Kábítom magam

Többször emlegettem már ezeken az oldalakon a nagyanyámat, hiszen sok időt töltöttem vele kislányként, így rengeteg életre szóló élményt kaptam tőle. Az első meséimet, és így a fantáziámat is neki köszönhetem. Esténként, amikor letett aludni, mindig leült az ágyam szélére, és betakargatott. Amikor már kényelmesen elhelyezkedtem, kértem: "Mesélj valamit!" A kezdeti Grimm- és Andersen meséket később felváltották a háborúról szóló történetek, borzalmas élmények, de nekem ezek is csak fantazmagóriák voltak, alapot biztosítottak a képzeletem fejlődésének.

A lélek

A mesemondások mindig is jelen voltak az ember életében. Már az őskortól kezdve szájról szájra terjedtek így a legendák, család-, és nemzetségtörténetek, a legendás mamutgyilkosságok. Természetesen a harmadik évezredben sincs ez másként, a gyermekek pszichés és intellektuális fejlődésében ma is jelentős szerepet kaphat a mesék megismerése. A mese szereplőivel való azonosulás nem másra, mint az életre készíti fel a gyerekeket, hiszen egyszerű emberi kapcsolatokat képeznek le ezek, amelyekből elsajátíthatóak különböző konfliktuskezelési technikák. Sőt, megismerhetőek a különböző embertípusok: a csaló, a gonosz, a jóságos, az igazságos. A szereplők bőrébe bújva, a mesés eseményeken keresztül a gyermekek megismerik az örömöt, a félelmet, a bánatot, a csalódást, a hazugságot, erkölcsi és lelki fejlődésen mennek át, sőt rögzülnek a tanulságok, érzelmi kapaszkodókat találnak. Komoly irodalom foglalkozik vele, hogy a mesékben szereplő női és férfi alakok milyen szerepeknek, élethelyzeteknek feleltethetők meg, felnőtt fejjel igen tanulságos ezeken elgondolkozni olykor. (Már csak azért is, mert gyerekeinknek mesélve irányíthatjuk figyelmét, elkerülhetünk vagy elővehetünk bizonyos témákat, amikről úgy véljük, talán segítségére lesznek.) Ezek szerint meséinkben megjelenik a becsapott nő, az elnyomott nő, az apai zsarnokságtól szenvedő, megjelennek a különféle szerető- és feleségtípusok is a házsártostól az alázatosig. Ugyanígy megtalálhatjuk a férfi alakok típusait is az akadályokat legyőző hősöktől az elbukó elvtelenekig és gyávákig. 

Ha elővesszük a magyar népmeséket tartalmazó kötetünket, és felelevenítjük egykor élénk emlékeinket, felfigyelhetünk arra is, milyen mögöttes, erkölcsi tartalmakat, irányelveket vagy akár jótanácsokat hordoznak a lapok. Tanmesékre lelhetünk a szülő-gyermek kapcsolatokat illetően, a férfi-nő viszonyok terén, és általában az emberi kapcsolatokat érintve is. Megtanulhatja egy gyermek, hogy mikor kell megmutatni igazi értékeit, hogy hogyan veszthető el a szeretet, hogy hogy viselkedjünk embertársainkkal, hogy mik az életben elénk gördülő akadályok. Se vége se hossza nem volna az írásnak, ha ezeket kifejtenénk, legyen ez mindenkinek kellemes házi feladat.

Gonosz világ

Felmerülhet a kérdés, hogy a boszorkányok, a sárkányok és egyéb rendkívüli félelmet keltő lények mégis hogyan tanítanak az életre, mégis hogyan nyugtatnak meg egy-egy gyermeket mondjuk lefekvés előtt. Először is nem árt szembenéznünk vele, hogy a gyerekek számára a felnőttek világa sokszor félelemkeltő, stresszes, bizonytalan, érthetetlen, s ezek a meg nem értett helyzetek sokszor szorongást és félelmet generálnak egy kisgyerekben. Mivel hagyományos mesék lényege pont a borzongásban, a szorongásban teljesedik ki, majd a végkifejlet - ami rendszerint pozitív - feloldást nyújt, ezért a meghatározhatatlan érzések, amelyek, amúgy is jelen vannak a gyerekekben - féltés, egyedülléttől való rettegés, elvesztés lehetősége - magyarázatot kapnak, megfogalmazódnak, megoldódnak, a negatív érzelemgombóc feloldódik. A meséken keresztül egyszerűen kiélhetők, levezethetőek ezek a megfoghatatlan félelmek, a gonosz mostohán, a gyilkoson, tűzokádó hétfejű sárkányon és a legkisebb királyfi hőstettein keresztül. Persze sokszor ezek szinte észrevétlenül mennek végbe - a félelmek és a feloldások is.

Happy end

Azok a szimbolikus képek, amelyek a mesékben megjelennek, legyenek bármennyire is riasztóak, mind-mind megoldást nyújtanak. Legyen bármilyen hátborzongató is egy-egy történet, a vége mindig jó. A legkisebb győzedelmeskedik, a jó legyőzi - természetesen eredendő jóságával - a gonoszt, bátorsággal, hűséggel, a barátok segítségével végül minden megoldódik, és a kisgyerek megérzi, hogy az élet tele van ugyan nehézségekkel, de a jó elnyeri jutalmát, a gonosz meglakol. A libikóka helyrebillen. A felnőttek által elmondott fabulák olyan jelenségekről beszélnek, amelyek másként nem megmutathatóak egy gyereknek. Szólnak ezek a történetek a halálról, a gonoszságról, igazságról és ármányról, ám ezek nem megijesztik a gyermeket, hanem elvont fogalmak révén megnyugtatják őket, fantáziájukon keresztül feloldódnak a szimbólumok világában. A meséknek ráadásul az az előnye is megvan - ami minden tanító, üzenetet hordozó szöveg jellemzője, legyen az vallási vagy épp filozófiai - hogy a hallgató annyit fog fel belőle, amennyire éppen érett a tudata.

Intellektus

Tagadhatatlan, és számtalan felmérés bizonyítja,  hogy azok a lurkók, akiknek a szülei mesékkel altattak, sokkal nagyobb szókinccsel kezdték meg iskolás éveiket és a szövegértésük is fejlettebb volt azon kortársaiknál, akik nem kapták meg ugyanezt az élményt az őseiktől. Felmérések szerint a mesék, melyek kitágítják a gyermeki valóságot, az alkalmazkodásban és a problémák megoldásban is felhasználhatóak számukra. Az talán nem is kétséges, hogy a sok-sok mesét hallgató csemetékből később lelkes olvasótábora lesz a könyveknek. Tehát a mesék korántsem szórakoztatnak, sokkal inkább nevelnek, tanulságokat mutatnak meg az életről, érzelmi stabilitást nyújtanak, és elősegítik a személyiségfejlődést, kreatívvá, alkotóvá tesznek.

Ki-ki nyugalomban

Gondoljunk vissza arra - ha volt benne részünk -, hogy milyen körülmények között voltunk akkor, amikor a szüleink, nagyszüleink meséit hallgattuk! Már megvacsoráztunk, tele volt a pocak, tiszták voltunk, meleg pizsiben, feküdtünk a tiszta ágyban az egész napos pörgés után lenyugodva, majd szüleink szerető simogatás és jóéjt puszi előtt még elvittek minket egy másik világba, ahol egy megváltozott tudatállapotban jártunk-keltünk. Ideális, nem? Ezekre a körülményekre, ha felnőttként visszagondolunk, még mindig nagyon jóleső érzések öntenek el. Együtt voltak velünk, ők beszéltek hozzánk, és nem a televízió. Bársonyos hangjuk beleolvadt az éjszakába, a valóság lassan összekeveredett a fikcióval, és már aludtunk is... Számtalanszor megtörtént már velem, amikor nehezen aludtam el, hogy azt mondtam a pasimnak, miközben hozzábújtam: "Mesélj valamit!" Ez a kérés olyan érzéseket keltett bennem, amelyek megnyugtattak és, ha nem is mindig jött a mese utána, könnyebben sikerült elaludnom. 

A mai napig, ha zaklatott vagyok, feszült, a legegyszerűbben úgy tudok álomra szenderülni, ha elképzelek magam számára egy történetet - lehet akár álmodozásnak is nevezni -, ami szép, jó, és aminek a végkifejlete, melegséggel tölt el. Kábítom magam szó szerint, csupán a fantáziámmal.