Hidd el, ez csak szex!

Végigmoziztam a hétvégét. Szeretem az olyan filmeket, amelyek a történéseken való agyaláson kívül arra késztetnek, hogy továbbgondoljam az események kiváltó okát, akár a szereplők lelkületéről is elgondolkozzak, sokkal mélyebben, mint amennyire azt a rendező be akarta mutatni. Jason Reitman, az Egek ura című filmben egy olyan fickót mutat be nekünk, aki egész életében őrizte a szabadságát, nem hisz a nagy szerelemben, egyetlen célja tízmillió mérföld összegyűjtése, a levegőben. George Clooney által alakított Ryan Bingham a nagyvállalati leépítések szakembere, magyarán szólva abból él, hogy embereket rúg ki. Élete nagy részét szállodákban és repülőkön tölti, és bőszen gyűjti a törzsutasoknak járó mérföldeket. Hamarosan eléri a tízmillió mérföldet, és megismerkedik egy szintén törzsutas nővel, innentől kezdve a kiszámíthatóan biztonságos élete egy csapásra a feje tetejére áll. A tízmilliomodik pont elérése közel sem lesz olyan katarzis, mint amire felkészít minket a történet, sőt a szürke, hétköznapi, átlagos lét is felszínre bukkan, így kerülve el a happy endet, amellyel kiemeli a többi álomgyári produkció közül a filmet. Összesen hat, többek között a legjobb film és a legjobb rendezői Oscar-díj várományosa a film.

Továbbgondolásra ösztönzött a film. Méghozzá abból a szempontból, hogy vajon azok a - idősödő - férfiak, akik ennyire óvják a szabadságukat, senkinek nem hajlandóak elköteleződni, milyen megfontolásból zárkóznak el, és ezzel milyen hatással vannak a nőkre? Kijelenthetem: csalódást okoznak. Számtalanszor találkoztam már ezzel a típussal, és igen most egy bizonyosan tipizálható férfifajtáról beszélek. Azokról, akik már megették a kenyerük javát - közelebb vannak az ötvenhez, mint a huszonöthöz, és világ életükben arra törekedtek, hogy egy nő se tudja betörni őket. Az egésszel csak az a probléma, hogy amint érzelmileg megérinti valaki őket, szembe mennek minden lelki történéssel, agyalnak, kikövetelik a "spontán kapcsolat" fenntartását, és képesek hazudni, még saját maguknak is, amikor számukra is bebizonyosodik, hogy ez mégis több egy diszfunkcionális viszonynál.

Arra felháborító dologra gondolok, ami a filmben megtörtént Alex - Clooney szeretője - és Mr. Bingham között. (Aki nem szeretné megtudni a film végkifejletét, most fejezze be az olvasást, és térjen vissza a cikkre, miután megnézte a filmet.) A férfi és a nő alkalmanként találkozott, amikor együtt voltak jól érezték magukat, néha váltottak egy-két SMS-t, e-mailt, alkalmanként felhívták egymást, de csak azért, hogy fixálják az újabb randevújuk időpontját. Az a lazaság, ami benne volt a nőben persze, hogy elcsavarta a pasi fejét, és elrepül néhány ezer mérföldet azért, hogy meglepje, szerelmet valljon, de a nő ezt egy spontán kapcsolatként kezelte és pont. Nem gondolta úgy, hogy ebből lehet még valami, hanem úgy gondolkodott: "Élvezzük és pont." Miért gondolják feltétlenül azt a pasik, hogy egy nő mindenképpen meg akarja tartani a fickót, akivel éppen megismerkedett? Miért kell eleve azt feltételezni, hogy a házasság, az elköteleződés a cél? Elképzelhetetlen, hogy egy csaj is csak hetyegni akarjon és nem többet? 

Tapasztaltam már azt egy-két férfi részéről, hogy amikor valóban egy diszfunkcionális kapcsolatot akartam csak fenntartani, amolyan "állandó alkalmit", akkor a másik oldalról elindult az agyalás, és a hitetlenkedés, és a férfi mindenképpen tisztázni akarta, hogy akkor ez a kapcsolat nem torkollik házasságba, soha. Igen ám, tényleg így gondoltam én is, viszont azzal, hogy betettük egy skatulyába a kapcsolatunkat, elve determinálja annak a jellegét, és szabályokat hoz magával, amelyek frusztrálóan hatnak az addig felszabadultan viselkedő nőre és férfira. Hiszen mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy amint meghatározzuk a kapcsolatunk jellegét, miszerint ez egy "összejárunk"-típusú, felelősségektől mentes szerelem, akkor máris kétszer is meg kell gondolni, hogy ráüzenünk-e a másikra, hogy épp azon filózunk, hogy milyen mókával kényeztessük, és egyéb témákkal sem zaklathatjuk, legyenek azok bármilyen hétköznapiak is, hiszen akkor okot adunk arra, hogy a másik úgy vélekedjen: többet akar tőlem...

A spontaneitást máris megakadályozza a szabályok betartására vonatkozó kényszer, így meg is szűnik a kellemes együttléteket biztosító ösztönösség, hiszen túlgondolkodtuk.