Étel+Ital

Felejtsd el az Orgazmust!

6061

Ha eddig azt hittük, hogy Magyarország csak termálvízben, sörben és borban nagyhatalom, akkor ezennel elmondhatjuk, hogy koktélban is nagyok vagyunk.

Italozós sztorijai mindenkinek vannak, csak akad, aki nem vallja be, vannak viszont, akik ezekből élnek. Én abba a kategóriába tartozom, akinek ezek a sztorik jól jönnek valamilyen álmos találkozón. A gimi után rendszeresen terveztünk nosztalgia talikat a volt osztálytársakkal – elvégre nyolc évig bámultuk egymás képét, hiányzott a sok ismerős egy ideig. Úgy az ötéves érettségi találkozóig rendszeresen összefutott a kemény mag, de azután egyre kevesebb lett az önkéntes osztálytalálkozó, és egyre kevésbé tudtunk beszélgetni, közös élményeink pedig egyáltalán nem voltak. A találkákhoz viszont ragaszkodott mindenki – egy ideig -, de ezek kezdtek átmenni a kinek milyen parája van a munkahelyén, ki mennyiért vesz lakást, és mennyire nem fizetik meg típusú sanyargásba. Ekkor léptünk a barátnőmmel a porondra, hogy színes, italozós sztorijainkkal emeljük az est fényét, szórakoztassuk a besavanyodott közönséget, de legalább egymást. Mi fetrengve nevettünk a néhány órás filmszakadásaink, józanodási kísérleteink vagy a megdöbbentő másnapok kiszínezett tálalásán – meg persze az arckifejezéseken, ahogy a többiek kicsapongónak előadott életünk sztorijait fogadják.

Italozós sztorijai mindenkinek vannak. Így Csizmazia „Cheese” Gábornak és Pataki Róbertnek is. A különbség csak annyi, hogy ők a pincékben rejlő söntésekben, körúti talponállókban, üszkös színű késdobálókban, trendi nagyvárosi romkocsmákban, hétköznapi beülős helyeken vagy a Playboy-villából ihletet merítő dizájnerek alakította alkoholszentélyekben összegyűjtött tapasztalataikból könyvet írtak. A 69 talponálló koktél című mű valójában három fejezetbe fűzött, humoros-ironikus karcolatok láncolata, amely hűen festi le a magyar kocsmai világot. A dolog pikantériája, hogy a két sokat tapasztalt, és a gonzó újságírást valószínűleg magas fokon űző szerző minden egyes kocsmai sztori mellé egy ahhoz passzoló koktél receptjét mellékelte, amelyek ízükben és hangulatukban illeszkednek az adott történethez.

Az általam kóstolt Fémfatál elnevezésű, rázott – és nem kevert – szesz például a Koh-i-noor gyémántként tündöklő éjszakai pillangó metaforája, akit végül az a férfi visz haza, aki nyálcsorgatás és kocsányon lógó szemek helyett hűvösen viseltetik az „esztétikai hurrikán” iránt. A koktél egyébként kifejezetten finom volt addig, amíg nem olvastam a hozzávalók között, hogy egy egész tojásfehérje tette teljessé a gin, cointreau, cukor és citromlé alkotta elegyet. A beszélő nevű koktélokkal, mint az Utolsó tangó, a Zárcsere, a Vízum, a Dresszkód és az összes többi, valószínűleg egyik koktélpultnál sem találkozunk, de a könyvet a hónunk alá csapva mindet elkészíttethetjük a mixerrel.

Részlet a könyvből:

Sakk-matt

A nagymester ritkán érkezik gyalog, és csak indokolt esetben távozik futóként. A mellékhelyiséget lólépésben közelíti meg. Bástyákkal veszi körül magát, a Királynőért száll harcba. Szótárában nem szerepel a remi, a szimultán viszont annál gyakrabban. Kedveli a gyors partikat. Kizárólag minőségi ellenféllel ül egy asztalhoz. Helyszínként szóba sem jöhet park vagy aluljáró.

Recept:

  • Fél lime,
  • 2,5 kiskanál barna cukor,
  • 2,5 cl limelé,
  • 7 cl calvados

A barnacukrot összetörjük, majd lime-mal egybedolgozzuk. A casablancás poharat telerakjuk zúzott jéggel, ráöntjük az alkoholt és jól elkeverjük.

Koktélos olvasnivaló:

Mert koktélból sosem elég

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások