Divat

Egészítsd ki!

5565

A ruhákat meghatározó trendek mellett ugyanolyan fontos a kiegészítők divatja, hiszen öltözékünk e kettő együttesének köszönhetően válik aktuálissá. Persze a kellékekkel csalni is lehet, hiszen egy-egy jól megválasztott darabbal még a több szezonnal korábbi szettjeinket is divatossá varázsolhatjuk. Így nem árt minden szezon előtt átfutni, hogy a tervezők milyen táskákkal és cipőkkel készülnek a következő szezonra, és nem árt időben elkezdeni vadászni a hasonló stílusú, de kategóriákkal olcsóbb darabokat. Készítettünk nektek egy összeállítást a párizsi és a milánói divathét bemutatóiból kizárólag a kiegészítőkre fókuszálva!

Csak cipők

Az első galériában csakis lábbeliket láthattok, olyan elborult és művészi, nem hétköznapokra szánt magas sarkúakat is, mint Alexander McQueen csillámos patái. A gyűjteményből jól látható, hogy a vékony tűsarkak mellett a masszívabb megoldások és a platform talpak is megjelennek a következő szezonban. A visszafogott színek mellett, mint például a fekete láthatunk élénkebb magas sarkúakat is, mint például John Richmond trendi sárga lakk szandija, Emporio Armani vad lilája.

Cipellők a 2010-es tavasz-nyári szezonra itt!

Cipők és táskák

Ma már kicsit sem kötelező, hogy a táskánk és a cipőnk passzoljon, erre számtalan példát mutatott nekünk Patricia Field is. Az hogy nem kötelező a lábbelinek és a retikülnek egyformának lenniük még nem azt jelenti, hogy teljesen különböző stílusúnak lehetnek, a lényeg az, hogy meglegyen az összhang a kiegészítők és az öltözék között. Ebben a galériában összegyűjtöttük nektek a 2010-es tavasz-nyári bemutatóin látott párosításokat. Míg a Bluegirlnél teljesen egyforma stílusú volt a két kiegészítő mind színben, mind anyagban, addig a Chanel a klumpáit bátran párosította sokkal elegánsabb 2.55-ös táskáival. Az összhang Jil Sandernél is megvolt, az ő táskái monumentális méretük miatt voltak különlegesek, mennyi mindent bele tudnánk mi is pakolni egy ekkora szütyőbe... A Versace ház pedig érdekes topánjait még érdekesebb mintájú táskákkal fűszerezte.

Táskák és cipők a 2010-es tavasz-nyári szezonból itt!

Zoknik és szandik

A zokni-szandi kombóról már korábban is írtunk, de úgy tűnik most 2010 tavaszán végérvényesen betörnek a világméretű trendekbe, hiszen a Dior háztól kezdve a Marniig sok háznál felbukkant ez a különös párosítás. A trend viseléséhez bátorság kell és tökélestes érzék, hiszen nem mindegy melyik szandit milyen fuszeklivel párosítjuk.

Zoknik és szandálok a 2010-es tavasz-nyári szezonra itt!

Hozzászólások
1
jan
25
chloe írta:
az Armadillokat hazavinném házikedvencnek, olyan cukik *.* (halandók lábán sajnos nem mutat sehogy, azaz kiesett mindenki, akin van izom vagy zsírszövet)
a masnis Moschino-t viszont szívesen elkoptatnám.
ősz óta vadászok szép nagypapás-nyúlós szürke térdzoknit, segítség!
11:08
2
jan
25
mortisha írta:
az átlátszó talpú Fendi cipő ----> pornós szandi :)
11:11
3
jan
25
Meggy írta:
Nekem a zokni- szandál párosításról a nagypapák jutnak eszembe XD szóval azt hiszem én személy szerint ezt sztornózom (meg amúgy nem is tetszik).
Egyébként egy- két táska tetszik, a cipők abszolút nem, még a hordhatóbb fajták sem.
11:12
4
jan
25
Nazumi válaszaMeggy írására:
teljesen egyet ertek....a zokni-szandi paros eleg riaszto....
11:17
5
jan
25
Kacu írta:
Nagyon jók ezek a cipellők!! :o most nézem a táskákat...
11:23
6
jan
25
daya írta:
Hát, ha tényleg ilyenekkel lesznek tele a boltok, akkor egy darabig nem vásárolok...
Platform cipőket nem szeretem és eléggé pata jelleget ölt benne a lábam, a talpukat leszámítva mondjuk egész jópofák vannak köztük.
A táskák kézitáskák, amik baromira nem praktikusak, szóval ki fogom hagyni őket (formára itt is vannak jók).
Zokni-szandál kombót meg nem vagyok hajlandó viselni. Számomra kb olyan mint piros mammerbugyit húzni a vékony, fehér nyárinaci alá.
11:33
7
jan
25
Vermilion írta:
a 12es nagyon komoly xD az első számomra amolyan lady gagás, asszem az egyik klippjében van rajta valami hasonló.. én soha nem vennék fel még hasonlót se.. nekem jó az acélbetétes bakancsom, és a lonsdale cipőm:)
11:43
8
jan
25
tein írta:
fú, minden tetszik, kivéva a jil sander cipőket (nem tudom értelmezni a sarkukat), meg a versace-t. mennék vásárolni.
12:00
9
jan
25
Pamelavissza válaszachloe írására:
Kínaiban.500 Ft volt.Tavaszra szandállal zseniális lesz,addig is harisnyán kívül,bokacsizmával.Térd felettit is vettem,bébidollal otthonra is jó!:)
12:04
10
jan
25
blupi írta:
Éljenek a pántok!!:D
(egyébként leesne a lábamról a cipő, mert keskeny a lábfejem:( )
12:07
11
jan
25
Adriana írta:
Bluegirl, Fendi, Gucci cipők gyönyörűek! Meg a 16-os sexy valami.....
12:07
12
jan
25
chloe válaszaPamelavissza írására:
valami konkrétum? még a józsefvárosi piacot is a nyakamba veszem ha muszáj, de azért jobban örülnék ha nem kéne.
12:13
13
jan
25
bagoj válaszachloe írására:
Én is azt a masnisat szeretem. :)
(Már egy korábbi galériában is volt egy hasonlókép huncut pipellő, azt is magamévá tettem volna szívesen.)
12:13
14
jan
25
Ramiii írta:
zokni-szandi itt felejtős, a táskák nem tetszenek annyira, de az a kis masnis cipő...
huuuu
:)
12:32
15
jan
25
Pamelavissza válaszachloe írására:
Balaton-parti kisváros,ahol lakom.Véletlen felfedezés volt,a hosszúszárú jégeralsók között.
12:36
16
jan
25
Many8999 írta:
a cipők nagyon tetszenek,a táskák annyira talán nem,persze azért elfogadnám őket :D
nekem tetszik a zokni& szandál,de Mo-n egyenlőre elég extrém, de csak idő kérdése és mindenki ilyet hord majd...
12:56
17
jan
25
BoribonAnnipanni válaszaMany8999 írására:
igen, igen, figyeljük csak meg pl a cserediákokat.
13:08
18
jan
25
PepitaOphelia írta:
A második galériában a 14-es kép nem Versace véletlenül? Csak hogy kötözködjek :)
Egyébként a Bluegirl cipői mind jöhetnek, a Moschino masnis csodája úgyszintén... miért nem lehetek én néha, csak percekre milliomos, hogy ilyenekre költhessek? :'(
Azok a bizarr sarkú Jil Sander cipők viszont érthetetlenek a számomra, szerintem simán csúnyák.
Alexander Mc Queen ufócipőit felvette már bárki élő ember önszántából (Lady Gagán kívül, de ő nem számít)? Mert nagyon "érdekesek" meg merészek, de ettől még csak úgy néznek ki, mint egy pár hatalmas rákolló...
13:18
19
jan
25
Yndre írta:
Többnyire egész jó, hordható cipők vannak. Pedig már megszoktam, hogy az ilyen design cuccokhoz elmebaj cipő jár a kifutóra.
De ezek szinte mind elegánsak, utcára viselhető, elegáns cipők.
Tudnék választani... :D

Ja én kb 3 éve teljesen ugyanolyan félcipőt vettem a békéscsabai Expo-n, mint az Anteprima barna cipő csak én fehérben... De detto ugyanolyan, csak fehér, a talpán a kis gumik pedig feketék.
Barimra kényelmes, de nem túl mutatós darab. Tavasszal, nyáron elrongálok benne :D
13:26
20
jan
25
Rancid írta:
Hordhatatlan borzalmak,kivéve a Moschinokat.
Lapos talpú cipőket mindenkinek!
13:53
21
jan
25
Plastica írta:
Áhh,hogy én mennyire imádom a platform-örületet <3<3
Bluegirl,Gucci,Fendi <33 <33 Valami eszméletlen jók..:)
15:25
22
jan
25
xameee írta:
Azért az első "cipő" nagyon komoly :) Sokszor láttam már, de még mindig nem értem :)
A cipős galéria 90%-át szívesen látnám itthon a szekrényemben. A táskákból is volt 2-3 tetszetős. Zokni-szandál kombóhoz még mindig túl konzervatív vagyok :) Ez is olyan, hogy tudni kell párosítani és viselni. Én nem tudnám, ezt meghagyom a profiknak.
15:37
23
jan
25
blupi válaszaYndre írására:
Elrongálsz?:)
Vagy ezt így is akartad?:D
15:47
24
jan
25
lipgloss írta:
Nem ilyen van Lady Gagán a Bad Romanceben? (1. cipellő) :D gyönyörű xD
amúgy imádom az ilyen cipőket, szóval örülök, h ez lesz a trend :) (csak még meg kell tanulnom benne megfelelően közlekedni)
Meg zavar, h most ennyire megtetszettek az ilyen magassarkú talpú cipők, mert így is magas vagyok úgy meg még a barátomnál is magasabb leszek :S Az meg nem szép... jajjj fene a kis pasikba :D
15:53
25
jan
25
LadyGray írta:
táskák közül 1-2..ennyi:D
17:40
26
jan
25
0rshee írta:
A cipők közül tetszik a 16-os, bár kettőt se tudnék lépni benne. Úgyhogy marad a 20-as kis szandi. Ééés a táskás galériából az első cipő talpa. Ennyi. A többi szörnyedvény. A zokni-szandi kombón megakadt a szemem, amikor a Made in Hungáriát néztem a moziban, azóta is tetszik, de nem hiszem, hogy az utca embere felkészült volna egy ilyen visszatérésre... :)
18:10
27
jan
25
mjay írta:
Pont ilyen színű zoknim van. :D De azért nem vagyok olyan bevállalós, hogy hosszúnadrágon kívül máshoz is felvegyem. :p Rövidnadrághoz bevált a titokzokni, szoknyához a harisnya, de újabban láttam extra rövid titokzoknit (lábfejnél is nyitott), hátha jó lesz majd a meleg időben harisnya helyett.
21:18
28
jan
25
Tilos írta:
bahh én kiegészítő függő vagyok :)
23:35
29
jan
26
Mels írta:
gyönnnnyörűségesesek ezek a cipők áhh <3
14:28
30
jan
26
szundi írta:
Kell mind!
16:20
oleandros írta: tegnap 23:59
... :P megpurczant mindenki :D nem baj! Ole is battyog alucikálni...
oleandros írta: tegnap 23:58
Flashback
Booo írta: tegnap 22:41
♥ Nina Simone ♥