Lélek

Kezed a szád elé!

5890

Kisgyerekként milliószor halljuk a fenyegetést: majd szép lassan megtanuljuk, hogy köhögni, tüsszenteni csakis eltakart szájjal illik. Felnőttként azonban már annyira egyértelmű ez a folyamat, hogy nem is tudatosul bennünk, holott van még jó néhány olyan viselkedésforma, amit jobban tennénk, ha szánk elé tartott kezünkkel próbálnánk elkendőzni, vagy csak szimplán meggondolnánk, mi mindent ömlesztünk a világra. Hogy miről beszélek? A nézz ideeeeee, én most annyira boldog vagyok trendjéről.

Mi a dátum?

Boldogságunk, örömünk szétkürtölése teljesen természetes dolog, sőt a hozzánk közel állóktól érthető módon elvárjuk, hogy velünk örüljenek. Egy sikeres felvételi, egy új pozíció elnyerése, egy leértékelésen vadászott szerkó, és persze a párkapcsolati magaslat is ebbe az elmondom hát mindenkinek kategóriába tartozik. Vajon kiket értünk mindenki alatt? Hát, szó szerint, boldog-boldogtalannal tudatni akarjuk, hogy most bizony bejött az élet, mert mondjuk eljegyeztek minket. Örömhír ez a javából, lehet pezsgőt nyitni, örömtáncot járni, kikapcsolódásból esküvői magazinokat lapozgatni, és kijelölni a dátumot, ami a továbbiakban szorosabban regulázza a mindennapokat, mint az óramutatók járása.

Időközben azonban megeshet, hogy megreccsen a rendszer, és mindaz, amit biztosnak hittünk, kong az ürességtől. Na, ilyenkor is rohanunk és telitorokból üvöltjük, hogy most mennyire fáj és meg akarunk halni? Persze, hogy nem, hiszen ez nem emelne mennyei magaslatokba, épp ellenkezőleg, nagyon esendő és törékeny énünket domborítaná ki, gyengék pedig nem lehetünk mindenki szeme láttára. Kapcsolatok ezrei mennek tönkre nap mint nap, a jelenség veleje nem is itt keresendő, hanem abban a képmutatásban és saját magunk által szétterített ingoványban, amire önszántunkból lépünk. Ha úgy döntünk, hogy a legutolsó földlakó is maradéktalanul képben legyen a boldogságunkkal, hát tudjátok, ezzel magunkra vesszük az esetleges kudarc felelősségét is. Felesleges azt gondolni, hogy a zátonyra futott viszonyt is vállalni kell, hiszen csak egy utópisztikus világban kellene mindenkinek hivatalos közleményben beszámolnia a szakításról, de itt valami mégsincs rendben.

Jen okos nő

Érthető módon privát életünk, és a közszereplők párkapcsolatai másként manifesztálódnak, mondjuk úgy, a hírességek magánélete jóval többeket hoz lázba, mint az egyszeri ember boldogsága vagy épp tragédiája. Mindezektől függetlenül a két éra, és a két különböző nyilvánosság erős párhuzamokat produkálhat, melynek a következő történet is ékes példája, jóllehet főszereplője híresség, mégis a hozzá hasonló habitusú nőkkel bárhol találkozhatunk. Épp a napokban alakult ki köztünk egy parázsvita: hazafelé tartottunk, amikor valahogy a Jóbarátokra és Jennifer Anistonra terelődött a szó, akiről Zsófi enyhén szólva nem szívlel, én viszont mindig is kedveltem a színésznőt, pontosabban fél órával ezelőttig. Szó sincs arról, hogy bulvárviaskodásba kezdenék, de a színésznő magánélete és habitusa a következetlen viselkedés ékes példája. Tudom, tudod, az egész világ tudja, hogy a valaha élt legvonzóbb férfi felesége volt, majd házasságuk válással végződött méghozzá Angelina Jolie miatt. Nem mintha az álnok kígyó szerepe távol állna Angelinától, de az exfeleség bőven rátett a bulvár hajcihőre, olyannyira, hogy az amerikai Vogue 2008-as decemberi számának borítóján ez állt: What Angelina did was very uncool. Hát bébi, naná, hogy az volt, ugyanis pillanatok alatt döntötte rád az addig biztosnak hitt álomvilágodat! Ami a színészpáros válása után következett szintén ismeretes, mondhatni az egész világ sajnálta Anistont, akinek amúgy idilli házasságát tönkretette egy könnyűvérű rüffke. Valljuk be, hogy Jennifer nem a legprofibb módon menedzselte a sajtómegjelenéséket, sőt ő maga keltette a feszültséget, a Vogue-féle elszólásokkal. Ha kicsit a színfalak mögé néztünk, ez a meggondolatlan gyerekes viselkedés bőven elegendő volt ahhoz, hogy megutáljuk a Jóbarátok Rachelét, a kutyakomédia sűrűje viszont csak most jött el.

Vince Vaugh-nal és John Mayer-el való röpke viszonya után, a színésznőt legutóbbi filmbéli partnerével, Gerard Butlerrel hozták össze, amit olyannyira nem cáfolnak, hogy a legújabb W magazinban  kicsit sem barátias koncepcióban pózolnak. Világos, hogy a fotósorozat legújabb filmjüket promotálja, az viszont már korántsem érthető, hogy a színésznő miért nem érzi végtelenül égőnek saját viselkedését. Slusszpoén, hogy a fotókat Steven Klein lőtte, aki szintén ennek a magazinnak 2005-ben elkészítette a Domestic bliss című sorozatot, Angelina Jolie és Brad Pitt főszereplésével. Hát nem végtelenül vicces ez a történet? Mondhatjuk-e nyugodt szívvel, hogy egy középkorú nőnél teljesen legitim az efféle viselkedés: mikor boldog vagyok, mindenkivel tudatni akarom a lehető legtöbb platformon, mikor azonban lezuhanok a rózsaszín felhőről, próbálom törhetetlen erővel hárítani a kellemetlen kérdéseket. Habár a Jóbarátok eredeti sugárzása 2004-ben véget ért, Jennifer magánéletének meggondolatlan kitálalásával vérbeli komika lett.

"Hülye voltál mondom majd..."

Életem legelső interjúját készítettem, mikor a beszélgetés az elismert színésznő magánéletére terelődött: Nézd, egyszer már eljegyeztek és mégis vége lett a kapcsolatnak, most kezdjek ömlengeni, hogy újból boldog vagyok? Ugyan, nem lépek kétszer ugyanabba a hibába. Mi másból tanulhatnánk a legjobban, ha nem a saját ballépéseinkből, és ez a szakításokra, eljegyzésekre, összességében a párkapcsolati huzavonákra is érvényes. Elég csupán egyszer megtanulnunk, hogy féktelen boldogságunkat nem kurjongatjuk minden sarkon, hiszen megtapasztaltuk a párkapcsolati sínylődés és elvérzés minden fázisát, a közzététel kínjáról nem is beszélve. Gondolhatnánk, hogy a kamaszos következetlen rebellis viselkedés valóban csak a tinik sajátja, holott már az ex Pittné mosolyogtató esete is az ellenkezőt példázza, és megkockáztatom, hogy nemcsak az én környezetemben vannak hobbiszinten "halálosan szerelmes" nőneműek. Na, velük mit kezdjünk? Osztozzunk az ostobaságuk igáján és mosolyogjunk kedvesen az újabbnál újabb eljegyzési gyűrűk láttán? Vagy épp ellenkezőleg, világosítsuk fel őket, hogy valójában a Producerek díszlete semmiség az ő életük teátrálisságához képest? Jobb, ha egyik opció mellett sem horgonyozunk le végérvényesen, hanem megtanuljuk helyén kezelni a trendet, mert valóban trendről beszélhetünk. Felesleges lenne a hollywoodi módi felhasználói szintű változatára hagyatkozni, mégis lehet abban valami, hogy a félévenként meggyűrűzött sztárok érthetetlen hóbortja, szép lassan bekúszott a hétköznapjainkba. Többségében nem felnőtt nők találják meg havi rendszerességgel az igazit -természetesen más és más férfi személyében-, hanem olyan fiatal csajok, akiknek bőven lehetőségük volt kinőni a naivitásból és a kockázati tényezők fényében is személéni a jövőt, na meg bulvárhíreken szocializálódni.

Teljesen természetes, hogy magánéletünket nem egy jó közgazdászhoz mérten menedzseljük, hiszen elemi szükségletünk pusztán elmerülni a pillanatban. Ha ez valóban azok között működne, akikre tartozik -vagyis a pár két tagja között- nem beszélhetnénk trendről, hiszen a hálószobatitok valóban titok lehetne. Ezek a felejthetetlen műhelytitkok azonban érthetetlen módon kezdenek a kapcsolatok barométereivé válni, olyannyira, hogy ma már külön oldalak biztosítják boldogságunk kinyilatkoztatását. Önigazolás ez, semmi kétség, ha pedig a cukormáz alatt burjánzanak a kukacok, akkor úgyis csak idő kérdése, hogy mikor roppan össze a harmetgyenge váz, és milyen magasról omlik a fejünkre. Felesleges azt gondolnunk, hogy még a hozzánk legközelebb álló személyek is örömmel váltanak jegyet a minket szállító érzelmi hullámvasútra, hogy aztán egy mélyrepülés után lelket öntsenek belénk. Miért? A suhanást jobb ha csak azzal élvezzük, akinek valóban foglat helye van mellettünk, ha pedig a magasból leintegetünk és megcsillan a gyűrűnk, földet érve tényleg csak annyira csillogónak mutassuk, mint amilyen valójában.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások