Közösség

A Google emberkeresője

5875

Már megint a Google az információk kulcsa, már megint valami, amit elképesztően praktikusan oldottak meg, felhasználva mindazt, amijük van, és már megint valami, aminek kapcsán lehet fejeket csóválni, és félni, mi lesz így velünk. Pedig ez most jó, mint ahogy a Google flu trends is jó, ami az influenza terjedésének leggyorsabb mutatója. Legújabban a haiti és chilei földrengés áldozatainak és túlélőinek keresőfelületét hozták létre a szakik. Mindkét felület ugyanolyan egyszerű, s mindkettő két részre oszlik: az egyik link alatt keresni lehet az eltűnt személyekre teljes név vagy névrészlet alapján, a másik link alatt pedig információk adhatók meg egy-egy konkrét személy kapcsán.

Találomra beírtunk egy családnevet az emberkeresőbe, és szépen ki is listázta a találatokat, előre véve azokat, akikről van információ. Rájuk kattintva korrekt kis adatlap bújuk elő, utolsó ismert tartózkodási hellyel, lakcímmel és minden olyan információval, ami az őt keresők számára releváns lehet. A Google fejlesztői az első oldalt a Haitin történt rengés után alig harminchat óra alatt dobták össze, és rekordgyorsasággal lefordították több nyelvre is. A vállalat természetesen nem vállal felelősséget az oldalra feltöltött információk valódiságát illetően, hisz képtelenség is lenne ezek hitelességét ellenőrizni, s valószínűleg ezzel nem játszadoznak az emberek feleslegesen. Sajnálatos módon igen hamar el kellett készíteni a Chilét érintő klónoldalt is, ahol mára mintegy ötvenöt ezer emberről gyűlt össze adat.

Az egész világ adományokat gyűjt az áldozatoknak, élelmiszert, vizet, gyógyszert visznek a helyszínre, igyekeznek elhelyezni az árvákat, építik a hajlékokat, de az információra legalább ekkora szükség van. Emlékezzünk vissza a 9/11 utáni képsorokra, mikor fél New York tele volt a "Have you seen this girl" - kezdetű papírokkal. Ugyanezt láthattuk Bangkokban is a cunami után. A káosz ilyenkor mindenre kiterjed, így elképesztő segítség, hogy a Google önként magára vállalta az áldozatok számbavételét és az eltűnt személyekről fellelhető adatok összegyűjtését, amihez ugyan csak a keretet és az eszközt adták, de tudjuk jól, ez a Google esetében azért nem kis segítség.

Ezek után és eddigi ismereteinket felelevenítve, azt a millió és egy humanitárius szerveződést, békeakciót és tömeges mozgósítást, tudósítást, miegyebet végiggondolva nincs is benne semmi fura, hogy az internet 2010-ben esélyes lehet a Nobel-békedíjra, ugye?

Hozzászólások
1
márc
10
crickette írta:
Gondolom azoknak van esetleges információjuk az eltűntekről, vagy látták őket, akik a helyszínen vannak. Szerintem van nagyobb bajuk is, mint hogy gép előtt üljenek és adatokat töltsenek fel.
11:06
2
márc
10
crickette írta:
Wow, első.
11:06
3
márc
10
NoraG írta:
hat ez erdekes lehet ... de tuti van jobb es fontosabb dolga is az embernek, mint a gep elott ulni es adatokat felvinni egy-egy emberrol.
11:19
4
márc
10
SwingerMary írta:
Mire képes a katasztrófa szülte leleményesség :S
A katasztrófa következményeit felszámoló erők bizonyára örülnek a segítségnek. De csak addig, amíg valaki ezt is poénra nem veszi és nem kezd el valótlan adatokat feltölteni. A Google nem vállalja a felelősséget (miért is tenné?), de valakinek akkor is vállalni kell, ha csak akár 1 hülye is elkezd szórakozni, merhogyezmekkorapoén... hülye emberek pedig mindig lesznek sajnos :S
11:20
5
márc
10
scarlett írta:
ugye.
11:24
6
márc
10
zsofi válaszacrickette írására:
hánnemtom. ha én ott lennék, és a szerettemet keresném kétségbeesetten, lehet, hogy adnák ennek egy esélyt, ahelyett, hogy fol-ala rohangalok a tersegben. az, hogy senkirol nem tudni semmit, az egyik legkomolyabb problema szokott lenni.
13:03
7
márc
10
zsofi írta:
linkeltük :)
13:40
8
márc
10
tavirose írta:
a forrásnál a legtöbb helyen a CNN oldalát adták meg. azért akkor ők is kivették a részüket nem csak a korábbi támadható jelentlétükkel....
17:16
9
márc
11
macskabreki írta:
Ez olyan, mint a Mosaic a FlashForwardban, vauh. Szerintem jó ötlet.
09:48
oleandros írta: tegnap 23:59
... :P megpurczant mindenki :D nem baj! Ole is battyog alucikálni...
oleandros írta: tegnap 23:58
Flashback
Booo írta: tegnap 22:41
♥ Nina Simone ♥