Lélek

Kamugyár a köbön?

6048

Néhány éve elkezdtem egy igen költséges és különös szabadidős tevékenységnek hódolni: egyik javasasszonytól megyek a másikig, hogy meghallgassam tőlük, mit hoz a jövő. Azt tapasztaltam, hogy vannak olyan „jósok”, akik valójában csak igazán jó pszichológusok, és az ügyfél külsejéből, testbeszédéből és hanghordozásából következtetnek arra, milyen lélekbalzsamozó mondatokra vágyik a megnyugvást kereső delikvens.

Én először asztrológussal próbálkoztam egy hosszabb külföldi utazás előtt. Egyszerűen csak tudni akartam, hogy a jövőm nem egy hatalmas fekete folt. Mikor kijöttem a színes gyertyákkal, fura képekkel és tárgyakkal díszített szobából, annyira jól esett a tudat, hogy gazdag, sikeres és boldog leszek, hogy egy pillanatra elhittem, tényleg van valaki, aki ismeri a jövőmet. Majd jött a felismerés: az adott időpontban nem egészen az történt, amit ígértek. Nem váltottam munkát, mikor kellett volna, nem akkor és nem olyan pasi jött, amilyenre számítottam, és a macskám is él –szerencsére. Akkor most keseredjek el? Inkább fogtam magam és kipróbáltam egy másik javasasszonyt. Az évek során kezdtem egyre inkább rájönni a titkukra.

A leleplezés

Az embereket általában három fő kérdés érdekli: szerelem, egészség és karrier. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a külső megjelenés, a hang, a mimika és az egész testbeszéd mindenkit elárul. Egy kamu jósnak elég csak elolvasni néhány pszichológiával és kommunikációval kapcsolatos könyvet, a megérzéseire hallgatni, és máris könnyedén veszi az akadályokat a pénzszerzés amúgy rögös útján. Vegyük végig az általános kérdéseket!

Mikor lesz pasim?

Ezzel már le is buktunk. Tehát most nincs pasink! Ejj-ejj. És karikagyűrű sincs az ujjunkon, viszont ránézésre egy ideje búcsút intettünk már a tinédzser éveknek. Na, akkor baromi nagy lehet a zűr. Erre mit mond a jós? Máááár látja, közeleg a nagy Ő, csak a kérdező még nem elég merész vagy nyitott egy kapcsolatra. Ehhez nem kell kártya, sem a csillagok közreműködése, de még a jövőbelátó technika sem, csak jó megfigyelőképesség és némi empátia.

Lesz-e betegség a családban?

Na, ez érdekes. Melyik családban nincs betegség? Én idén - és még csak április van - kétszer voltam influenzás. Ha vannak idősek is, és szinte minden családban vannak, azoknak baj lehet az egészségükkel, ez a korral jár. A kérdező gyakran szóba hozza a szüleit, hiszen az érdekli, velük mi lesz. Nyilván kevesebb kérdés vonatkozik arra, hogy mi lesz a nagybátyánk feleségének a testvéreivel. Ekkor a jós fogja az adást. Tudja, hogy vannak még idősebbek a családban, akiknek ingadozhat a vérnyomásuk, romolhat a látásuk. Erre mi a válasz? Lesz betegség a családban, de nem komoly. A sorsát úgyis mindenki maga alakítja, változhat a jövő. Ha mégis nagy lesz a baj és felelősségre vonnánk a kuruzslót, ő erre annyit mond, mikor utoljára rákérdeztünk a jövőre, még ez volt a helyzet, nem tehet róla, ha a csillagok időközben mást közvetítettek, az adott személy másként alakította, változtatta a sorsát.

Hogyan alakul az anyagi helyzetem?

A pénzkérdés már kényesebb, de egy jó megfigyelő erre is tud válaszolni. Milyen a kérdező ruhája? Márkás vagy kínai? Hogy néz ki a haja? Frissen festett, vagy már nő le? Van műkörme? Esetleg az ékszerei a Bijou Brigitte polcairól származnak, vagy a Cartier dobta őket piacra? És hogy kérdez? Nevetgél zavartan, vagy határozott fellépésű, üzletasszonyhoz, esetleg főnökhöz illő? Innentől már meg is vannak a finom, nem túl pontos, de azért a legtöbbeket kielégítő válaszok.

Kóklerek kíméljenek!

Ha mindezek ellenére személyes tapasztalatra vágyna valaki, akkor álljon itt néhány – szintén tapasztalat szülte – jó tanács a pénzhajhász kóklerek kiszűrésére.

  • Ne keress hirdetés alapján jóst! Az igazán jó szakemberek híre szájról-szájra terjed.
  • Ne dőlj be a különleges álneveknek! Azok a jósok, akik képességeiket az emberek segítésére használják fel, valódi névvel vállalják a véleményüket.
  • Ha maga a jós kérdez rá arra, hogy miért fordultál hozzá, jobb, ha magára hagyod a kristálygömbjével.
  • Ne utalj a múltadra, hallgasd meg, ő mit mond rólad. Ha semmi sem igaz abból, amit mond, akkor jobb, ha a jövendőmondás előtt távozol.
Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások