Test

Nem flanc, betegség

5633

Ránézünk egy rommá plasztikázott arcra és vajon mit gondolunk? Bizonyára végletek viaskodnak bennünk, és az is bizonyos, hogy az emberi arcot keressük. Azt a természetes arcot, ami az apró, de jellegzetes "hibáktól" lesz sajátos. A Kés/alatt generáció tagjaiként tudjuk, hogy a plasztikázott arc minden, csak nem egyedi, hiszen minden megrendelő ugyanazokra az emblematikus arcvonásokra vágyik: kiálló arccsont, hatalmas száj, tükörsima homlok... Mielőtt pálcát törnénk az egyenarcú, önjelölt szexszimbólumok felett, érdemes tisztázni, hogy a testképzavar betegség, méghozzá a legutóbbi kutatások szerint nagyon komoly agyi elváltozás okozza.

Egész helyett, csupán rész

Vannak ugye a tipikus test-paráink: túl nagy a fenekünk, túl széles a csípőnk, kicsi a mellünk és nem elég vékony a derekunk, az arcunk apró hibáiról már nem is beszélve. Fékevesztett önkritizálásunk során egyszer biztosan eljutunk arra a pontra, amikor másnak, nevezetesen egy pasinak vallunk utált testrészeinkről. Jó, persze megeshet, hogy egy őstulokkal hozott össze a sors, aki szemrebbenés nélkül rávágja, hogy "Igen, tényleg nagy a segged!", de bízzunk benne, hogy ez a kisebb halmaz. Nem árt tudnunk, hogy a férfi agy nem bíbelődik vizuális puzzle-ozással, értsd egészében néz, téged. És ezzel elérkeztünk fő témánkhoz, hiszen ellenben a csajmustráló férfiemberrel, a testképzavaros egyén képtelen komplex képet alkotni önmagáról.

Dr. Jamie Feusner, a Kalifornia egyetem pszichiátere szerint alapvetően nem a betegség, hanem a diagnosztizálatlan betegség jelenti a legnagyobb veszélyt. Míg egyesek csak fejben játszadoznak a plasztikázás gondolatával, addig mások - bizonyára kedvezőbb anyagi helyzetük miatt- valóra váltják rég dédelgetett álmaikat, így lesz B kosárból D kosár, kis csücsöri szájból pedig óriási műajak. Míg mások attraktívnak ítélik meg őket, addig ők maguk képtelenek megbékélni a külsejükkel - mondja Dr. Feusner, aki szerint jóval több híresség szenved testképzavarban mint azt gondolnánk. Az elismert pszichiáter szaktekintély által vezetett legutóbbi kutatás meglepő eredménnyel zárult - a testképzavart egy rendellenes agyi tevékenység, a normálistól eltérő képfeldolgozási folyamat okozza. Az angolul BDD-nek (body dysmorphic disorder) nevezett betegségben szenvedők képtelenek arcuk apró részleteit kontextusba helyezni, vagyis ha tükörbe néznek, vagy saját fényképüket tartják a kezükben, nem egy teljes arcot látnak, csupán rendellenes részleteket. Sabine Wilhelm testkép specialista egyenesen áttörőnek nevezte a felfedezést, hiszen mindazon nézeteket alátámasztja, amik eddig csak hipotézisekként kezeltek.

A kutatás során kiderült, hogy azok a testképzavarban szenvedők, akik más emberek fotóját nézték, nagyobb bal agyfélteke aktivitást mutattak, vagyis lényegesen jobban működött az asszociációs és kategorizációs képességük. Ezzel szemben ha egy egészséges személy vizsgál egy idegenről készült fotót, akkor agyának jobb féltekéje dolgozik, ami egészében fordítja le a látottakat. Érthető módon a BDD-ben szenvedő egyének, miután a sok részletből kiszúrtak egy nekik nem tetsző vonást, rögtön felnagyítottak és a későbbiekben csak arra koncentráltak. Bár új orvosi felfedezésről beszélünk, mindez talán már nem ismeretlen számunkra, hiszen ha mondjuk van egy arcvonásunk amit nem szeretünk, borítékolható, hogy ellenszenvünk időről időre visszatér. Súlyos és kóros állapotról azonban csak akkor beszélhetünk, ha a személy életminőségét és önmagáról alkotott képét rombolóan befolyásolja az az egy - esetenként több - jellemző, amivel képtelen megbékélni. Ez rövid távon deprimáltsághoz, hosszú távon pedig súlyos depresszióhoz, legrosszabb esetben akár öngyilkossághoz is vezethet.

Furcsa és izgalmas téma a plasztikai sebészet visszássága, mivel a kés alól frissen szabadult egyén bizonyára büszkén mutogatja új valóját, de ez már nem a természetes valóság, hiszen a páciens képtelen volt elfogadni a beavatkozás előtti testét. Akárhogy is nézzük ez kudarc, és hiába ámulunk a mérnöki pontossággal megmunkált melleken, hiszen azok tökéletességük ellenére a múlt tökéletlenségének stigmái - volt egy testem amivel nem voltam kibékülve. A régi külső temetője pedig a legtöbb esetben az új, a tökéletes küllem lesz, ami szintúgy pszichés problémákat generálhat. Ezért lehet az, hogy a testképzavarban szenvedők mániákusan rohannak a sebészkés alá, hiszen hiába a felturbózott új én, még mindig látnak valamit a régi és silány testükből. A probléma valójában bennük lakozik, és az nem az, amit mi kívül látunk - mondja Sabine Wilhelm -, ami vitathatatlan, hiszen egy szétplasztikázott arc láttán először meghőkölünk az eltorzult külsőségeket, de másodperceken belül szánakozva nézzük a műembert, aki nyilvánvalóan beteg. A testképzavar sajnos nemcsak a tökéletesség mániákus hajszolásából áll, hiszen a BDD-ben szenvedő beteg állandóan ellenőrizgeti az arcát, ami bizonyos esetekben - mondjuk vezetés közben - nagyon veszélyes lehet. Időbe telik, amíg a kutatási eredményeket célzottan is integrálják a testképzavaros betegek kezelésébe, de maga a tény, hogy a BDD szoros párhuzamban áll a rendellenes képfelismeréssel, óriási előrelépésnek számít, sőt a következő kutatásokban az anorexiás betegek agyi működését is ennek tükrében vizsgálják majd.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások