Étel+Ital

Ezt nyalnák a pasik?

5720

Elég gyakran sütök muffint, de bevallom, hogy még sosem jutott eszembe, hogy a női vendégeknek lányos, a pasiknak pedig maszkulin nyalánksággal készüljek. Velem ellentétben egy David Arrick nevű fazon úgy gondolta, hogy a vérbeli pasiknak vérbeli muffin dukál. Hogy mi lett a végeredmény? G.I Joe terepszín cukormázat nyalogat az ujjairól.

Ha az amerikai sütikre gondolunk, amik valahol a muffin és a mi krémes-mézes süteményremekünk között vannak, akkor biztosan beugrik, hogy ezek a papírkosárban kisütött édességek általában rózsaszínek, szivárványszínű feltét van rajtuk - összességében megállnák helyüket Barbie szülinapi zsúrján is. Épp ez volt az a tulajdonság, ami tettekre sarkallta David Arricket, aki elindította Butch Bakery elnevezésű vállalkozását, ami férfias sütiket kínál. Természetesen számolnunk kell a sztereotípiákkal, ugyanis az ötletgazda szerint, ami terepszínű, az csakis férfias lehet, így természetesen van terepszínre mázolt süti, de fa ihletésű és tyúklábmintás kiszerelés is.

David saját elmondása szerint, boltjában a hentes találkozik a vajkrémmel, így süteményei ötvözik a férfias megjelenést az igazi kulináris élvezettel. Bizony, mert ezek az édességek nem pusztán külsejükkel, hanem tartalmukkal is csábítják a férfi vásárlókat, hiszen szinte minden tészta tartalmaz alkoholt, így a rum, a sör, a whiskey és a konyak is alapvető hozzávalóknak számítanak. Ha bárki kételkedne a műszaki rajzokkal is illusztrált sütik sikerében, azt el kell keserítenünk, mert bár egyelőre csak az "édesszájú hentesek" csak Manhattanbe, Brooklynba és Queensbe szállítanak, a kezdeti sikereken felbuzdulva nem kizárt, hogy lassacskán beveszik egész New Yorkot, mert nagyon úgy tűnik, hogy férfias kiállású édességekre igenis van kereslet.

Hozzászólások
1
febr
16
Helen írta:
Ez a faszi nem normális. Egy tökös pasi nem a terepszínű muffint nyalogatja nagyobb hévvel, hanem a muff körüli terepet...
10:36
2
febr
16
indala írta:
milyen marhajól néznek ki!! azért egy ilyen piaci rést felfedezni...kemény.
még sosem csináltam ilyen szép muffinokat, csak basic darabokat, de megjött a kedvem a díszített verziókhoz is. mi ez a krém, ami a tetején van? valami vajas cucc lehet?
10:39
3
febr
16
scarlett írta:
beszarás, hogy erre tényleg van kereslet!

12 darab kerül 48 dolcsiba, nemsemmi.
10:45
4
febr
16
LadyGray írta:
Én csak tortánál szoktam nézni, hogy kinek sütöm...:) ha psimnak akkor letisztul formák, kevés díszítés, sötét színek. Ha mondjuk anyumnak akkor ott cicomázok, ami tőlem telik:) de nekem ezek nem étvágycsinálós sütik...:S
10:45
5
febr
16
indala válaszascarlett írására:
mindenesetre halál komolyan gondolja a faszi...hát, majd kiderül:D
10:59
6
febr
16
donci válaszaHelen írására:
pont ezt akartam irni... ; )

esetleg ha a MUFFin màs formàju lenne.... ;D
11:00
7
febr
16
Lehetne például bionicle legorobotot építeni gumicukorból (természetesen feketéből narancssárga szemekkel) az unokaöcsém köreiben igen nagy sikert aratna...
11:10
8
febr
16
macskabreki írta:
Kéne Ferrari alakú dobozban árusított, benzingőz szagú arckrém is, idősödő uraknak, akik a papaya illatú feleségkencét szégyellik magukra kenni.
11:21
9
febr
16
mirkofiam írta:
ez mekkora...hülyeség. ennyi erővel az összes szocio-demográfiai jellemző mentén lehetne csinálni sütiket... sütik katolikusoknak, zsidóknak, mohamedánoknak? sütik magas és alacsony iskolai végzettségűeknek( mondjuk filozófusok, matematikusok arcképével díszített muffin, nehogymár a buta rózsaszínt kelljen megenni...végülis azzá leszel, amit megeszel...) sütik gazdagoknak szegényeknek és a középrétegnek...
jesszus. ennyi erővel mért nincs pasi üdítő és lányüdítő -.-'
12:09
10
febr
16
mirkofiam írta:
és az a hihetetlen, hogy ezen meg fog gazdagodni valaki!!!!!!!
12:10
11
febr
16
SwingerMary írta:
Pfff :S
A pasik nem a nőiesebb formákat nyalogatnák szívesen? A női mell formájú torta nem fekszik?
12:13
12
febr
16
SwingerMary válaszamacskabreki írására:
:DDD
12:14
13
febr
16
Aristeus válaszaHelen írására:
Te csak erre vagy beállva?
12:20
14
febr
16
anitamano írta:
Mindenből pénzt lehet csinálni... De nem hiszem, hogy minden pasi igényt tartana erre. Addig is ettek süteményt, amíg ezt ki nem találták. Pff
12:39
15
febr
16
GreenTea írta:
Szeretnék ennyire unatkozni... :-P
12:48
16
febr
16
Helen válaszaAristeus írására:
Meg ide a sarokra, este 10 után...
13:14
17
febr
16
Micsurin válaszamirkofiam írására:
XD
14:58
18
febr
16
chloe írta:
édességet enni már eleve férfiatlan!
15:01
19
febr
16
bugyigumi írta:
Vérbeli pasinak, vérbeli muff dukál! :D IN nélkül!
15:30
20
febr
16
bugyigumi írta:
Hogy milyen a vérbeli pasi azt pedig döntsék el a nők....
15:31
21
febr
16
scarlett válaszaHelen írására:
:)))
17:48
22
febr
16
bubzi válaszaHelen írására:
:D ;)
17:55
23
febr
16
bubzi írta:
nekem annyi esett le, hogy AZONNAL KÉREK SÜTIT!!!!
muffint nem is sütök jó szívvel, mert minden pasi ismerősöm (környezetemben, akiknek sütök is) utálja. gyümölcsös, túrós, vastag krémmel összekent süti mehet, "bögretészta nem. ez van. :)
17:58
24
febr
17
Aristeus válaszachloe írására:
:-)
01:02
25
febr
17
wraxy válaszabugyigumi írására:
IN nélkül, jajj szegény! out only? :P
07:37
26
febr
17
bugyigumi válaszawraxy írására:
:-D
16:18
27
febr
19
dean24 írta:
Most erre rá kell izgulnom vagy mi van? :D
00:37
28
febr
19
klaudia írta:
na,hát ez is egy értelmetlen dolog,...ki kap kedvet egy terepszínű sütihez??..nincsenek női meg férfi sütik, mindenki azt eszi,amit szeret.. a csokis barna, a muffin meg elég sokféle lehet, de pl ha egy férfi szereti a mignont, és az pl rózsaszín,az attól még nem kizárólagosan nőknek készült...
Ezek után már a sült húst is nemek szerint csináljuk???:D:D
nevetséges...
07:16
29
febr
20
eresdakoo írta:
Én inkább a női szülőutat nyalogatnám a csiklóval együtt. Meg lehet h kicsit adnék a hátsó fertálynak is ha tisztában van tartva :D
11:40
30
febr
20
Wattacukor írta:
Szerintem a férfiak nagy százalékának tök mindegy, hogy milyen színű cukormáz van a sütin, mert úgyis elpusztítják kb. 2 másodperc alatt. De azért aranyos, hogy rájuk is gondolnak. :D
13:36
oleandros írta: tegnap 23:59
... :P megpurczant mindenki :D nem baj! Ole is battyog alucikálni...
oleandros írta: tegnap 23:58
Flashback
Booo írta: tegnap 22:41
♥ Nina Simone ♥