Szépség

Juli vietnámi barátnője

5730

Ezer és egyszáz érvet sorolhatnánk fel a blogok olvasása mellett, de ezt kisebb dózisokban adagolva már megtettük, sőt a közelmúltban kiveséztük a divatbloggerek és a hivatásos divatszerkesztők között feszülő ellentéteket is. A divaton túl viszont a szépség és a szépségápolás is olyan hálás témák, amik bloggerek százait ösztönzik világszerte postolásra. Ez sajna még nem jelenti azt, hogy a bejegyzések minőségiek lennének, vagyis korántsem biztos, hogy nem torkollik eszetlen időpazarlásba a szépségblogok pásztázása. A nézettségi mutatók és a magazinokban való szereplés jó referenciák és kiindulópontok lehetnek, vagyis ha a frissen levadászott bloggert a Youtube-on akár több millióan is nézik, nemigen lőhetünk mellé.

Julit, a cotcot praktikus háziasszonyát egyikőtöknek sem kell bemutatnunk, hiszen oly sok egyszerű, olcsó és könnyen kivitelezhető megoldással szolgált már szinte az oldal indulása óta. Most pedig megtaláltuk Juli vietnámi barátnőjét, méghozzá egy nagyon tehetséges sminkes csajszi, Michelle Phan személyében. Szögezzük le, hogy Michelle a Lancome nagykövete, vagyis a tutorial videóiban leginkább ezt a márkát preferálja, de persze némi kreativitással és színérzékkel bármelyik terméket pótolhatjuk egy pénztárcabarátabb márkával. Jó hír azonban, hogy a csajszi videói nem csupán azt esztelen költekezésre ösztönöznek, hiszen az álomsminkek mellett Juliéhoz hasonló, olcsó praktikákkal is szolgál. Ezek közül szemezgettünk, de "sajnos" Michelle már akkora netes sztárnak számít, hogy az általa feltöltött tartalmakat képtelenség egyetlen cikkbe sűríteni, így most koncentráljuk a praktikus tanácsokra. Kedves sminkrajongók, ti pedig jól jegyezzétek meg a nevét, mert rengeteget tanulhattok a videókból!

Mi ez? Acetilszalicilsav

Az Aspirin fő alkotóeleme nemcsak a fejfájásunkat csökkenti, de a bőr gyulladásaitól is megszabadíthat. Erről már mi is beszéltünk, bár közületek akkor jópáran kételkedtetek a hatékonyságában, sőt akadt olyan is, aki a gyógyszeripar lobbijának titulálta a praktikát. Ezeken most lépjünk túl, már csak azért is, mert a legtöbb pattanás elleni készítményben megtalálható az acetilszalicilsav vagy csak a szalicilsav - mindkettő gyulladáscsökkentő funkciója miatt. Lássuk most a Michelle féle felturbózott tisztító maszkot, ami nemcsak vízben feloldott Aspirin pirulákat tartalmaz, hanem mézet is. Oldjuk fel néhány csepp vízben a pirulákat, majd adjunk hozzá annyi mézet, hogy könnyen kenhető állagú masszát kapjunk. Ha ezzel elkészültünk, már mehet is arc arcunkra a cucc, mindösszesen tizenöt perc száradási időre van szüksége. Öblítésnél körkörös mozdulatokkal dolgozzunk, de akár radírozhatunk is, ehhez viszont ne használjunk vizet, csupán száraz ujjainkkal dörzsöljük le a maszkot, majd a végén jöhet egy hideg vizes öblítés, ami tisztít és összehúzza a pórusokat. Hetente maximum kétszer használjuk, mert az érzékenyebb bőrt nagyon kiszáríthatja.

Tojás van eladó

A következő maszkhoz nem árt, ha háztáji tojást használunk, hiszen a digitális tápszereken nevelkedett tyúkocskák bizonyára nem tojnak bio tojást, vagyis irány a biopiac, esetleg a nagyi tyúkólja. A lehető legegyszerűbb kihívással állunk szemben hiszen annyi a dolgunk, hogy szétválasztjuk a fehérjét a sárgájától, és előveszünk egy villát, amivel felverjük a fehérjét. Ha ezzel elkészültünk, akkor a habos lötty mehet is az arcunkra, majd várjunk a teljes száradásig. Ha nem tudsz mosolyogni, máris lemoshatod a kutymászt, de nincs vége a tojásozásnak, mert a sárgájával is eljátszhatod ugyanezt - arcra föl, száradásig vár, majd leöblít. Igen, a nyers tojásnak nincs épp kellemes szaga, de a cél érdekében ki lehet bírni. Ja, és a lényeg - a tojásos maszk kitűnő a zsíros, foltokban kifényesedő bőr kezelésére.

Ne lökd a bolognai szószba!

Főzőcskézés közben nem nagy kunszt félrelökni egy-egy hozzávalót, mondjuk egy szép érett paradicsomot. Nem jövök megint a bio-eposszal, de egyszer tényleg hasonlítsatok össze egy igazi és egy paradicsom look-a-like zöldséget. Az utóbbi szivacsos, íztelen massza, míg az eredeti paradicsomnak megvan a jellegzetes "gyerekkorunk nyara íze". Na tehát csapd a vágódeszkára a parit, nyisszantsd le a tetejét, aztán a csumájába kapaszkodva mártogasd cukorba, ami jelenesetben természetes arcradírként funkcionál majd. A paradicsom egyébként a szalicilsavhoz hasonlóan gyulladáscsökkentő hatású, ugyanis a természetben a növények kórokozók elleni védekező mechanizmusában vesz részt. Ha tehát természetes fertőtlenítőre van szükséged, bátran válaszd a paradicsomot, cukorral vegyítve pedig szabadulj meg az elhalt bőrrétegtől.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások