Divat

Netes kincsesbánya

5847

Már régóta hangsúlyozzuk, mennyire fontos, hogy az öltözködéseddel saját magadat fejezd ki, az adott szerelésben tényleg önazonos legyél. Nehéz úgy önazonosnak lenni, ha a tucatmárkák kirakataiból egy az egyben lemásoljuk a próbababán látott szetteket. Szerintünk az ideális, hogyha a szükséges, nagy márkáktól beszerzett alapdarabok mellett színesítjük ruhatárunkat hazai tervezők és turik kínálatával is, így igazán egyedi és eredeti lehet a végeredmény - főleg, ha van szemünk a válogatáshoz.

A turik mellett egyre nagyobb teret hódítanak maguknak a vintage üzletek, amelyek több mindenben is különböznek a sima second handek világától. Először is válogatott márkás és a legtöbb helyen időtálló, klasszikus, örök értékű darabokat találunk, és persze már az üzlet környezete is jobban emlékeztet egy hagyományos boltéra. A vintage boltok persze nemcsak offline érhetőek el, hanem egyre többen nyitnak online ruhakereskedést, így a világ bármely pontjáról hozzájuthatunk egy-egy örök modellhez. 

Vintage alapszabályok

Nem árt tisztában lenni azzal, hogy ezek használt darabok, és mivel egyes boltokban akár az ötvenes évek modelljei közül is válogathatunk, fel kell készülnünk arra, hogy az idő látszik ezeken a ruhákon, de persze ez az, ami azt a különös bájat és sikket kölcsönzi nekik. A ruhákat minden helyen átvizsgálják a boltot üzemeltetők, tehát biztosan nem szakadtak, lyukasak, erre nagyon ügyelnek. Ilyen jellegű hibákra nem kell felkészülnünk, inkább csak olyanokra, hogy a szín vagy minta már kissé megfakult, de ezekre minden darabnál felhívják az ismertetőjében a figyelmet. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a fogyasztói társadalom előtt gyártott ruhákat nem egy szezonra, nem pár hónapra tervezték, hanem arra, hogy évekig hordják őket, így jóval tartósabbak, mint a mostani, szalagon készült tömegcuccok.

A vintage üzletek kapóra jöhetnek azoknak is, akik régóta áhítoznak például egy Chanel 2.55-ösre, de egy újat soha nem engedhetnének meg maguknak, egy hamisítványt pedig semmi pénzért nem használnának. Könnyen találhatunk már-már antiknak minősülő darabokat néhány klasszikus divatháztól, így a valódi ár töredékéért tehetünk szert a divattervezés egyik gyöngyszemére.

A vintage boltok hangsúlyozzák, hogy az ilyen ruhák vásárlása nagyon környezettudatos, hiszen újra/további felhasználásra kerül egy korábban készített darab, nem pedig a szemétben végzi, ezzel alapanyagot és energiát spórolunk meg. A tisztítás szükségességét természetesen minden bolt kiemeli, tehát, ha kézhez kapjuk a hőn áhított ruhát, akkor mindenképpen mossuk ki, vagy vigyük el tisztítóba.

Karla boltot nyitott

Rita sokat emlegetett kedvenc bloggercsaja, Karla legújabb húzása az volt, hogy megnyitotta saját vintage üzletét. Áru persze volt bőven, hiszen Karla előszeretettel vadászik turkálókban, így rengeteg értékes ruhát halmozott fel a szekrényében. Ahogyan a legtöbb ilyen webshopban, itt sem kell regisztrálni a nézelődéshez, elég akkor, ha megtetszett valami, és azt szeretnénk megvásárolni. Jó hír, hogy sok vállalattal ellentétben Karla a világ bármely pontjára eljuttatja a kiszemelt ruhát, így mi is rendelhetünk bátran.

A kékmadár

A másik online vintage shop, ami egyből elnyerte a tetszésemet a Bluebird Vintage volt. Az üzlet 2005 óta üzemel, a ruhák válogatását a stylist James Kicinski végzi, akinek ez volt a legjobb módja, hogy kifejezze divat iránti rajongását. A kétgyerekes egyedülálló anya vintage shopja mellett 2010-ben dobja piacra Bluebird néven első saját kollekcióját, és várhatóan idén ősszel debütál majd egy klasszikus stílus ihlette fehérnemű vonal. A Bluebird is szállít a világ összes pontjára, darabtól, súlytól függően tizenhárom dollártól. A legjobb pedig, ha ajándékozni szeretnénk, de nem vagyunk benne biztosak, hogy eltalálnánk az illető ízlését, akkor választhatunk vásárlási utalványt is. 

Nasty Gal

A harmadik kiemelkedően jó kínálattal jelentkező bolt a Nasty Gal, ami 2006 óta várja a vásárlókat a weben. A magukról rovatban hangsúlyozzák, hogy számukra a minőség és a hordhatóság egyaránt fontos, és minden ruhájuk egyedi, saját történettel rendelkező időtálló darab. Az üzlet stylistja és tulajdonosa, Sophia Amoruso az aktuális trendeket is figyelembe véve válogatja össze a kínálatot hétről hétre.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások