HotCot

Ingyenes oltás HPV ellen!

5582

Újbuda Önkormányzata térítésmentesen biztosít HPV vírus elleni oltást minden a kerületben lakó 13 éves lánynak. Újbuda Önkormányzata 2010-ben minden 13 éves leány számára, aki 1996. és 1997. január 1. és december 31-e között született és állandó XI. kerületi bejelentett lakcímmel rendelkezik, térítésmentesen biztosítja a HPV vírus elleni védőoltást. Ezenkívül azoknak a hölgyeknek, akik 1991. január 1. és 1995. december 31. között születtek, és állandó bejelentett lakcímük is a kerületben van, azoknak az Önkormányzat a költségek felét átvállalja.

Az Önkormányzat felmérése alapján a kerületben a 13-14 éves korosztályba 425 fiatal lány esik bele, és fontos, hogy ez a generáció megkapja a háromkomponensű szérumot, amely védettséget jelent a méhnyakrák kialakulásáért felelős HPV vírus ellen.

A HPV vírus elleni teljes védettség kialakulásához 3 oltást kell beadni fél év alatt, melyet a körzeti gyermekorvosok adnak be előre egyeztetett időpontban. A harmadik oltás végén a lányok kék karszalagot kapnak, amellyel igazolják a HPV vírus elleni védettségüket. Az első oltások beadására 2010. január 25-29. között kerül sor.

Magyarországon 2006 óta elérhető a méhnyakrák kialakulásáért felelős humán papillómavírus (HPV) elleni védőoltás. Ez a vakcina a még nem fertőződött hölgyeknek csaknem 100%-os hatékonysággal gátolja a méhnyakrák kialakulását. Évente közel 1200 új beteget diagnosztizálnak és kezelnek méhnyakrákkal. A HPV-vírus komoly megbetegedéseket is okozhat, akár halálos kimenetelű méhnyakrákot. Újbuda Önkormányzata is kiemelt fontosságúnak tartja e betegség ellen való védekezést, így fellép a méhnyakrák kialakulásáért felelős HPV vírus ellen.

Azok, akik nem a kerület gyermekorvosi szolgáltatásait veszik igénybe, de állandó bejelentett lakcímmel rendelkeznek, azok a XI., Zsombolyai u. 4. sz. portán, vagy az itt letölthető nyilatkozattal jelentkezhetnek programunkra.

Hozzászólások
1
jan
25
LadyGray írta:
És miért csak ott miért csak ők? Diszkrimináció!:S
16:23
2
jan
25
ancsa0315 írta:
a kezdeményezés jó, Szarvason is volt hasonló amiről olvastam, ott minden 14 éves lánynak adták ingyen. jó lenne, ha máshol is lehetne ilyen...
16:35
3
jan
25
xameee írta:
Erről lecsúsztam, éppen elmúltam már 13...
Amúgy logikus, hogy nem lehet mindig mindenhol mindenkinek ingyen adni. Azért kicsit irigykedek. Ha lenne ilyen lehetőség, biztos élnék vele.
16:41
4
jan
25
gwyn írta:
Kár, hogy már 19 vagyok... beoltatnám én magamat, csak ennyit nem tudunk kiköhögni :(
19:18
5
jan
25
dieselgirl írta:
hat ezek a lanyok most osszetehetik a 2 kezuket asszem... :)
21:13
6
jan
25
crickette írta:
na erről lecsúsztam. bárcsak lett volna ilyen az én időmben is ...
21:21
7
jan
26
asterisco válaszadieselgirl írására:
bizony, s példát vehetne a többi kerület, ill. az egész ország!
10:40
8
jan
26
chloe írta:
már lassan 10 éve nem lakom ott, és lassan 9 éve, hogy nem vagyok 13 éves : <
10:47
9
jan
26
katicabogar írta:
de amugy nem azert nem adnak mindenkinek, mert tul sok lenne, hanem mert ez az idealis kor az oltasra, mert nagy vaoszinuseggel nem volt meg szexualis kontaktusuk, igy nem erintkezhettek a virussal... en legaabbis ezt olvastam egyszer a nogyogyasznal a varoteremben.

es nalunk nem is olyan draga..foleg ha azt veszed hogy az egeszsegedert fizetsz..
11:30
10
jan
26
asterisco válaszakaticabogar írására:
3*30 ezer ha jól tudom, mihez képest nem drága?
13:31
11
jan
26
szederke írta:
szerintem nem drága ... az egészséged megér ennyit, többet is..
15:41
12
jan
26
degesz írta:
szerintetek felfogják mekkora mákjuk van?
16:48
13
jan
26
anarea írta:
én itt lakok a XI. kerületben, csak nem ide vagyok bejeletnve (:
21:23
14
jan
26
anarea írta:
így sajnos kimaradok lehet, meg oylat is hallottam, hogy akár ez is okozhat méhnyakrákot, de abban nem vagyok biztos, hogy igaz-e.
21:24
15
jan
26
puszmatag írta:
ez nagyon is becsülendő dolog, h ingyenesen adják. kár, h csak nekik elérhető ilyen módon. én tavaly beoltattam magam, igen sokba került, meghúztuk a nadrágszíjat, de muszáj volt, az egészségemmel nem játszadozok, főleg h nálunk a lányok hajlamosak a nőgyógyászati problémákra, anyukámnak is, nagymamának is nagyon sok ilyesféle problémája volt már... nem kockáztattam...
21:47
16
jan
27
tavirose írta:
hattalmas jóság ez! remélem legalább a fele élni fog a lehetőséggel! de azért érdekelnének a számadatok...
11. ker sokmindenben első.
14:29
17
jan
28
katicabogar válaszaasterisco írására:
azt mondtam hogy NALUNK, azaz romaniaban, erdelyben, ahol en tartozkodom..itt nem volt olyan draga ezelott egy evvel amikor erdeklodtem iranta.
11:24
18
jan
28
janisjoplin írta:
hm már azt hittem, nem csak a 13 éveseknek..persze, ez is jó. de sajnos NINCS 100 ezer ft-om az oltásra.
13:44
19
jan
28
mirkofiam írta:
hogy itt mindenki mennyire...áááááááááááááá! mijajóbüdösért oltatja be magát mindenki minden hülyeség ellen? kisebb eséllyel kapod el a HPV-t minthogy az oltás kárt tesz benned. és nem ám csak így lehet méhnyakrákot kapni, ez csak 1 mód rá. aki kapna így, vszeg kap majd máshogy.
17:16
20
jan
29
klaudia válaszamirkofiam írására:
a szexuálisan aktív nők igen nagy százalékának van HPV vírusa, több fajtája van, nem csak méhnyakrákot okoz, de ez a legrosszabb amit okozhat.
szerintem örülhetnek ezek a lányok,hogy ingyen megkapták,bár én is megkaphattam volna:(
21:02
21
jan
31
ART válaszamirkofiam írására:
Én is kiegészíteném egy kicsit:

Könnyebben el lehet kapni mint hinnénk, de mivel bizonyos típusoknál nincs semmi tünete, emiatt a fertőzöttek nem is tudnak róla, hogy azok. A szexuálisan aktív nők 80%-a átesik a fertőzésen, de mivel nincs rá gyógyszer és az immunrendszer maga veszi fel a harcot a vírus ellen, így spontán gyógyul. Mivel az immunrendszer egyszerre több betegséggel is küzdhet, ha ez ellen nem sikerül és tartósan fennáll a fertőzöttség, akkor kialakulhat méhnyakrák, amelyet 99%-ban a HPV vírus okoz. Valamint számos más ráktípus kialakulásában is szerepet játszhat.
00:49
22
febr
06
Mauve válaszaasterisco írására:
Szerintem ez megér ennyit. Persze, ha valaki nem tudja kifizetni, akkor nem tudja. De akinek van rá pénze, annak szerintem mindenképpen érdemes.
17:24
23
febr
06
JudiCute írta:
Kedves Érdeklődők, hozzászólók!

A HPV vírus elleni vakcinát már egyre több helyen adja ingyen az önkormányzat, Hévízen és térségében is volt már ilyen kezdeményezés. Az oltás patikában megvásárolva 30.000 HUF/db, tehát szumma 90.000 Ft. A GSK (pl. k gyártják a Lactacid-ot is) gyógyszergyártó cég és pár partnere elindított egy gyermekorvosi és felnőtt nőgyógyász programot, aminek keretében 18 éves korig az oltásokat 20.000 Ft/db áron is megkaphatja, aki igényli. Tehát 2-t fizet és 3-at kap! Ráadásul ingyen házhoz, vagy munkahelyre is szállítattják előre egyeztett időpontokban, gondosan ügyelve arra, hogy időben megérkezzen az oltóanyag, mire be kell adni. Az 1. oltásra a 2. egy hónappal később, a 3. oltás az 1.-re fél évvel később kerül beadásra. HPV ellen nem nyújt megoldást az óvszer, mert simán a bőrfelületek érintkezésével is átjuthat a fertőzöttről. A férfiakban lappang, ők nem is tudnak róla, szerencsések vagyunk, hogy mi nők kapunk ellene oltást. Az oltást úgy tudja mki megszerezni, ha felkeresi gyermeke háziorvosát, vagy saját nőgyógyászát. (A felnőtt oltás valamivel drágább, de ott is él a 2=3 akció!)
Üzenetem tájékoztató jelleggel küldtem, nem hirdetésként akartam kitenni, ezért nem említettem partnereket... A dologban 100%-ig érintett, és naprakész vagyok, bárkinek bármire szívesen válaszolok!
20:34
24
febr
07
Cherry88 írta:
Én megkaptam az oltást kb. 2 éve, hátrányom nem származott belőle. Szerintem érdemes beadatni, aki megteheti. Egyáltalán nem felesleges, édesanyám orvos, ért hozzá, és beadta nekem. És ő pláne nem akarna nekem rosszat. Ezek a lányok pedig (ha van egy kis eszük) élnek a lehetőséggel, mert télleg nagyon drága...
20:59
donci írta: ma 14:04
meglett, vagy majd csak màra-holnapra.... ? :/
rubikkocka írta: ma 14:03
nem kell több mákos, tegnap a nudliba főztem a jeggyűrűmet!
donci írta: ma 14:03
jaj Katalinka, el ne kezdj sütni!!!!!!!!!!!!!!!!!! ;D