Test

Harap a Nap!

6087

A meteorológusok szerint újra jön az esős idő, így még az is kap egy kevés haladékot, aki még nem szerezte be az idei naptej adagját. Hiába lerágott csont és volt róla szó tavaly is meg tavalyelőtt is többször, a bőrünk védelméről nem lehet elégszer és eleget írni.

Már csak azért sem, mert ha hiszitek, ha nem, a szakemberek szerint a magyar lakosság nagy része – a számtalanszor elhangzott figyelmeztetések és tanácsok ellenére is – nem veszi komolyan a napozással járó veszélyeket: a legtöbben még mindig nem, vagy nem helyesen használnak fényvédő készítményeket, és a kritikus, délelőtt 11 és délután 16 óra közötti időszakban tetőtől talpig fényesre olajozva fekszenek ki a napra. Hányan és hányan vannak azok, akik a télen nyoma veszett barnaságot szeretnék visszanyerni, illetve eleve barna bőrszínt akarnak az egyhetes nyaralás alatt? Jóllehet, még mindig ugyanaz a nap süt, mint amikor a dinnyelé folyt a hasunkon és reggeltől estig strandoltunk önfeledten, a hatása és az ereje már teljesen más. Ha nem vigyázunk, akkor aranybarna csókok helyett se perc alatt vörös harapásnyomokat hagy a bőrünkön. A megjelenő szeplőket és anyajegyeket ma már nem szépségpöttyként aposztrofáljuk, sokkal inkább aggodalomra okot adó elváltozásként.

A napkultusz az emberiséggel egyidős, Napistenek mindig is voltak, de az emberek jó ideig csak távolról tisztelték a sugárzó égitestet. A múlt század elejéig a társadalom krémje a ragyogó elkülönülés nevében távol tartotta magát a barnító fénytől és a munkásosztállyal azonosította a cserzett bőrt. A barnaság úttörője ki más lehetett volna, mint Coco Chanel, aki imádott napozni. Akkoriban pártoltak át az arisztokraták is a fényes oldalra, mert az egzotikus, napfényes tájakra tett utazásokat azonosították a barna bőrrel. Később, a testkultusz előretörése miatt erősödött a barna bőr iránti igény. A sötétebb színű bőr alatt látványosabban feszülnek az izmok, ezért a nyolcvanas és kilencvenes évek aerobik-bűvöletében élve napfürdőzők ezrei égették magukat a napon vagy szoláriumok fénycsövei alatt. A barnaság ideje azonban lejárt. Ha nem szeretnénk negyvenévesen négercsókból mazsolává aszalódni, akkor jobb, ha betartjuk a napozás szabályait.

Csak erős idegzetűeknek!

Barnulási képlet

Az ultraibolya sugarak közül az UVA és az UVB éri el a Földet, az UVC-t az ózonréteg – még - visszatartja, ami nagy szerencse, mert ez a legerősebb a három közül. A hosszú hullámhosszú UVA sugárzás egészen a bőr irharétegéig elhatol, hatására a bőrben található kollagén károsodik, a bőr veszít feszességéből és gyorsabban öregszik. Az UVB sugárzás eredménye a hosszú távú barna bőrszín, mivel a rövid hullámhosszú sugarak a bőrünk felszínét érik. Ez ellen egy ideig természetes módon védekezünk: a bőrünket fedő lipidréteg megnő, a szaruréteg megvastagodik, a festékanyagot – a bőrszínért felelős melanint – termelő sejtek intenzívebben dolgoznak. A barnulás tehát nem más, mint a szervezetünk védekező képessége a nap káros sugaraival szemben.

A mérték, érték

Mivel a számos betegség (angolkór, csontritkulás) elkerülése miatt is fontos D-vitamin termeléséhez szükségünk van az ultraibolya fényre, ezért sem kell teljes védőfelszerelésben kitenni a lábunkat a lakásból. A hangsúly sokkal inkább azon van, hogy mikor és mennyi időt töltünk a napon.

Bár vannak olyan sminktermékek, amelyek védelmet biztosítanak a nap káros sugaraival szemben, ha napozni készülünk, mindenképp mossuk le a sminket, töröljük át sminkeltávolítóval a nyakat és a dekoltázst is!

Annak is jobban oda kell figyelnie, aki valamilyen gyógyszert szed, ugyanis vannak olyan készítmények, amelyek beszedése esetén nem szabad napra menni.

A fényvédő krémek használata egyszerűen kötelező, hiába az unalomig ismert szabályok, akkor járunk a legjobban, ha ezeket betartjuk. Eszerint napra menetel előtt legalább fél órával vékonyan be kell krémezni magunkat. Ezt pedig rendszeresen ismételjük!

A faktorszám azt mutatja, hogy hányszorosára nő a bőr védekező képessége a használat során. A faktorszámok tekintetében a 15-nél magasabb faktorszámú készítmények ár-napvédelem aránya már nem egyenesen arányos. Míg a 15 faktorszámú napozószer 93-94 százalék körüli védelmet nyújt az UVA és UVB sugarak ellen, addig a jóval drágább, 40 faktorszámú csupán kicsivel többet, 97 százalékosat. Száz százalékos, vagy, ahogy a legtöbb feliraton olvasható – teljes védelem – nem létezik. Hiába a vízálló felirat is, a fürdőzés után szükséges az újrázás.

A fototípus határozza meg, hogy egyes emberek bőre hogyan reagál a napsugárzásra. A szeplők és anyajegyek jelenléte, a leégésre, illetve a barnulásra való hajlam tükrében hat különböző fototípust különböztethetünk meg a tejfehér bőrű, mindig leégő, sok szeplővel rendelkező személytől a fekete bőrű, soha meg nem piruló, szeplőtlen egyénig. Értelemszerűen minél alacsonyabb fototípusba tartozik valaki, annál fokozottabban kell ügyelnie a fényvédelemre.

További napos okosítások

Mesterséges nyár
Gubbaszthatunk az árnyékban
Mit csinálj, ha leégtél

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások