Szépség

Aliz kelleti magát

5891

A mozik aktuális kedvence, az Aliz Csodaországban, nemcsak Tim Burton, Johnny Depp és Helena Bonham Carter triumvirátusának újabb gyöngyszeme, hanem a tavaszi szépségtrendek egyik legnagyobb húzóereje is.

Nálunk sajnos nem lehet beszerezni, az Urban Decay kreativitását dicsérő, limitált szériás varázsdobozt, amit szintén a klasszikus mese ihletett. A dobozkát felhajtva, Alizt láthatjuk hatalmas gombák között, a fiókot kihúzva pedig a márka tizenhat legkedveltebb árnyalata közül válogathatunk, melyek olyan új neveket viselnek, mint a fehér nyúl, vagy az orákulum. A doboz tartalma persze nemcsak szemhéjpúderekből áll, hiszen a szetthez tartozik még kék, zöld és lila árnyalatú szemceruza és egy méregampullának álcázott primer is.

Nem az Urban Decay az egyetlen márka, ami különleges kollekcióval ünnepli Aliz reinkarnációját, ugyanis a professzionális körömápolási termékeket forgalmazó márka, az OPI is rendhagyó színkavalkáddal teszi ugyanezt. Az árnyalatok között megtalálhatjuk kamaszkorunk kedvelt, csillámos körömlakkjait is, amiket reméljük, sokkal könnyebb lemosni, mint régi társaikat. Ja, és persze a tűzpiros szín sem maradhat le a mesés palettáról, melynek darabjai közel tíz fontba kerülnek.

Szerintünk a leggyönyörűbb limitált kiadást a Paul & Joe kémikusai és dizájnerei álmodták meg, ugyanis a mesés csomagolás láttán előtör kislányos énünk. A mutatós Aliz illusztrációkkal tarkított doboz egy szintén limitált árnyalatú rúzst és egy egy apró tükröt rejt. Ha visszafordíthatatlanul szerelembe estetek, az Asos oldaláról megrendelhetitek a kislányosan rózsaszín, vagy barack árnyalatú rúzst, amihez persze jár a körítés is. Mondjuk huszonöt fontért még jó, hogy nem csak egy rúzst próbálnak eladni.

Hozzászólások
1
márc
12
Dzsuditta írta:
Csini
10:25
2
márc
12
kori30 írta:
Mikor lesz már nálunk UD???
10:29
3
márc
12
kori30 írta:

OPI!!!!:)
Itt van review:)


http://www.temptalia.com/opi-for-alice-in-wonderland-review-swatches-photos
10:32
4
márc
12
Meggy írta:
Kiskorom óta oda vagyok az egész csodaországos Alízos témáért :) Megnéztem annyi mesét és filmet amennyit csak tudtam és találtam ezzel kapcsolatban, meg a képeket is gyűjtöm :)
Kár, hogy itthon nem lehet kapni =( nem biztos, hogy megvenném de megnézni és kézbe venni jó lenne :)
10:34
5
márc
12
Hella írta:
Mi az a primer? :)
Egyébként tetszenek a cuccok...
10:41
6
márc
12
kori30 válaszaHella írására:
Aszem azt/azokat bármilyen smink felrakása elött szokták.
10:42
7
márc
12
Pernilla írta:
amúgy nem Urban Decay?
10:48
8
márc
12
macskabreki írta:
Bár engem sose varázsolt el a történet, megajándékozhatnának egy ilyen kis csecse cuccal.
10:49
9
márc
12
Lunabunny írta:
Jaj, de tündér ez a rúzs! ♥
10:49
10
márc
12
kori30 válaszaPernilla írására:
De:)
10:50
11
márc
12
chanelN5 írta:
annyira birom amikor olyan termékekért ömlengtek amit nem lehet nálunk kapni,és még az sem használta soha életében aki ajánlja,mivel még a nevét sem tudja helyesen leírni" Urban Decady".
Nah jó OPI az kapható de az is kb 1600 ft
10:53
12
márc
12
Hella válaszakori30 írására:
Akkor gondolom tartósabbá teszi a sminket. Ugye?:) Köszi
10:54
13
márc
12
chanelN5 válaszachanelN5 írására:
és az a durva hogy még az általa ajánlott honlapon is világosan ott van hogy 9 font a körömlakk és a 4darabos mini kiszerelés kerül 12 fontba....................áááááááááááááááááááááááá
10:55
14
márc
12
janisjoplin írta:
Hát ez nagyon aranyos!

De nem venném meg, mert horribilis az ára!
10:57
15
márc
12
Nem tetszik.
10:57
16
márc
12
kori30 válaszaHella írására:
Sztem igen.
Én most akartam alapozo alá venni bázist(primer:P),mert pár ora mulva lefolyik rolam és azt mondták, h jo lenne alá.Majd kiprobálom.( MACtöl akarom vagy a Strobe creme-t vagy az oil controlt)
Meg állitolag szebben mutat az smink töle...
10:58
17
márc
12
marosvolgyirita válaszachanelN5 írására:
persze, izzítsuk a feszkót, hát hogyne.

valóban elírtam a nevet, kijavítottam. ömlengés? ki ömlengett? leírtam, hogy van ilyen, se több se kevesebb. az asos oldalán pedig az szerepel, hogy a lakk darabonként 9.95 font (neked talán a kerekítéssel vannak problémáid) a mini négyes kiszerelés pedig 12.15.
11:04
18
márc
12
SwingerMary írta:
Aranyos, de nekem nem kellene.
11:06
19
márc
12
klaudia írta:
ide azzal a szemhéjpúder-palettával:)
11:18
20
márc
12
chanelN5 válaszamarosvolgyirita írására:
szerintem te feszkózol de mind1, látom hogy a körömlakk árárt is sikerült kijavítani 25 fontról 10 re....
11:20
21
márc
12
"Ja, és persze a tűzpiros szín sem maradhat le a mesés palettáról, melynek darabjai közel tíz fontba kerülnek."

ez volt az eredeti szövegben és ez áll benne most is.
11:24
22
márc
12
Hella válaszakori30 írására:
Nekem mostanában szerencsém van ezzel, mert a reggel feltett smink is délután még olyan, hogy sajnálom lemosni fürdéskor.:) Mondjuk ez csak akkor van, ha nincs túl meleg (nem izzadok) nincs túl hideg és nem fúj a szél(mert akkor folyamatosan könnyezem) szóval nem csak rajtam múlik:D
11:38
23
márc
12
chloe írta:
urban decay pakk úgy ahogy van kéne, igaz, a színek, amiket használnék belőle már megvannak egy másik palettán, csak azoknak a színeknek nincs ilyen jó nevük. pl. most is az Alice kék van a szememen a feketén csak hogy irizáljon kicsit, de gyerekmedencének hívták, mikor felkentem : <
11:39
24
márc
12
kori30 válaszaHella írására:
Hát nekem ilyen szar a bőröm:)Utána kell javitani mindig.
Huuu a szélben-napban könnyezek én is.
11:43
25
márc
12
Kacu írta:
Csodálatos az UD paletta! nagyon szeretem ezeket a színeket! :)
Nem vagyok a vakolatok híve, de nagyon-nagyon szeretek sminkelni, imádom a gyönyörű színeket, és ezek pontosan olyanok!
ha már nálunk nem lehet ilyen tuti palettát venni, tudnátok ajánlani olyat, ami nektek bevállt és szép színei vannak? Én még nem találkoztam olyannal, amiből szinte az összes színt tudtam volna használni, ezért nem is vettem még sosem komplett palettát. Mindig darabonként. De egy ilyen nagyon jó lenne!... *sóhaj*
12:27
26
márc
12
kori30 válaszaKacu írására:
Jaj, hát MAC mineralize duok!:)Annyira szépek.Én szoktam vizesen is feltenni( lehet is:)),akkorkicsit intezivebbek a szinek és olyan gyönyörüen csillog!:)Imádom.Csak némelyik limitált és ide keveset hoznak:(
Meg az Artdeconak is vannak szép szinei.
12:39
27
márc
12
mirkofiam írta:
jaj imádom, imádom, imádom Alízt!!kicsi korom óta a kedvencem, az első barbimat róla neveztem el. a klasszikus Lewis Caroll könyv pedig még mindig a kedvencem. szerintem egyébként az összes alízos hacacáréból az eredeti a legjobb ♥♥♥
12:41
28
márc
12
katicabogar válaszakori30 írására:
amugy most ez a divat hogy nem festjuk ki teljesen a kormot? mirol maradtam le amiota nem lakkozok?:))
12:51
29
márc
12
kori30 válaszaKacu írására:
Ja, meg az artdeco azért is jo,mert lehet venni különbözö méretü paletta tartót és azt raksz bele amit akarsz:)Nekem a magnum van, csak kari elött sikerült leejtenem az egészet-sirtam is:)-és vettem ujat meg bele uj szineket.Most nincs tele,a magnumba 9 szemhéjcucc és 1 pirosito fér, de ahelyett is rakhatsz szemhéjpudert.
Aszem db-ja 1600.- a szemhéjpudereknek.
Mielött leejtettem,olyan szép szinek voltak benne, de azota nem sikerült mindegyiket beszereznem:(
Vagy menj el az Ó utcai sminkes boltba és ott is lehet tök jokat.
12:54
30
márc
12
kori30 válaszakaticabogar írására:
Nem valoszinü:)
Glom sietett:)Vagy a fene se tudja.A lényeg, h látszik kikenve.:)
12:55
31
márc
12
LadyGray írta:
én a filmet akaroom, mostXD
13:17
32
márc
12
donci írta:
Meg kell néznem a filmet, 3D-ben!
13:27
33
márc
12
PepitaOphelia írta:
Ááá ma este nézzük!
Az a palettát meg elfogadnám :D
13:46
34
márc
12
marosvolgyirita válaszadonci írására:
nagyon nagyon nagyon nagyon jóóóóóóó
13:47
35
márc
12
kori30 írta:
'Aszonták , h félelmeteses:S
13:52
36
márc
12
donci válaszamarosvolgyirita írására:
jujjj de kivàncsi vagyok! Imàdom Tim Burtont, jok a filmjei.
14:01
37
márc
12
Kacu válaszakori30 írására:
Köszi :) Úgy látom, hogy egy igazi profival találtam magam szemben ;)
Az Ó utcáról sokat hallottam már, csak debreceni vagyok, így nem megoldható. Nem baj, ide keletre neheze jönnek a jó dolgok :/
14:35
38
márc
12
kori30 válaszaKacu írására:
Attol azért messze vagyok:) csak szeretek ezzel foglalkozni.
Rendelni is lehet az Ó utcábol,csak ugy ugye nem jokiválasztani a szineket.NEm baj, gyűjtögess:) aztán egyszer menj fel nagybevásárlásra.Én most már azt szoktam, h szülinap,névnapra ilyeneket kérek;)
Amugy sztem elég lenne Artd.-bol a négyes paletta is.Végül is 3 szinnél többet ugyse raksz fel egyszerre.Én direkt olyanokat vettem,amik az én szemszinemhez jok és akkor nincs felesleges.
De most láttam egy Maybelline négyest is,sztem lehet itthon is kapni:
http://www.temptalia.com/maybelline-eye-studio-copper-chic-eyeshadow-quad-review-photos-swatches
http://www.temptalia.com/maybelline-eye-studio-legendary-lilac-eyeshadow-quad-review-photos-swatches
http://www.temptalia.com/maybelline-eye-studio-sapphire-siren-eyeshadow-quad-review-photos-swatches
Na:)Remélem tetszenek:)
15:01
39
márc
12
kori30 írta:
Csak halkan megjegyzem, h a harmadik bekezdésnél még mindig Urban Decady van irva:)
15:13
40
márc
12
Kacu válaszakori30 írására:
Huh, a harmadik nagyon ütős! :)

Szeretem én is ezt a temptalia oldalt. Jó, hogy bemutatja, hogy miként mutat a bőrön a festék. Atyám milyen csodálatos dolgokra bukkantam azon az oldalon! :O

Ma délután be is nézek a Müllerbe ArtDeco-ügyileg ;) Köszi a tippet kori!
15:27
41
márc
12
kori30 írta:
Müllerben van Artdeco?:O
NA, én meg Müllerbe nem járok,mert Pesten is kiesett meg most itt nincs...:(
Juj,én nézem minden nap a csaj oldalát,nagyon jol csinálja.A smokey eyes-os képeit nézted?
Meg a Spektra-n szoktak még ilyeneket.
Jó vásárlást!:)Milyen szinü amugy a szemed?
15:33
42
márc
12
kori30 válaszaKacu írására:
http://www.temptalia.com/mac-too-fabulous-mineralize-blush-duo-reviews-photos-swatches
Ezt muszáj volt:)Ebböl vettem most arcra a Rhapsody in two-t.Annnnnnnnyira szép!
15:43
43
márc
12
marosvolgyirita válaszakori30 írására:
mert cash memoryból hívod az oldalt. frissíts ;)
16:08
44
márc
12
kori30 válaszamarosvolgyirita írására:
Hopsz, bocsi:)
16:13
45
márc
12
bubifujo írta:
KELL KELL KELL!! :D:D:D
16:22
46
márc
12
Lunatic írta:
Nagyon baba mindegyik! Szívesen kipróbálnám őket! Csak az a baj, hogy nálam a szemsminkelés alfája és omegája a fekete, és csak alkalmilag használok más színeket, bár ez a paletta nagyon is tetszik, de akkor sem használnám el, az életben sem. A körömlakkok... hát azt nem sokat használok, mert túlságosan tönkre teszik a körmöm, hiába használok acetonmentes és kéz kímélő (állítólag aloe verával dúsitott) körömlakklemosót. A rúzsok viszont minden további nélkül nagyon tetszenek!
17:11
47
márc
12
mirkofiam írta:
hm. 25 font. mi most a font árfolyama? nekem ez KELL.
17:31
48
márc
12
bugyigumi írta:
Nagyon szép, de sosem értettem miért kell megvenni valamit a tokjáért...És jujjuj mi van ha műanyagból van? :DDD
17:37
49
márc
12
tein válaszamirkofiam írására:
nyugodtan vegyél, a font sz@r. 292 volt a múlt héten, most meg még 290 sincs. :) vagy nem: :(

on
17:52
50
márc
12
ginusss írta:
nekem az összes körömlakk kéne, meg a natúros rúzsok is.
Jó kis koncepció ez, hogy filmből a sminkcumót...lehetne ezért Wolfman-es szemöldökszetter is legközelebb:)
17:55
51
márc
14
bubifujo válaszachanelN5 írására:
Szerintem egyáltalán nem baj, hogy olyan termékekről is írnak, amit nálunk nem lehet kapni. Egyrészt a világ jócskán túlterjed kis hazánk határain, másrészt úgy vettem észre, hogy a cotcot olvasók között sokan élnek külföldön, de legalábbis járnak külföldön. Nemsokára én is Angliába költözök egy időre, de ez nem változtat a cotcot-hűségemen, viszont lehetőségem nyílik megvenni ezeket a termékeket. :)
03:46
52
márc
14
Anouchka írta:
ÚRISTEN ez mennyire jóóó ilyet nekem
11:14
53
márc
14
mirkofiam válaszabubifujo írására:
hm. ha kiköltözöl, küldesz nekem egy ilyen Alice-os rúzst postán? ez tényleg, tényleg, nekem létszükséglet...najó nem, de nem sok minden van amiért rajongok, Alice és a csodaország pont ilyen.
13:49
54
márc
14
mirkofiam válaszatein írására:
jé. emlékeimben úgy élt, hogy a font olyan 400ft körül van...O.0
13:50
55
márc
14
Lunabunny válaszamirkofiam írására:
Hát olyan kb. 3 éve volt utoljára. Én is mindig kiakadok, ha megnézem az árfolyamot. Nem gondoltam, hogy ilyen tartósan szar lesz a font, ezért mikor hazajöttem 1,5 éve Angliából egy részét nem váltottam be, most meg ott áll a fiókomban, mert 300 forintért meg nem fogom beváltani. 2,5 éve 430-at kaptam érte, mikor hazajöttem.
16:33
56
márc
14
bubifujo válaszamirkofiam írására:
Természetesen megoldható, megbeszélhetjük privátban. :) Abszolút megértelek, én is szeretnék magamnak, gyönyörűséges.
18:15
57
márc
14
mirkofiam válaszaLunabunny írására:
én a dollárral vagyok így. hülye voltam, nem váltottam be 220on, másfél éve a 200se nagyon megy a közelbe.
21:11
58
márc
14
mirkofiam válaszabubifujo írására:
:D mikor lesz ez aktuális?
21:12
59
márc
15
curliemiss írta:
Meseszép színek... Bár a lilákkal meggyűlne a bajom, akármilyen árnyalatút is használok, elsatírozva, árnyékolva, bárhogy, de mindig az az érzésem, hogy úgy nézek ki, mint egy pandamackó. Valahogy nem jöttem még rá, hogy mit csinálok rosszul...
08:58
60
márc
15
Lunabunny válaszacurliemiss írására:
Lehet, hogy egyszerűen nem áll jól neked a lila. Vagy a szemformádhoz az túl erős. Én néha próbálkoztam a smokey eye-jal, de pici szemeim vannak és olyan volt mintha a szemeim úgy lettek volna ráphotoshoppolva az arcomra, vagy nem is tudom. Szóval van amit hiába erőltet az ember.
10:30
61
márc
15
nyuszipok írta:
291 a font:(Nagyon szar áron van, persze mikor nem kéne meg fent van a csillagos egekben!Szép kis cuccok, majd körbe nézek már itt mennyibe kerül pontosan!!!
10:41
62
márc
15
fancsur válaszamirkofiam írására:
296 Ft...:(
14:56
63
márc
15
bubifujo válaszamirkofiam írására:
A hétvégén megyek, szóval akár már a jövőhéten lehetséges. Utánanéztem, a házhozszállítás legolcsóbban 2 font, ez esetben egy héten belül szállítják ki nekem, utána én el tudom küldeni neked. Ahogy elnéztem az árakat, csomagküldő szolgálattal olcsóbb, mint postán küldeni, de így is 5ezer forint körül van. Azt még nem tudom, hogy hogyan kell fizetni az asoson mert még sose rendeltem ugyebár, de ha neten keresztül kell az a legegyszerűbb, mert akkor te is ki tudod fizetni otthonról, a postaköltséget meg át tudod nekem utalni. Ha meg utánvételes fizetés van (amit én egyébként jobban kedvelek), akkor csak átutalod nekem a pénzt.
Ha szeretnéd meg minden, akkor írj privátban, mert nagyon offoljuk a témát. :):)
15:44
64
márc
15
kori30 válaszacurliemiss írására:
Milyen lilával probálkoztál?Mert lehet, h ilyen nagyon sötéttel kellene.Pl:
http://www.maccosmetics.com/product/spp.tmpl?CATEGORY_ID=CAT2168&PRODUCT_ID=7187
Vmi ilyesmi nagyonnagyon sötétre gondoltam:)És csak a mélyítővonalig fesd,akkor nem tünsz pandásnak:)A füstös szem mindenkineki jol áll és a lila is ált. minden szinü szemhez megy, legjobban a zöldhöz.:)
16:19
65
márc
15
szofiandliza válaszakori30 írására:
jesszusom,de csúnyán van kifestve.. a töve borzasztó!! :O :S
17:25
66
márc
15
szofiandliza írta:
és amúgy ezt az OPI-t se lehet itt Mo.n kapni?? :S
17:26
67
márc
15
szofiandliza válaszadonci írására:
én is nagyon :) meg Johnny-t ;)
áhh.. jujj...jajj :D odavagyok :$ :)
nagyon nagyon jó színész és pasinak sem utolsóó ;) :D
17:27
68
márc
15
Angyalka75 írta:
Most neztem es 291-en all a forint.
19:00
69
márc
15
Angyalka75 válaszabubifujo írására:
Akkor jo utat hozzank . :) Szabad kerdezni,hogy hova jossz Angliaba?
Lanyok akinek nincs ennyi penze vasarolni annak ajanlom varjon par hetet,es akkor mar feleannyiert is meg lehet kapni ezeket a termekeket.
19:03
70
márc
15
bubifujo válaszaAngyalka75 írására:
Warwickshire-be, az ott van Birmingham és London között valahol. Már nagyon izgatott vagyok! :):)
20:40
71
márc
15
kori30 válaszaszofiandliza írására:
A négyes szemhéjpuder miatt linkeltem,mert baromi szép.

Ahogy ki van festve,nekem se tetszik, de glom ez a kampányfotóra van csak igy:)
22:09
72
márc
16
Emu válaszakori30 írására:
Sminkes vagy? Hol lehet teged elerni?:)
03:32
73
márc
16
Emu válaszamirkofiam írására:
Van par tipikus mondat a konyvbol, amit idezgetunk baratokkal neha: pl. "Kell a macskanak halacska?":D
03:33
74
márc
16
kori30 válaszaEmu írására:
Nem:)
09:30
75
márc
16
Lunabunny válaszabubifujo írására:
Úúúú! A Warwick Castle-t mindenképpen nézzétek meg!!!! ;) Meg Shakespeare szülővárosát, bár oda én nem jutottam el sajnos.
10:58
76
márc
16
bubifujo válaszaLunabunny írására:
Tervbe vettem, mindenképpen. :) Már én is kinéztem, hogy a környéken mi van, aztán majd, ha eléggé megszoktam a környezetet, elzarándokolok messzebbre is. Egyedül megyek, sajnos, de remélem, hogy azért találok majd társaságot.
17:26
77
márc
18
Angyalka75 válaszabubifujo írására:
Akkor jo utt,es remelem jol fogod magad erezni! :) es persze irany vasarolni!!!! :D
14:49
78
márc
18
Angyalka75 írta:
Bocs.Jo utat akart lenni.
14:51
79
jún
18
mirkofiam írta:
*sóhaj* nem lesz ilyenem...
00:23
oleandros írta: tegnap 23:59
... :P megpurczant mindenki :D nem baj! Ole is battyog alucikálni...
oleandros írta: tegnap 23:58
Flashback
Booo írta: tegnap 22:41
♥ Nina Simone ♥