Közösség

Hogy elrepült az idő!

5715

Kismilliószor ismételgetett felkiáltás, ami leggyakrabban akkor hagyja el a szánkat, mikor féktelen jókedvünkben elfeledkezünk az idő múlásáról, majd az órára pillantva eszmélünk, hogy az elmúlt pár óra szó szerint elsuhant. Gondolkodtatok már azon, hogy vajon miért érezzünk ezt, és hogyan lehetséges, hogy a kellemetlen várakozással teli idő mindig jóval hosszabbnak tűnik? Amerikai kutatók kiderítették, nézzétek!

A BBC oldalán talált cikk felütése kissé banális, hiszen a szerző egy kérdéssel indít, miszerint: Milyen gyorsasággal múlik az idő? A minnesotai St. Thomas Egyetem kutatói egy rejtett stopperóra segítségével elérték, hogy a kutatásban résztvevő alanyok ne érezzék a valóságban eltelt időt, így a tízperces időintervallum helyett, egyeseknek öt, míg másoknak húsz percnyi eltelt időt mutattak. Kontrollált körülmények között meglehetősen egyszerű befolyásolni az emberek időérzékét - mondta Aaron Sackett, a kutatás vezetője. Nagyon átlátszó csalafintasággal kábították a résztvevőket, akik jobban élvezték az elvégzendő feladatot, ha azt hitték, hogy repül az idő. Velük ellentétben azok a kísérleti alanyok, akiket a lelassított idővel szembesítettek, unalmasnak és nemkívánatosnak érezték az adott feladatot.

"Elhull a virág, eliramlik az élet"

Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy időérzék nélkül képtelenek lennénk élvezni az életet, hiszen a kellemes tevékenységek egyik relatív barométere az eltelt idő, de persze nem mindegy, hogy milyen gyorsan tovasuhanónak érezzük azt. Még maga a kutató is bizonytalanul beszélt a valóban tapasztalt időről, ami érthető is, hiszen az óramutató járásának korántsem kell egyeznie saját időérzékünkkel, sőt azzal is szembesített, hogy a hirtelen sokk hatására végbemenő, az időérzéket is felborító agyi folyamatok működése máig nem tisztázott teljesen. Múltkor sikerült úgy elesnem az egyik bulihelyen, hogy csak az az érzés volt meg, hogy kicsúszik alólam az egyik lábam, a következőbenn már a földön hevertem. A köztes idő persze annyira rövid, hogy amúgy is nehéz lenne érzékelni, hát még ha hozzávesszük a riadtság kiváltotta adrenalinemelkedést is. John Wearden professzor szerint az a legfőbb probléma, hogy az idő múlásának nincs biológiai vetülete, hiszen csak az öregség és az azzal járó fiziológiás változások ismertek. Apró de kiragadható folyamatok vannak, mint például a látás fiziológiája, ami viszont szintén olyan sebességgel megy végbe, hogy nem lehet a konvencionális biológiai időmérés alapja.

Így hát érthető, hogy az irodalom miért építkezik oly sokszor az időre és a szerelemre, mert bár mindkettőt érzékeljük, mégis szinte képtelenség szavakba önteni a lényegüket. Másik probléma, hogy bár érezzük, hogy múlik az idő, kézzel fogható formában mégsem mindig szembesülünk vele, kivéve mikor azt látjuk, hogy lemegy vagy épp felkel a Nap. Egyezményes időmérő az óra óta nem született, így kénytelenek vagyunk saját bioritmusunknak megfelelően értelmezni az idő múlását, ez viszont logikus következménye, hogy ahányan vagyunk annyiféleképp érzékelhetjük a rohanó perceket. Ha ez önmagában még nem lenne elég bonyolult, akkor vegyük hozzá, hogy az idő nemcsak egyféle, hiszen van objektív és szubjektív idő is. Rápillantok az órámra, és azt mondom, hogy negyed egy van, ezzel megállapítottam az objektív időt, de szubjektív időérzékem ennél jóval bonyolultabban működik - tapasztalatokra épít, méghozzá úgy, hogy a múltban a hasonló tevékenység mennyi időt vett igénybe. Ezért lehet az, hogy vizsgák előtt próbálunk úgy érkezni, hogy minimális időt kelljen várakozással töltenünk, hiszen hiába telik el csak húsz perc, emlékeinkben ott él, hogy a múltkor húsz percet is vagy negyvennek érzékeltük.

Eksön bébi!

Számtalan pszichológia kísérlet bizonyítja, hogy az ember mindig gyorsabbnak érzi az idő múlását, ha neki tetsző, izgalmas dolgokat végez. Oké, de mi megy végbe máshogyan és legfőképp miért, mikor mondjuk a szerelmünkkel vagyunk, és miért működik másképp az időérzék, mikor a fogorvosi váróban ülünk? A tudósok bizonyára száraz fizikai és kutatási adatokkal akarnak alátámasztani minden hipotézist, azonban ne feledkezzünk meg az időérzék emocionális oldaláról - ha azzal vagyok, akit szeretek boldog vagyok, ha tudom, hogy kínoznak egy orvosi szobában, akkor pedig félek. Ezek az ellentétes érzelmek mind befolyásolják időérzékünket. Különböző MRI kutatási eredmények bizonyítják, hogy agyunk mondhatni megfeledkezik testünk koordinálásáról, mikor jól érezzük magunkat. Ismerős ugye? Ez nem más mint az ellazulás, ami szintén személyfüggő, hiszen míg nekem bizonyára kimerítő lenne körbefutni a Margitszigetet, addig az, aki évek óta szigetkörrel kezdi a reggelt, bizonyára nem érzi megterhelőnek. Úgy tűnik, ez lesz a megoldás - minél inkább tudatában vagyunk fizikai valónknak, és a pillanatban betöltött szerepünknek, annál valószínűbb, hogy az idő múlását kínzóan lassúnak érzékeljük majd. Az igazság bizonyára még várat magára, hiszen még maguk a tudósok is azt mondják, hogy jelenleg öt kutatóra tíz hipotézis jut, így hát nem meglepő, hogy csak kavarognak a feltevések és az esetleges megoldások hálójában, közben pedig csak múlik az idő. Aki pedig még mindig az idő tényleges sebességére kíváncsi, annak azt üzenjük, hogy még a kutatók is ironikus válasszal szolgálnak: az idő az idő sebességével halad. Megérteni bizonyára nem fogjuk, épp ezért okos döntés, ha inkább kiélvezzük az óra minden percét és a perc minden másodpercét.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások