Szépség

Ömlesztve tálalt illúzió

5834

Itt a cotcoton már többször megemlítettük, hogy nagyon szeretjük a Topshopot és tanácsoltuk is nektek, ha angolszász országban jártok mindenképp nézzetek be egy üzletbe, mert mesés cuccokat lehet halászni, leértékelés idején kifejezetten jó árakon. Aki eddig is szerette a brit márkát, és a sminkcuccokat is kedveli, annak hát íme még egy ok amiért rajonghat a Topshopért, hiszen nagyjából két hónap múlva polcra teszik a saját márkanév alatt futó dekorkozmetikumokat.

Míg idehaza nem szakít át gátakat a Topshop, kénytelenek vagyunk külföldön betérni valamelyik ruhaparadicsomukba, így ennyit a Topshop kozmetikumokról, de csak a briteket küldjük kispadra, hiszen a nálunk is működő H&M és Zara üzletek szintúgy kínálgatják saját sminktermékeiket.

Mikor életemben először jártam egy londoni H&M-ben, emlékszem, hogy elképedve néztem, hogy egyetlen üzletben vásárolhatok lábbelit, fehérneműt, de még sminkcuccokat is. Majd' egy órányi bóklászás után rájöttem, hogy ez valami zseniális ötlet, hiszen elég egyszer becsábítani a vásárlót, aki minden bizonnyal rögvest rácuppan a mutatós kelmékre, a mímes topánokra és a csillogó kencékre. Bár az utóbbi időben a svédek többször is kihúzták nálunk a gyufát, az under one roof (angol kifejezés arra, mikor egyetlen helyen megvehetsz mindent) üzletpolitikájuk láttán megemeljük a kalapunkat. Ma már nem kell külföldre utaznunk a H&M termékekért, sőt nem a svédek az egyetlenek, akik összekalapálták a szépséget a ruházkodással - például a Zarában is kedvünkre pepecselhetünk. Valljuk be, hogy többnyire jó impulzusvásárlóként, zsigerből emeljük le a polcról a ruhagyárak saját kozmetikumait, nem azért, mert kiváló a minőségük. Ez persze már senkit sem érdekel, pláne nem a gyártót, aki elérte, hogy elcsábuljunk a metál szemhéjpúder láttán. Oké, de miért csábulunk el, mikor a csomagolás nem éppen profi, a szépségblokk összeállítása pedig hagy maga után némi kívánnivalót. Nem marad más, mint belátni, hogy többnyire az alacsony árfekvés az, ami vásárlása ösztönöz minket. Tudjuk, hogy a sokadik körömlakkunknak, vagy szemhéjfestékünknek nem kell prémium minőségűnek lenni, hiszen elég ha mindenből, de leginkább az arcunkra kent dekorkozmetikumokból minőségit vásárolunk. Kérdés, hogy hányszor dőlünk be, és a vásárlás hevében hányszor mondjuk azt, hogy kifejezetten szükségünk van a kiszemelt termékre? Jobb híján saját tapasztalatainkból tanulunk, így hát mikor a második H&M szájfény is a "majd jó lesz valamire" neszeszerben végzi, inkább izomból visszarántjuk a kezünket, és nem vásárolunk feleslegesen. Be kell vallanunk, mesésnek tűnhet egyetlen helyen beszerezni mindent, csak közben azért ne feledjük, hogy nem véletlenül vannak ruha- és kozmetikai márkák, hiszen muszáj különbséget tenni. A többi pedig csak illúzió.

Hozzászólások
1
márc
04
Adriana írta:
Ha látnék jó színeket, kipróbálnám. De a "sok szemfesték egy tálcán" típust sosem szerettem. Inkább az 1-2 részeseket.
10:12
2
márc
04
chanelN5 írta:
hát én tényleg nagyon minőségi cuccokat veszek nagy százalékban,pl korrektor,alapozó bobbi brown...clinique,chanel,,,,stb,de pont most vettem meg a h&m ben a második pirosítómat,annyira jó barackos szint sikerült találnom hogy 990 ért nem tudtam otthagyni,meg emléxem tavaly nyáron is vettem egy ilyen 3 féle szinből álló pirosítót aminek szintén nagyon jó szinei voltak ,olyannyira hogy minden nap használtam és soha semmi baja nem volt tőle az arcomnak pedig kényes bőröm van.
10:19
3
márc
04
pinkrose írta:
Van 1-2 állandó szín, amivel általában sminkelek(már ha sminelek),azok nagyon jó minőségűek,nem is voltak olcsók,de elég régen szemezek a H&M-es sokszínű szemfesték-palettákkal.Elég érzékeny bőröm van,úgyhogy hezitálok.Tapasztalatok?
10:24
4
márc
04
NoraG írta:
errol nekem amugy az jut az eszembe h itthon miert nincs olyan uzlet mint mint ....a macy's ahol sok fele markat megtalal az ember egyhelyen es tenyleg minden van a lakberendezestol kezdve a szepsegapolasig akkora a szepsegapolasi resze mint ket drogeria na jo ez az uzlet meretetol is fugg de szoval eleg nagy :) imadom ... 1 baj van vele ha nincs learazas benne akkor nagyon draga mar mint mihez kepes meg kinek mi a draga
http://www1.macys.com/
10:50
5
márc
04
marosvolgyirita válaszaNoraG írására:
a coin pont ilyen, csak kisebb, de ez Magyarország halóóó :)
11:02
6
márc
04
menta írta:
én meg se szoktam nézni az ilyen helyeken a kozmetikumokat, valahogy nem érdekelnek, tudom, mire van szükségem és azt megveszem ott, ahol kapható, nem igazán hoz lázba egy húszféle rózsaszínből álló szemfesték szett mondjuk. meg eleve a csomagolásuk is olyan gagyinak tűnik, persze ettől még lehet jó egyik-másik, de ezek a cuccok tipikusan azért vannak, hogy ha már itt járok jól körülnézek, hű ez nem is olyan rossz, szükségem nincs rá, de ennyiért beleféééér. bár pont valamelyik nap vettem észre egy nagyon jó színű körömlakkot, máshol olyat még nem láttam, azt még fontolóra veszem, hogy megérjen-e nekem ezer forintot : D
11:09
7
márc
04
bambuli válaszapinkrose írására:
Nekem h&m-ből van egy 6színű szemhéjfestékem. teljesen megvok elégedve vele.
Illetve barátnőmtől kaptam h&m-es szájfényt. imádom. kimondottan sokáig fent marad,és nem ragad :-)
11:58
8
márc
04
mirkofiam írta:
azért sztem van némi különbség egy 100ftos bolt és egy H&M között...
ettől függetlenül én is azt mondom, h nem. ami közvetlenül érintkezik a bőrömmel, az legyen a lehető legjobb minőségű. Artistry.t használok és csak azt Qwa drága, de garantáltan bőrbarát.
12:12
9
márc
04
chanelN5 válaszamirkofiam írására:
és hol lehet ezt kapni?
12:27
10
márc
04
Franka írta:
csakis csúcsminőségű cuccokat kenek magamra. Bőrápolás és néha némi smink..
Artistry forevör :-)
12:29
11
márc
04
mirkofiam válaszachanelN5 írására:
Amway hálózatban. keresni kell valakit, aki amwayezik. nagyanyám most szállt ki, uh én sem tudom h honnan szerzem a következő adagomat... :S
12:42
12
márc
04
mirkofiam válaszaFranka írására:
te is? :P
12:42
13
márc
04
janisjoplin írta:
nekem van H und M-es szemárnyékolóm, és semmi gondom nincs vele. Jók az árnyalatok, a színek, és nem maszatolódik el, mint pld a Miss Sporty, na olyat nem evszek többet!
Szerintem egy picit rosszabb csak, vagy egy szinten van az Avonnal vagy az Oriflame-el, amiket szintén használok, mert olcsók és jó minőségűek.
12:54
14
márc
04
janisjoplin írta:
..vajon ide miért nem követ minket aristeus???? :D
12:59
15
márc
04
janisjoplin válaszapinkrose írására:
én érzékeny és fehérbőrű vagyok, fém-allergiával. ez úgy valósul meg, hogy pld. a kék szemfestékektől volt már, hogy begyulladt a szemem.
viszont a H&M-estől még nem. Eddig bevált!
Smokey Eyes-t vettem. ez is dermatológiailag tesztelt, meg minden ( bár tudja a fene) szóval eddig ok, és heti szinten használom.
13:01
16
márc
04
pinkrose válaszajanisjoplin írására:
Köszi:) Azért sem akarok nagy vagyont költeni ezekre a nagyon színes dolgokra, mert napi szinten nekem a smink szempillaspirálból meg korrektorból áll,a feltűnőbb dolgok maradnak alkalomra,de azért nem akarom,hogy bedagadjon a szemem valami olcsó izétől.
13:24
17
márc
04
tein válaszaNoraG írására:
skála, nyugati tér. százezer éve ott van, kismillió felsőkategóriás kozmetikummal meg piperével, ezzel-azzal. :)
13:34
18
márc
04
klaudia írta:
én rossmanból szoktam általában a legolcsóbb sminkcuccokat venni, mert drágára nem futja.
De az a Constance Caroll (azt hiszem ez a neve) szemhéjtus amit vettem, nagyon jóó...pedig csak párszáz forint volt...nem kopik le, nem maszatolódik, nem túl nehéz használni sem:)
szempillaspirálból is volt már olyan, hogy a 100forintosból vett nagyon bevált, a Loreal meg nem..
szerintem ez nem márkafüggő..
14:06
19
márc
04
ZuzuPetaz válaszatein írására:
ott már a WB van, de én is a skálát írtam volna. de úgy tűnik nincs már rá igény.
14:30
20
márc
04
bubifujo válaszamenta írására:
"én meg se szoktam nézni az ilyen helyeken a kozmetikumokat, valahogy nem érdekelnek" "pont valamelyik nap vettem észre egy nagyon jó színű körömlakkot, máshol olyat még nem láttam"

Most akkor melyik is?:D:D
14:54
21
márc
04
bubifujo írta:
Én is csábultam már el, de engem inkább a kiegészítőik ejtenek rabul. Pár száz forintos kitűző, hajpánt, karkötő, stb...
A múltkor amúgy egy ajakbalzsamot nem tudtam otthagyni, csak azért mert nagyon édes piros, fém száj alakú csomagolása volt. A balzsam szerintem büdös (vaniliás) csak megszagoltam, és a húgomnak adtam, ő imádja balzsamozni a száját, és szerinte jobb, mint a labello. Szerencsére sokszor használja, így hamar ki fog fogyni, és akkor bubifujo megkapja a dobozkát, amiért igazából kifizette azt a pár száz forintot. :) Már ki is találtam, hogy utána szépen belenyomom az én ajakbalzsamom (egyébként carmex, örök hála a cotcotnak, hogy rátaláltam), és mindenki boldog. :):)
15:00
22
márc
04
tein válaszaZuzuPetaz írására:
nem működik mellette? én azt hittem... ez meglepi.
15:53
23
márc
04
Franka válaszamirkofiam írására:
Mirkofiam! igen, ééééén is :) A "következő adag" beszerzésére meg: nagyidnak biztos van már egy csomó áruházas ismerőse..
17:00
24
márc
04
Pernilla írta:
H&M-ben vettem most alapozót, egyedül ott találtam olyan színt ami megy a bőrömhöz (na és persze nem luxuskategóriában). azért amúgy nem mondanám a legolcsóbbnak az ottani sminkcuccokat.
17:07
25
márc
04
janisjoplin írta:
én jobban érzem magam sminkben, mert kiemeli a szépséget. ( gem-et akartam írni, de az nagyképű lenne..:D )
de vagy 20 éves koromig csak alkalmakkor festettem ki magam, vagy buliba.

most, ennyi idősen, azért inkább odafigyelek a kinézetemre.
17:19
26
márc
04
ivi79 írta:
H&M my favorite jeans lakkja álmaim színe, és nagyon sokáig kibírja beszáradás nélkül:)
17:51
27
márc
04
Lynny írta:
Angliában vettem H&M-ben sokszínű szemfestéket, imádom a palettákat. Nem mintha minden színt ki tudnék használni, mégis olyan jó ránézni a sok színre, amit felkínál.:D Most itthon is találtam úgy 2 hete H&M-ben 6 színű palettát, nagyon szép, pillangós dobozban van, a pénztáros csajnak is nagyon tetszett ráadásul.:)
17:53
28
márc
04
Lynny válaszajanisjoplin írására:
Ne is mondd, nekem meg kobalt klorid allergiám van, az a kék szemfestékben szennyzőanyagként fordul elő.
17:56
29
márc
04
Curiosa írta:
Az arcomra csakis luxusminöséget kenek : Chanel, Kanebo, YSL, Dior, Shiseido, Estée Lauder, Gurlain.
Lancome, Clinique, Clarins már rosszabb minöségü.
A Zara, H&M, Topshop szerintem nem engem céloz meg, hanem a kispénzü tanulókat, egyetemistákat.
21:12
30
márc
04
Lucus írta:
Nem tudom én nem vagyok oda a Topshopért.A cipőm onnan pont olyan rekord sebességgel ment tönkre mint a Primarkos,csak háromszor annyiba került..Plusz én még nem láttam olyan leárazást aminél nekem megérné bemenni,mint a cipős példa is mutatja:(
22:10
31
márc
04
Purple írta:
Nekem Zarás palettám van, már évek óta megvan, Németo-ban vettem, van benne 4 szemfesték, 2 szájfény (amiket sosem használok) és egy arcpirosító. Nagyon szeretem, gyakran használom, de nekem az igazi kedvenc egy több mint 20 éves Max Factor paletta amit anyukám Londonban vett 18 évesen. Szuper a minösége és nagyon tartósak a színek, azóta nem gyártottak szerintem ilyen klassz szemfestékeket!
22:17
32
márc
04
Tia89 válaszaCuriosa írására:
köszönjük, hogy megosztottad velünk a témához rendkívül sokat hozzátevő véleményed!
22:32
33
márc
05
Curiosa válaszaPurple írására:
Szívesen , máskor is :DDD
Bocs, de nekem nincsen idöm itt litániákat írni. A témához ennyi volt a véleményem.
00:28
34
márc
05
menta válaszabubifujo írására:
nem szoktam megnézni őket, vicces, de kábé az volt az első alkalom, hogy valamiért odatévedtem a kozmetikumokhoz és egyáltalán végignéztem őket és lám-lám, ott volt az a csodás körömlakk. na tudtam, hogy félreérthető : D
00:31
35
márc
05
bubifujo válaszamenta írására:
:D amúgy annyira egymás mellett vannak a kiegészítőkkel, hogy lehetetlen nem észre venni. mondjuk, nyilván direkt van így.
01:01
36
márc
05
sziszikeccs írta:
Sminket még nem vettem H&M-ben, de a body buttert (kék dobozos) csak ajánlani tudom mindenkinek. Először ajándékba kaptam, de azóta is csak ezt veszek. Kb. a 3. tégelyt koptatom már.
07:48
37
márc
05
szqulla válaszaCuriosa írására:
Nyugi, pár év múlva te is csúf és ráncos leszel, tán még jobban, mint a kispénzűek, akik legalább nem ilyen gőgösek, muhhhahahahaaaa :)
10:24
38
márc
05
Curiosa írta:
Az Estée L. nálam az utolsó helyen van az általam használt bevált termékek között. 80%-ban chanelt használok. Ha nem tudnád a Diort tartják a legjobbnak a profi sminkesek a celebvilágban, hiába nagyon menö a Mac, annak csak a színei jók.
Te miket használsz?
12:08
39
márc
05
Curiosa válaszaszqulla írására:
Biztos , h nem mert jó géneket örököltem, csak ásványvizet iszom, egészségesn táplálkozom. Tudom, hogy a táplálkozás fontosabb, mint a krémek. Èn mindkettöre sokat adok.
31 leszek és nincs ráncom, anyu 53 és gyönyörü böre van. Jók a kilátások.
Mi zavar még?
( Küldjek chanel krémmintát?? :DD)
12:11
40
márc
05
Purple válaszaCuriosa írására:
most miért engem támadtál meg? :(
14:08
41
márc
05
szqulla válaszaCuriosa írására:
És én küldjek neked viselkedési mintát cserébe ? :D
16:27
42
márc
05
szqulla válaszaszqulla írására:
Nem akartam gonoszkodni Veled, csak vagy tényleg furcsán beszéled már a magyart, vagy nem fogalmazol körültekintően, de nem feltétlen szimpi elsőre, ahogy írtál itt, de ettől még nem gondolom, hogy nem vagy jó fej :)
16:32
43
márc
05
Curiosa válaszaszqulla írására:
Az utolsó mondatod kedves :) Néha nem sikerül úgy megfogalmaznom ahogy gondolom , ez igaz, volt már itt belöle már problémám párszor. Asszem a magyar nyelvben óvatosabbnak kell lenni, mint pl. olaszban , németben. Mondok egy példát, mikor elöször kikerültem Olaszo-ba tök kiakadtam rajta. Kérdi valaki a barátnömet: "Qui é questa?" (ki ez ?)
Náluk ez azt is jelenti, h ki ö.
Szóval a magyarom megkopott, pedig mindig ötös voltam belöle...
Etikát is tanultam, úgyhogy a viselkedési mintát megspórolhatod :)
20:14
44
márc
05
Curiosa válaszaPurple írására:
Bocsi!!!
Tia89-nek szántam.
20:15
45
márc
06
bgaela válaszapinkrose írására:
Jézusom, mekkora parasztvakitás megy itt pl. Curiosa részéről...eszméletlen. Nehogy mást kenj az arcodra mint Chanlet, milenne a divtházzal,ha a cc-logoal ellátott tégelyekböl nem vennének eleget, ami bevételük nagyobb részét adja, és amit mellesleg olyan laborok fejlesztenek ki a megbizásukbol, amik a chanel termékeken kivül még több tíz és húsz közép- és alasokategoriás terméket is magáénak mondhat? Attolmég hogy Chance illata van a testápolonak, ugynaazokat az anyagokat keverik bele. :)
De mindegy, mindenkinek élni kell valamiböl. Te megteheted, persze, értjük mi, proli egyetemisták és más honi kispolgárok, akiknek nem volt etikaorája a bölcsész vagy politologus vagy kommunikácio és média vagy hasonlo komoly föiskolai/egyetemi szakon. Remélem érthető az ironia.

A H&M kozmetikumairol tudok nyilatkozni, kb ugy tudnám leírni, hogy semmi többet nem igér, mint ami, ár/érték arányos. Értem ezt ugy, hogy pl. a drogériai márkákhoz képest (maybelline, garnier, loreal, stb) abszolut jo, szerintem pl. a loeral termékekért 2-3-4 ezer forint nagyon durva ferditést, na azt szerintem a h&m is tudja.

Ezen okbol kifolyolag énmég szeretem is, a szemhéjpuderei szépek, a háromszinü pirositoját énis kiszurtam anno, az egyik kedvenc mindennapi natursmink palettám pedig a 4szinü bész-barna kombojuk.

Ugyanakkor azért nyilván a prémium márkákhoz nem hasonlitjuk. Igaz, hogy van 1-2- olyan termék, ami egyedi és nehéz utánozni (pl. a guerlian météorites pudere, a mac géltusa, a chanel vitalumiere alapozoja, nekem a clinique spirálok festékén kivül a szemem nem nagyon bir mást, plusz néha-néha talál egy olyan temréket a luxusoknál, ami egyedinek számit - van pl. lancome multihasználatu gélem /pirosito, ruzs, mindenegybe/ vagy sötétben fluoreszkélo pink szájfényem a chaneltöl) de ezeken kivül a luxusmárkák nem feltétlen nyujtanak többet. (a kedvenc szájfényem pl. egy kb. 350ftos essence szájfény) Volt már katasztrofális maszkhatásu lauder alapozom, és van olyan kb. 1000ftért beszerzett alapozom, am együtt 'él' a börömmel.
Ja, és vannak régi zarás sminkecseteim is, imádom.
A professzionális sminkek is más jellegüek, azzal sem érdemes összehasonitani.

Szoval én azt mondom, hogy igen, megérnek egy próbát az ilyen sminkcuccok, akár zara, akár h&m, akár topshop, mert ezek a márkák böven a középminöségböl válogatnak, viszont teszik ezt also-középkategoriás árakon. Szoval én aztmondom megéri, mit vesztihet vele az ember, ennyiért tök jol lehet kisérletezni, még azis lehet, hogy felfedez egy szint ami kötéletesen megy az arcböréhez, vagy a pont illö pirositot, vagy a szint amitöl olyan sugárzo lesz a szeme, viszont 3-4-5ezer ftos áron soha nem mert volna kockáztatni.
00:59
46
márc
06
klaudia írta:
tavalyelőtt vettem, de általában csak akkor használom, ha bulizni megyek...Már nem lehet kapni?
14:48
oleandros írta: tegnap 23:59
... :P megpurczant mindenki :D nem baj! Ole is battyog alucikálni...
oleandros írta: tegnap 23:58
Flashback
Booo írta: tegnap 22:41
♥ Nina Simone ♥