Közösség

Vörös szegfű

5842

Minden nő életében eljön az a pillanat - akár már kislányként -, amikor március 8-án egy hímnemű megajándékozza egy szál virággal. Velem ez egészen kislányként esett meg, és természetesen az apám hozott zavarba ezzel. Mert én tényleg zavarban vagyok, ha nőnapra virágot kapok. A Valentin-napon ajándékozókat meg egyenesen kínosnak tartom. De most nem erről beszélünk, hanem egy olyan ünnepről, amelynek a lényege rég kiveszett, és fura módon, pont az a szocialista rendszer ölte meg, amelyik kvázi létrehozta. Lesz itt minden - vörös szegfű, harcos amazonok, talán még a szinglik is előkerülnek...

Nőtörténelem

Tévedés lenne azt hinni, hogy a modern kor hozadéka a nők egyenjogúságra való törekvése. Már az ókori Görögországban voltak határozott kezdeményezések annak érdekében, hogy a nők nagyobb figyelmet, több megbecsülést kapjanak. Emlékezzünk csak Lüzisztratára, aki megtagadta a szexet, és erre buzdította a nőtársait is, hogy így befolyásolják a férfiakat - céljuk az volt, hogy véget vessenek a háborúnak. Nagyobb ugrással eljutunk a francia forradalomig, amelynek során a nők választójogot követeltek maguknak is, persze sikertelenül, de a zászlóra tűzött "Szabadság, egyenlőség és testvériség" szellemisége minimum ezt megkívánta az akkori csajoktól. Az egyenlő jogok kivívása az ipari forradalom hozadéka volt, amelynek során kialakult, hogy a nők is munkába álltak, és nem csak otthon voltak teljes értékű emberek. 1857. március 8-án New Yorkban az utcára vonultak a textilgyári munkásnők, emberibb munkafeltételeket, magasabb jövedelmet követelve. Majdnem tíz év telt el addig, míg a Nemzetközi Munkásszövetség - ez az I. Internacionálé - 1866-ban meghozta azt a határozatot, amely végleg eldöntötte, hogy a nők hivatása lehet a munkájuk, tehát nemcsak a tűzhely mellett élhetnek teljes életet. Érdekes módon, még harminc évvel később is szükség volt arra, hogy a kommunista Clara Zetkin a nők munkához való jogáról szónokoljon, és arról, hogy igenis a nőknek is legyen beleszólásuk a társadalmat érintő eseményekbe.

A történetírás szerint az első nőnapot az Egyesült Államokban tartották meg február 28-án, mégpedig 1909-ben. Más források szerint azonban a következő évben, a II. Internacionálén határoztak arról, hogy a nők választójogainak a kivívásáért úgy is küzdenek, hoy minden évben tartanak ilyen napot - ennek hatására 1911-ben Svájcban, Dániában, Németországban, Ausztriában tartották meg a Nemzetközi Nőnapot. Hat év elteltével Oroszországban - az ottani időszámítás, tehát a Julianus-naptár szerint - február 23-án nők tízezrei tüntettek munkát, békét és kenyeret követleve. II. Miklós és a cárizmus megbukott, polgári kormány alakult, és a nők végül megkapták a szavazati jogukat, így vált véglegessé a nőnap dátuma, ami az általunk is használt Gergely-naptár szerint március 8-a. Ebből a két eredettörténetből is látható, hogy ez nem holmi kommunista ünnep, hiszen az USA-ban sosem volt kommunizmus, politikai ideológiáktól mentesen jött létre ez az ünnep, amelyet sajnos a mi kultúránkban pont a kommunizmus alatt degradáltak odáig, hogy nem maradt más tartalma, mint a vörös szegfű, esetleg narancssárga gerbera, vagy a hóvirág. Így aztán 2010-re bőven eljutottunk odáig, hogy már mi nők sem igénylünk különösebb megemlékezést, sőt a legtöbben azt sem tudjuk, hogy milyen gyökerei vannak ennek az ENSZ által is világnapnak tartott dátumnak.

Nőszervezők

Hazánkban is a XX. század elején kezdődtek azok a megmozdulások, amelyek kivívták a szavazójogot, és az - elvileg - egyenlő bánásmódot nők és férfiak között. Már 1905-ben Gárdos Mariska vezetésével létrejött és értekezletet tartott a Magyarországi Munkásnő Egyesület. A nők hétköznapi problémáiról szólt a tanácskozás: alulfizetettség, tíz-tizenkét órás munkavégzés, oktatás hiánya - ekkor még a nők nagyrésze analfabéta volt -, politikai szerepvállalás, választójog. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt programjában már ekkor szerepelt a nők egyenjogúságának célkitűzése, s ez a párt foglalkozott először a női munkavégzés és a maguk a nők munkahelyi érdekeinek a kivívásának a kérdéseivel is. A szociáldemokraták nem politikai sallangokkal, gazdaságot fellendítő célok meghatározásával szólította meg az akkori csajokat, hanem elsősorban a nőiségükre, a női mivoltukra, az érzelmeikre akartak hatni. 1903-ban a szocdem párt vezetőségi tagja, Csizmadia Sándor - álnéven, mint Kelecsényi György - Szózat a nőkhöz címmel egy harminc oldalas elemzést írt a nők helyzetéről, amelyben azt ecseteli, hogy a férfiak semmibe veszik a nőket. Jó, ha tudjuk, hogy ebben a csajokat is hibásnak tartja, hiszen mint mondta, ők sem becsülik sokra női mivoltukat, alámentek a férfiak akaratának, kényük-kedvük szerint hajtottak előttük fejet, és kevesebbre tartották magukat, mint "urukat". Biztos nektek is van még olyan idős nőismerősötök, akik a férjüket úgy emlegetik, hogy az "uram". Nos, azt hiszem ez sokat elárul a még mindig zsigeri megkülönböztetésről, az alá-, fölérendeltségről  nők és férfiak között. Csizmadia a megoldást abban látta, ha nők levetkőzik azt, hogy magukra tárgyként, alázatos szolgaként tekintsenek, és ösztönzi a nőtársadalom tagjait, szervezkedjenek, tömörüljenek pártokba, nőszervezetekbe, érdekérvényesítéseiket nyilvánosan, társadalmi szinten vigyék véghez. Ezeknek a megmozdulásoknak természetesen lett eredménye, egyre több foglalkozás indult a nők szellemi fejlődésére, felolvasóesteket, gyűléseket tartottak, esti iskolákba jártak, beindult a nőképzés.

Ez az Országos Nőszervező Bizottság csatlakozott először 1913-ban a nőnapi felhíváshoz, de még nem ünneppel, virágokkal, hanem röplapok szórásával. A következő évben már rendezvényeket szerveztek a nőnap alkalmából, és eljutottak odáig, hogy a Rákosi-korszakban kötelezővé vált a nőnap méltó megünneplése. Mint minden kötelező, előírt diktatórikus megmozdulás, ez is ellenérzéseket váltott ki, hiszen hiába kényszerítették az embereket ünneplésre - ami nem egy negatív esemény, ugye - már nem tudtak a jogok megszerzésére, az egyenlőség kivívására gondolni, hiszen egy diktatúrában az ilyesfajta szabadságjogok csak vágyálmok voltak. A virágajándékozási szokás ekkor alakult ki, és vált minden fenséges ideológiától mentessé.

Pénz és erőszak

Mindennek ellenére, hogy ma már kizárólag arról szól egy nőnek a március 8-a, hogy a körülötte lévő pasik megajándékozzák egy-egy szál virággal, szív alakú desszerttel, és kicsit összemosódott ez az ünnep a párkapcsolatosdival, vannak még célok, amelyekért akár utcára is vonulhatnának a nők. A szavazati jogot kivívták, hiszen Finnországban a nők már 1906-tól szavazhattak, Oroszországban 1917-től, Magyarországon és Németországban 1919-től, a franciaországi és az olaszországi nők azonban csak a II. világháború végétől, a belgák 1958-tól, a svájciak 1971-től, a portugálok 1976-tól, liechtensteini nők csupán 1984-től. Manapság - persze már jó ideje - a legnagyobb problémája a dolgozó nőknek - amellett, hogy elvárt és sok esetben teljesített is a tökéletes nő, anya, háziasszony szerep is -, hogy ugyanabban a munkakörben, akár egy vállalaton belül is kevesebbet keresnek a csajok, mint a pasik, megközelítőleg harminc százaléknyi a különbség. Tavaly az Európai Bizottság kampányt is indított ennek a már majd' negyven éve felszínre került probléma orvoslása érdekében. A bérszakadék megszüntetése mellett az ENSZ nőnapi üzeneteiben rendre felszólít a nőket sújtó erőszak, a munkahelyi szexuális zaklatás, családon belüli erőszak, prostitúció megszüntetésére.

Ezzel szemben

A hagyomány és a harmadik évezred társadalma a fent említett célok, eredmények ellenére úgy határozza meg a nőnapot, mint egy újabb virágvásárlási lehetőséget, amivel letudjuk az emlékezést, ki tudja mire. Nem is csoda, hiszen, már általános iskolában ott várt az ibolya, a hóvirág a padunkon, amiket a srácok csempésztek be a termekbe még az első óra előtt, ám soha senki nem beszélt nekünk arról, hogy mi a jelentősége. Egyébként, ha nyolc évesen valaki arról mesél nekem, hogy egyenjogúság, erőszak, bérszakadék, valószínűleg fogalmam sem lett volna arról, mit jelent mindez. Ám talán valamiféle kezdeményezésnek is felfogható, hogy március 7-én női művészek és civil szervezetek közösen mutatnak példát egy színvonalas program segítségével arra, hogy a Nemzetközi Nőnap több is lehet, mint üres gesztus pár szál virággal. A Gödör Klubban a „Nők Napja – Nem csak nőknek!” elnevezésű fesztivál az első alkalom, hogy a művészek és a civil szféra közösen hívja fel a figyelmet a nők emberi jogaira, és arra, hogy még mindig sok a tennivaló a nemek egyenlősége terén Magyarországon. Az alternatív nőnapi eseményen irodalmi programok, koncertek, kiállítások mellett női jogokkal, illetve a nemek egyenlőségének különböző szakterületeivel foglalkozó civil szervezetekkel is találkozhatnak az érdeklődők szervezeti standok, könyvvásár, műhelyfoglalkozások és kerekasztal-beszélgetés formájában. Este meg egy kis tánci, mindenféle műfajban, csajok által előadva. A bájosan elbűvölő Takáts Eszter miatt már eleve érdemes időben érkezni, és az őt követő ifjú, ám annál népszerűbb Singas Project elszállós acid jazz muzsikája is mindenképpen megér egy odafigyelést. Rutkai Bori melankolikus-vidám dalait ezúttal T. Balival közösen adja elő, utánuk Bárdos Deák Ági sanzonos Bardo projectje játszik, és végezetül Nemjuci zúz egy nagyot!

Neked mi a nőnap? Illatos nárcisz vagy a nőtudatod ereje?

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások