Jó csajokat az olimpiára?

Amióta megtudtam, hogy még az északiak egy részét sem érdeklik a téli sportok - legalábbis a televízióban mutogatva - végképp nem tudom a választ a kérdésre: ki néz téli olimpiát? A környezetemben senki, még a sportmániások sem, legfeljebb egy-két csaj, akik rajta vannak a műkorcsolyán és a jégtáncon. Tény, hogy nem feltétlenül a leglátványosabb egy curling összecsapás vagy egy sífutás, bár nekem egy kardozós csörte sem az, és feltételezem, ezzel nem vagyok egyedül. Amíg hajtja az embert a nemzeti öntudat, addig rendben van, de ha önmagában szemléljük a képernyőről visszaköszönő sportokat, már megkérdőjelezhető ezek "hétköznapi értéke".

Tény, hogy a hagyományosnak tekinthető sportágak közé újabban, be-beszivárognak olyanok is, amik megjelenésének nem mindenki örül, ám amik esetleg több (fiatal) nézőt vonzanak, s ezáltal a szponzorok számára is hasznosabbak. Tudjuk azt is, hogy klasszikusnak mondott számok egyre halványulnak - már ami az utánpótlást és az érdeklődést illeti. A magyarok például hagyományosan jók - voltak - például vívásban vagy éppen öttusában, de tegyük a kezünket a szívünkre: ismerünk bárkit, aki űzi vagy figyelemmel kíséri ezeket közvetlen környezetünkben? Politikusok rendre hajtogatják, hogy több pénzt kéne az élsportba csoportosítani, amire én mindig azt mondom, szerintem meg a felvilágosításra és a mozgásra ösztönző kampányokra, kitalált rendszerekre kéne költeni. Attól, hogy rommá támogatjuk az olimpiai sportágakat, még ugyanannyi túlsúlyos, egészségtelenül táplálkozó és lusta ember lesz ebben az országban, akikre később költhetjük a milliókat, mikor ágynak esnek.

Mielőtt kiborulnátok: igen, én is büszke vagyok olimpikonjainkra, és tisztában vagyok vele, hogy nagyjából ez az utolsó terep, amiben nemzeti összefogást láthatunk, ahol függetlenül a váll milyenségétől ráborulhatunk a mellettünk állóéra győzelmi mámorunkban. Ez fontos, és nem sajnálom semmilyen feltörekvő és tehetséges sportolótól a támogatást, miközben biztos vagyok benne, hogy jó pár olyan sportág van, ahol komolyabb sikereket érhetnénk el, mint a mostani vergődéssel, hisz többen űzik azokat pusztán kedvtelésből is. Kíváncsi vagyok, egy mai kissrác mit választana, az öttusázást vagy a downhill bringázást? A birkózást vagy a kung-fut? Feltételezem, többen voksolnának az utóbbiak mellett, hisz azok mára közelebb állnak hétköznapjainkhoz, dacára annak, hogy az ezekben kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolóinkat alig ismeri valaki.

Nehéz kérdés, hogy mindez hogy egyeztethető össze az olimpiák szellemiségével, mert érthető az igény a sikeres sportágak felvételét illetően, ám olykor valóban furcsának tűnik a lobbizás - például a pompontánc olimpiai sportággá tétele esetében. Azt hiszitek túlzok, de nem, az IOC, azaz az International Cheer Union valóban szerette volna elérni, ha a 2012-es londoni olimpián már rázhassák a kis miniszoknyákat, de sajnos most meg kell elégedniük a kiállítói standdal. A 2016-os szereplést azonban már készpénznek veszik, így röpke hat év múlva azzal szembesülhetünk, hogy az összes görög forog a sírjában, s bepillant a szoknyák alá. Az állatmese tanulságát azonban nem mindenkinek sikerült kellőképpen levonni, ugyanis egyre többen kapnak vérszemet.

A legújabb hírek szerint a rúdtáncosok is erős lobbiba kezdtek, hogy részt vehessenek a két év múlva esedékes olimpián, s kezüket tördelve várják az IOC (International Olympic Comittee) döntését. Oké, hogy az elmúlt években a rúdtáncot igyekeztünk a férfinyáltól tocsogó félhomályból a komoly izommunkát igénylő sport kategóriába nevezni, nem mellesleg sikerrel. Alap, hogy ezen hírek hallatán mosolyra húzódik a szánk, de ne felejtsük el, hogy a szinkronúszás is olimpiai sportág. Kinek mi fér bele?