak. Naná, hogy Szűz az aszcendense! 

Úgy tűnik, tudományos körökben mozgó emberek is beleütköztek ebbe a problémába, és szorgos kutatásokba kezdtek. A teljes zodiákust ugyan nem sikerült tudományosan alátámasztani, de bizonyos alapvető személyiségvonások, illetve testi és pszichiátriai megbetegedésekre való hajlam és a születés hónapja, évszaka között találtak összefüggést. Az ok azonban korántsem a bolygóállásokban, fényszögekben és egyéb asztrológiai hókuszpókuszokban keresendő, hanem a biológiában, pontosabban a központi idegrendszer fejlődésében. Az már korábban bebizonyosodott, hogy számos személyiségjegyünk összefüggésben áll idegrendszerünk működésével. Ezek az újabb kutatások arra világítottak rá, hogy az anya terhesség alatti alapvető élményei (táplálkozás, aktivitás, környezeti ingerek) befolyással vannak az idegrendszer fejlődésére – ez pedig, ugye évszakonként, sőt hónaponként is változó. Ebből persze az is következik, hogy nem a születés időpontja a meghatározó, hanem a folyamat másik vége, vagyis a fogantatás és a méhen belüli élet.

Azon túl, hogy egy engem régóta foglalkoztató kérdésre adott legalább részleges választ, elgondolkodtatott ez a kutatás, hiszen nem túl erőltetett párhuzam, ha kimondjuk, hogy tudomány és ezotéria találkozott itt össze. Őseink mit sem tudtak neurotranszmitterekről, központi idegrendszerről, de még csak magzati fejlődésről sem, mégis megfigyelték, hogy a születés időpontja valamiképp hatással van a személyiségre, és erre igyekeztek magyarázatot adni világképük és tudományos ismereteik alapján. A modern tudomány eszközeivel vizsgálva ugyanezt a kérdést, persze egészen más, és 21. századi fejjel sokkal inkább elfogadható magyarázatra jutunk, mégis el kell ismerni, hogy az alapvető elképzelés nem volt teljesen légből kapott.

Innen viszont egyenes út vezet egy másik problémához – ami szintén egyik vesszőparipám -, hogy okos dolog-e ilyen éles határvonalat húzni tudomány és ezotéria közé. Számomra legalábbis nehezen elfogadható az az arrogancia, amivel a tudomány az általa megmagyarázhatatlannak ítélt jelenségeket a babona, badarság és egyéb degradáló kategóriákba sorolja. Persze, nem azt mondom, hogy rögtön aranycsinálással kell foglalkozni a laborokban, de talán el kellene gondolkodni azon, hogy a világ nemcsak kézzelfogható, mérhető és skálázható dolgokból áll.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások