Közösség

Külföldi kerítés csakis kolbászból

5602

A jelenséget mindenki ismeri - fiatal, kalandvágyó ifjak jobb élet reményében külföldre dezertálnak. Nekem is van ilyen ismerősöm, neki is és neked is, ez egészen biztos. Vajon mi a közös ezekben az arcokban, azon kívül, hogy közülük nem kevesen a nullával egyenlő szintű nyelvtudással vágnak neki az ismeretlennek?! Hát az, hogy többségük ódákat zeng a mesés nyugatról, az ottani lehetőségekről, mi pedig itt a Balkán égisze alatt csücsülve joggal görbítjük sírásra a szánkat, hiszen nekünk annyival, de annyival rosszabb. Lehet, hogy így van, de vajon mi lakozik a nyugati cukormáz alatt?

Nem ritkán felemás érzelmekkel hallgatjuk a külföldi munkáról és kalandozásról szóló beszámolókat, szájízünket pedig nem más, mint a saját helyzetünk határozza meg. Kezdjük a jobb opcióval, vagyis a mi házunk táján minden oké, van munkánk, van lakásunk, talán még a kiegyensúlyozott magánélet rublikát kipipálhatjuk. Ebben a felállásban igencsak érthető, hogy szkeptikusan fogadjuk frissen hazalátogató ismerősünk beszámolóját, és most tekintsünk el az irigységtől és az utálattól mint elemi tulajdonságoktól. Nem irigység ez, hanem egy teljesen logikus hozzáállás, elég ha a külföldön szerencsét próbálók itthoni helyzetét nézzük. Valljuk be, hogy nem azok vannak többen, akik mesebeli életet hagynak maguk mögött, és már-már önző szabadságvággyal vágnak neki az ismeretlennek. Nem, ugyanis a külföldön munkát vállaló honfitársaink többsége nagyon is nyomós okkal dönt a távozás mellett, nevezetesen itthon nem képes boldogulni.

A boldogulás fogalmát rázzuk modern gatyába, vagyis nem az éhezésről beszélünk hanem egyre gyarapodó igényeink kimeríthetetlenségéről: kell saját lakás, autó is kell, technokraták vagyunk így mindenből a legmodernebbet és a leghiperszuperebbet akarjuk. Ismerős érzés ugye? Érthető, hogy a teljesség fürdőkádját épp, hogy csordogáló honi pénzcsapjainkkal soha az életben nem tölthetjük fel. Heuréka, íme a megoldás - külföldön kell munkát vállalni. Rendben, de pörgessük csak vissza az eseményeket, majd stoppoljuk le a zakatoló képsorokat - aki külföldön áll munkába, annak itthon nincsenek maradéktalanul rendben a dolgai. Nem véletlenül használom az igen tág dolog kifejezést, hiszen ebbe belefér az anyagi nincstelenségtől kezdve az összes párkapcsolati para is. Persze mindenkinek igaza van, aki azt állítja, hogy sortűz elé kéne vetni azt, aki azt merészeli állítani, hogy minden külföldön munkát vállaló magyar boldogtalanul hagyja el az országot. Ha ezt sikerült leszögeznünk, jelenlegi állapotunkban játszadozzunk el a kivándorlás gondolatával! Én kezdem: van családom, pasim, barátaim és még munkám is, sőt saját életterem, amiben teljesen jól érzem magam, miért mennék fejvesztve mondjuk a Temple Barba sört csapolni? A hozzám hasonló helyzetű embertárs bizonyára most ugyanazt érzi amit én - nem éri meg mindent felrúgni és elhúzni csak azért, hogy zsíros eurókban és fontokban kapjam a fizetésem.

Történetünk egyik részét tehát tisztáztuk, de van még valami ami valami oknál fogva a legtöbb külföldön dolgozó egyén sajátja. Ismerősen cseng ez a mondat:" És minden szuper, és tök jó a kéró és baromi jó a fizetés amihez jön még a jatt és a lakótársakat is imádom éééséséésésésss minden szuper!" Ha ismered, üdv a klubban, ha nem: Téged honnét szalajtottak, te mázlista? Szó ne érje a ház elejét, nem arról beszélünk, hogy levert, depressziós és életunt arcokat szeretnénk viszont látni, de érthetetlen ez a túljátszott boldogság. Talán jobb lenne belátni, hogy aki külföldi munkát vállal, az java részt nem azért teszi, mert itthon elviselhetetlenül nagy boldogság nyomja a vállát. Az pedig a jövő nagy kérdése, hogy milyen lesz az a társadalom, amiből jobb fizetés reményében eltávozik minden olyan jóképességű, tehetséges ember, aki a dicső nyugaton mit sem kamatoztat kvalitásaiból...

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások