Közösség

Hitetlen kutyák

5575

Számtalan hitbeli kérdéssel, több vallással foglalkoztunk már, egy valamiről azonban még nem beszéltünk, ez pedig az ateizmus. Borzalmas belegondolni, hogy emberek hit, iránymutató, kapaszkodó nélkül képesek élni, de egyáltalán biztosak lehetünk benne, hogy az ateizmus egyet jelent a hitetlenséggel? És mint ilyen biztosan a kiúttalanságba, kilátástalanságba mutat?

Ahogy az az elnevezésből levezethető, egyszerű fosztóképzővel ellátott szóval állunk szemben, melynek szó szerinti jelentése: istentelen. A görög atheos melléknév nem másból áll, mint a theos - isten - szóból és - az a - fosztóképzőből, így jelent istennélküliséget, istenekben való hit teljes hiányt. Az erős, keményvonalas ateisták egyenesen azt állítják, hogy nemhogy nem hisznek az istenekben, de még a létezésüket is tagadják - ezzel szemben a "gyenge" ateisték az istenek létezésébe vetett hit hiányával jellemezhetők. Valamit nem elhinni, csupán annyit tesz, hogy a szóban forgó valami akár lehetséges is, csak éppen mi valamiért nem hiszünk benne, így egyesek szerint a szkepticizmus jobb meghatározás ez esetben, ugyanis arról van szó, hogy nem tudjuk, valóban létezik-e Isten. A pozitív hit abban, hogy Isten nem létezik, már sokkal inkább nevezhető ateizmusnak, a nem tudás, a kételkedés inkább agnoszticizmus. Huxle a XIX. század végén határozta meg ezt a fogalmat a Metafizikai Társaság találkozóján, ahol azt az álláspontot nyilatkoztatta ki, miszerint a dolgok eredetét és végét valamiért nem ismerhetjük meg, nem tudjuk és nem is tudhatjuk biztosan, hogy Isten létezik-e vagy sem.

A tények embere

Jogos a kérdés, hogy ha az ateista nem hisz semmiféle istenben, istenségben, vallásban, akkor miben hisz? Vajon minden ateista a tudományt tekinti a világ megismeréséhez vezető legjobb eszköznek? Ez semmiképpen nem igaz, hiszen sokan kényelmi szempontból választják az ateizmust, nem pedig tudományos tanulmányaikból levont általános konklúzióként lesznek tudatos ateistává. Egyszerűen úgy érzik, hogy a józan ész nem tud olyan logikai érvet felállítani, amely bizonyítaná számukra az isten, istenek létezését. Általánosan elmondható, hogy az ateisták magukévá tették azt az alapelvet, hogy bizonyos dolgok nem léteznek, míg bizonyítani nem lehet létezésüket. Szerintem sok istenhívő is hasonlóan gondolkodik mondjuk a földönkívüliek létezéséről is, pedig nem tudják bebizonyítani, hogy tényleg nem léteznek.

Minden ateista elutasítja azt a nézetet, miszerint a világot Isten teremtette, a semmiből, így a saját teremtménye felett korlátlan a hatalma, s ez a hatalom az emberekre is ugyanúgy vonatkozik,  így hát feltétel nélkül el kell fogadniuk Isten rendelkezéseit, amelyek különböző vallások formájában vannak jelen életünkben. Ennek így önmagában nem lenne olyan nagy súlya, de ennél jóval többről van szó az ateizmus esetében. Mindenféle szellemi lénybe vetett hitet elutasítanak, és minden olyan vallást, amely a szellemi lényekbe vetett hiten alapszik. Így nem hisznek sem a zsidó-keresztény vallásban, sem az iszlámban, ahol az isten központi fogalomként van jelen, de elutasítják a görög és a római korok antropomorf istenképeit is, a primitív vallásokat, és azokat a vallásokat is, amelyeknél transzcendens fogalmakkal lehet helyettesíteni az isteneket. Az ateizmus tulajdonképpen elutasít mindenféle szellemi világot. Jogos a kérdés, hogy az ateizmus nem jelent-e érzelmi zsákutcát? Hiszen a hit reményt ad. Segítséget nyújt, nem enged kétségbeesni, megkeseredni. Feltételezhető, hogy másra van szükségük azoknak, akik nem fogadják el a vallások tanításait, de mi lehet ez? Egyes ateisták szerint ez nem más, mint a humanizmus és a tudomány.

Ha valakinek nincs vallása, hite az emberfelettiben, akkor előbb-utóbb elkezd kutatni, hogy megtudja hogyan jött létre a világ, belemélyed a biológiába, a kozmológiába, más tudományokban, mert ki akarja deríteni, hogy mi az igazság valójában, a hit, a vallás és istenek nélküli valóságban. Sok-sok ateista nyilatkozott úgy, hogy minél többet tudott meg, annál több kérdése fogalmazódott meg, és annál nagyobb igénye támadt még több tudományos állítás, bizonyíték megismerésére. Természetesen az ember vágya nem csak arra terjed ki, hogy megtudja, mivégre is jött a világra, hanem arra is, hogy erkölcseit felépítse. A vallás mindkettőt tálcán kínálja. Természetesen, mint minden ember, az ateista ember is érez bűntudatot, de ez semmi esetre sem vallási eredetű, hanem a társadalom által, az élet által generált szabályoktól való eltérés miatt feltámadó bűntudat. Az ateisták többnyire úgy gondolkodnak az életükről, hogy mivel ez az egy van belőle, ezt maximálisan ki óhajtják használni. Saját maguk határozzák meg erkölcsi elveiket, és nem engedik, hogy mások kényszerítsenek ki belőlük bűntudatot. Teljes mértékben felelősséget vállalnak tetteikért, életükért, tehát cselekedeteik pozitív vagy negatív következményeit saját magukra nézve evidensnek gondolják. Tehát egy ateista soha nem olyan másodlagos indíttatásból cselekszik, hogy tette esetlegesen büntetéssel vagy megdicsőüléssel jár, nem Isten akaratának megfelelően élnek. Amit tesznek, azt azért teszik, mert felelősséget éreznek a családjuk, a barátaik, a társadalom és önmaguk iránt.

De ne gondoljuk, hogy ez csupa önző, rossz következménnyel járhat, sőt. Sok ateista a lehető legtöbbet teszi ebben az egy életben, amiben éppen jelen van, és nem csak a maguk számára cselekszenek, hanem az őket követőkre is gondolnak. Mindezt nem ritkán a tudomány és a technika oltárán teszik, a legnagyobb gondolkodók, tudósok, filozófusok, orvosok legtöbbje ateista. Természetesen nem minden ateista lesz tudós, de bizonyos, hogy életében csak az olyan információkat, válaszokat tartja hitelesnek, amikre az ember - az ateista számára is hiteles és elfogadható - tudományos bizonyítékok alapján jutott.

Isten létezésére ilyen bizonyíték nincs, ezért azt képtelenségnek tartják, mint ahogy sok mást is, amik létezésében kritériumrendszerük miatt nem hihetnek. A nagy vallások - keresztény, iszlám, zsidó - istene transzcendens lény, nem lehet vele személyesen találkozni, semmilyen módon nem érzékelhető, az ember számára felfogható téren és időn kívül létezik, a legnagyobb misztérium, semmi köze az anyaghoz, a léthez. Bár akárhogy is magyarázzuk istent mint fogalmat (teremtő, szeretet, ok, örök, végtelen), nem tudnánk eljutni egy olyan pontra, ahol rámutathatunk egy konkrét, megfigyelhető, létező dologra. Isten csak a szellemiségünkben létezik, ha létezik...

Mióta?

Az ateizmus Buddha előtti indiai filozófiák létrejöttének koráig nyúlik vissza, amikor Isten jelenléte nélkül magyarázták a világot. Sziddhárta Gautama szerint az ember üdvözüléséhez vezető úton, bár jelen vannak védikus istenek, de a cél érdekében ezekben nem kell hinni, a hozzájuk kapcsolódó szertartásokat nem kell követni. Buddha szerint filozófiai meggondolások vezérlik az embereket, illetve ezek kell, hogy vezéreljék. A világ másik felén, a görög és római kultúrkörben az ateizmus a legnagyobb bűn volt, a hellének akár halálbüntetést is kiróttak azokra, akik nem hittem emberarcú istenalakjaikban. A Római Birodalomban a császár-kultuszt követelték meg, az egyes emberek személyes hite, véleménye nem számított, sőt később az ateizmust a zsidóság és a kereszténység bűneként fogták fel, így jöttek létre az első gettók, és így indultak a keresztényüldözések. Az inkvizívió korában rengeteg embert üldöztek a halálba vélt eretnekségük miatt, de itt korántsem ateistákról volt szó, sok esetben csak ürügyként használták fel, hogy koncepciós perek után megöljenek embereket, akik okoskodtak, többet tudtak, akik világosságot gyújthattak volna a sötét középkorban. A nyílt ateizmus a reneszánsszal kezdődött, a XVI-XVIII. században már használatos filozófiai fogalom volt, például Bacon-nél. Az "ateizmus" kifejezést a 16. századi Franciaországban kezdték el gyakrabban használni, és eredetileg valláskritikusokat, tudósokat, materialista filozófusokat, deistákat és eretnekeket vádoltak vele. A reformáció alatt megerősödött az egyház uralma, így váratott magára az ateizmus forradalma.

Mint annyi minden, az ateizmus igazi története is a felvilágosodással és az 1789-es francia forradalommal kezdődött. Létrejött a deizmus, a liberalizmus és a racionalizmus, de még mindig nem létezett vállalható életszemlélet. Diderot-t, a francia Enciklopédia főszerkesztőjét is ateizmussal vádolták, amit ugyan tagadott, de egyéb, vallás- és, katolikus dogmák kritikáinak közreadásáért így is bebörtönözték. A XVIII. század végére felvállalhatóvá vált az ateizmus, elsőnek "nyíltan" Holbach báró, német filozófus ismerte el az 1770-ben kiadott A természet rendszere című művében. Holbach Párizsban közismert társasági személy volt, vezetője egy híres szalonnak, melyet sok elismert értelmiségi látogatott, köztük Diderot, Jean-Jacques Rousseau, David Hume, Adam Smith, és Benjamin Franklin. A francia forradalom meghozta az Istentől függetlenül levezethető egyetemes emberi jogok eszméjét, így bekerült a politikai köztudatba is az ateizmus, majd elindultak a racionalista és szabadgondolkodó mozgalmak. Feuerbach a Kereszténység lényege című könyvében Istent úgy határozta meg, mint egy emberi kivetülést, tehát nem Istent teremtette az embert saját képmására, hanem az emberek teremtették meg Isten, a saját képmásukra. Karl Marx nyílt, harcos ateizmust hírdetett 1884-ben: „A vallásos szenvedés egyrészt egyben tényleges szenvedés, másrészt tüntetés tényleges szenvedés ellen. A vallás az elnyomott lények sóhajtása, szív a szívtelen világban, és lélek a lélektelen körülményekben. A népek ópiuma.” Ennek az ideológiának megfelelően később a kommunista országokban a vallás ellen propagandisztikus eszközökkel léptek fel, a vallás államilag is üldözötté vált, néhány egyházat tűrt csak meg a diktatúra, azokat, amelyek kiszolgálták a hatalmat.

Manapság az ateizmus újra hátrébb került, divat lett a a keleti vallások, a spirituális tanok befogadása, mellette masszívan megjelent a felszínes, ám kétségkívül eladható ezoterikus gondolkodás, a szellemi világhoz való közeledés. Azt mondják, az emberek lassan egy fejlettebb szintre lépnek, és közelebb kerülünk a szeretethez, a békéhez, a klasszikus istenhiteken túllépve. Ki tudja.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólások