Divat

Villantod a státuszod?

5749

Ha azt próbálnánk megfejteni, hogy az ékszernek mi a funkciója, a lehetséges válaszok között két dolog biztosan szerepelne - semmi és státuszszimbólum. Az előbbi magyarázatot egy időre tegyük félre és foglalkozzunk az ékszerrel, mint szimbólummal, pontosabban a gyűrűkkel, mint a rang és a tehetősség szimbólumaival, mely szimbólumrendszer nemcsak hanyatlik, hanem egyenesen ódivatú. Ezzel szemben, még manapság is akad olyan, aki azt hiszi, hogy társadalmi rangját csak erősítik a felgyűrűzött ujjaik, sőt elég népes ez a tábor.

Státusz helyett szánalom

Coco Chanel örök érvényű jó tanácsa szerint, mielőtt kilépünk az ajtón vegyünk le magunkról egy kiegészítőt. Ez leginkább akkor érvényes, mikor kényszeresen jól akarunk kinézni, így hát a lehető legtöbb mutatós kiegészítőt aggatjuk magunkra. Az aggatást muszáj kihangsúlyozni, hiszen épp ebből fakadóan képtelenek vagyunk érvényesülni a kiegészítők tömkelegétől, bár tudunk mondani ellenpéldát, de erről majd később.

Érhető módon felhúzott szemöldökkel állunk egy minden ujján gyűrűt viselő kéz látványától, hiszen a. nem ízléses, b. nagyon ízléstelen, c. mindent sugároz csak kifinomultságot nem. Biztos ti is tapasztaltátok már ezt a jelenséget, mikor az arany- és ezüstgyűrűk kavalkádja kérlelhetetlenül kivillant a lehúzott kesztyűből és talán viselője még rá is játszott a csillogásra - Látod milyen finom és jómódú vagyok? Az efféle finomság és a jómódúság a ma már csak múzeumokban látható és többnyire a nemeseket és az uralkodóházak sarjait ábrázoló festményeken állja meg a helyét. A puffos sapkák és raffolt felsőrészek mellett szinte kötelező elem volt állig felékszerezett test, így mondhatjuk, hogy a kékvérűség legtökéletesebb manifesztációjával állunk szemben, csak épp ez a megnyilvánulás ma már nem állja meg a helyét. Elég ránéznünk a vörös szőnyegen tobzódó színésznőkre, a világ vezető politikusainak asszonyaira, a divattervezőkre... hopp itt álljunk meg! A márciusi brit Vogue egyik hirdetésén a Missoni divatház képviseletében ott pózol, Angela Missoni, illetve Margherita és Teresa Maccapani Missoni, méghozzá szinte minden ujjukon csillogó gyűrűket viselve. Akkor mégis összeegyeztethető a temérdek gyűrű viselése és a kifinomultság?

Most mondhatnánk azt, hogy minden viselés- és öltözékfüggő, de még egy divatnagyhatalom nőtagjain sem mutat jól a megszámlálhatatlan mennyiségű gyűrű, mert egyszerűen giccses, pláne akkor, ha a darabok többsége színes kövekkel díszített. Arról pedig már tényleg csak halkan ejtsünk szót, hogy vajon mit közvetít magáról egy olyan nő, aki szakad sportcipőben, koszos gúnyában rohangált, de mindehhez párosul minimum nyolc csilli-villi gyűrű. Összeegyeztethetetlen ugye? Ékszerrengetegben pedig még a legmutatósabb darab sem érvényesülhet, hiszen a kézfejre téved pillantásunk sikoltva siklik tova, hiszen az agyunkban felvillanó giccs felirat olyannyira villogni kezd, hogy elképzelhetetlen, hogy egyenként végigpásztázzuk az összes darabot. A logikai csavar pedig valahol itt keresendő, hiszen nem az az ékszerviselés célja, hogy a világnak is megmutassuk mímes, szemet gyönyörködtető darabjainkat, amik viselésétől jobban érezzük magunkat? Ha elveszünk a sokaság csábításában pusztán egyetlen pillanatra vonzzuk kezünkre a kíváncsi tekinteteket, amik bizonyára fejvesztve menekülnek majd a vakító csillogástól. Mi mást tennének, hiszen a mutatósnak hitt darabok leginkább a búcsús céllövöldék főnyereményeihez, vagy a rágóautomatákból kipottyanó, kincset rejtő plasztikgömbök tartalmára hasonlítanak.

Nagyok, feketék, fémek, sokan vannak!

Szót kell ejtenünk a gyűrűdivat másik, jóval szerethetőbb vonaláról, ami első blikkre hasonlónak tűnik mint ízléstelen társa, de egészen másról szól. Kijelenthetjük, hogy aki minden ujját felaranyozza, annak nem titkolt szándéka a gazdagság illúziójának keltése, hiszen csak arany- és ezüst ékszereket visel. Mi történik akkor, ha hobbiékszerekből húzunk magunkra többet, ha mondjuk hatalmas köves gyűrűkkel halmozzuk tele a kacsónkat? Egyértelművé tesszük, hogy nem vesszük magunkat túl komolyan és nem félünk minimalista szerkónkat felturbózni némi bizsuval. Ehhez persze bátorság kell, hiszen könnyen úgy járhatunk, mint hivalkodó nőtársaink, akik dámák helyett csupán nevetség tárgyai -, ha van harmónia és egyensúly, akkor ízlésesen rebellis lesz az összkép. Elég szétnéznünk a a divatvilág legstílusosabb és legtöbbet ajnározott szerkesztői, és a top-bloggerek között, egyből kiderül, hogy a mennyiségtől nem kell tartanunk, viszont sokkal kifizetődőbb ha a minimalizmus mentén haladunk. Arról pedig felesleges ábrándoznunk, hogy az agyongyűrűzött gettóbukszás megjelenésű nők egyszer ráeszmélnek, hogy mindaz, amit amit magukról közvetítenek nem hogy nem repíti őket a társadalmi rétegek krémjébe, de még nevetséges is. Mégis miért? Nos, ez már egy másik történet.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások